Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Évforduló: Jászi Oszkárról Nagykárolyban
selőjének tett ajánlata 15 szlovák többségű megye, egy „Tót Impérium” teljes körű autonómiája volt, Magyarország határain belül. Hodza odáig elment, hogy a nyelvhatár (nagyjából az I. bécsi döntés) vonalát elfogadta a két nemzetet elválasztó demarkációs vonalnak, de ezzel csak időt akart nyerni, amíg a katonai helyzet egy erős cseh hadsereggel nem változik a javukra. Benes, a prágai kormánynak a számára kedvező béke előkészítésére Párizsban maradó külügyminisztere még ezt az ideiglenes egyességet sem fogadta el, Hodzát hazarendelte. Igen szűkös fizikai és személyi feltételek mellett, a többségében nemzetiségek által lakott területek magyarságától kapott kétségbeesett és/vagy tiltakozó levéláradat közepette november végére elkészült az országot ténylegesen Svájc mintájára átalakító „Keleti Svájc” tervezete. Saját szavaim helyett ennek összefoglalását és a megvalósítására tett lépéseket Szarka László alapos tanulmányából idézem. „A 14 kerület (kanton) közül hét a pozsonyi, marosvásárhelyi (vagy kolozsvári), szegedi, debreceni, budapesti, győri és pécsi kanton lett volna magyar. A másik hétből az északnyugati, északi megyékből, valamint a kassai székhellyel létrehozandó keleti szlovák megyékből álló kerület szlovák, a beregszászi kanton rutén, a dési és dévai kantonok román, a nagyszebeni szász, a temesvári pedig vegyes német-szerb-bunyevác-magyar kanton lett volna. Ennél is összetettebb kantontervet dolgozott ki Stróbl Miksa, aki nem tartozott a Nemzetiségi Minisztérium kötelékébe. Az Új Magyarország mint keleti Svájc címmel az Új Magyarország 1918. karácsonyi számában megjelent térképvázlat a 12 nemzetiségi, nyolc magyar [...] kanton mellett, hat nagyvárosi kanton (Pozsony, Kassa, Debrecen, Budapest, Szeged, és Kolozsvár kantonok) létrehozását is javasolta. A tervezeteknek azonban 1918 novemberében-decemberében már semmilyen politikai realitása sem volt.[...] Ezzel párhuzamosan elkezdődtek a rutén, német és szlovák nemzetiségi néptörvény előkészületei is, amelyek a tárgyalások során kilátásába helyezett területi autonómiákat voltak hivatva kodifikálni. Az etnoregionális önkormányzatok modelljéül a svájci kantonok szolgáltak, amelyek saját hatáskörükben végeznek minden regionális ügyet, ugyanakkor a központi kormányzattal együttműködve az összállami érdekkörbe tartozó kérdéseket intézik. [...] A kormány december 10-én a Budapesten megrendezett rutén nagygyűlés nemzeti programja alapján, december 23-án elfogadta a Ruszka-Krajna autonómiájáról szóló 1918. évi X. számú néptörvényt. Szabó Oreszt vezetésével megkezdődött a Ruténföld autonóm közigazgatásának kiépítése, a ruszin nemzetgyűlés, a ruszka-krajnai minisztérum és kormányzat kiépítése. Hasonló struktúra kiépítését feltételezte az 1919:VI. sz. német és az 1919. évi XXX. számú néptörvény Tótország (Slovenská krajina) önkormányzatáról. [...] AJászi által szorgalmazott demokratikus föderalizmus elvei alapján [...] autonóm etnikai területek, kerületi önkormányzattal rendelkező vegyes nemzetiségű régiók és föderatív tagköztársaságok alkothatták volna a demokratikus Magyarországot. [...] A nemzetközi jogi elismerés, nemzetközi, nagyhatalmi támogatás, valamint kellő katonai erő hiányában a békekonferenciáig terjedő megegyezéses provizóriumot a magyar kormány nem tudta rákényszeríteni a nemzetállamok alapításának lázában égő nem magyar nemzeti közösségekre.” Gyurgyák János monumentálisnak is nevezhető magyar eszmetörténeti munkájában úgy véli, hogy „Politikai naivitás volt a radikálisok részéről azt hinni, hogy a magyar nép és a hazai nemzetiségek meg fogják egymást érteni az integritás sérelme nélkül. [...] De a 106
