Enyedi, Ştefan: Orgile istorice din judeţul Satu Mare (Satu Mare, 2004)

Orga in ţinutul Sătmarului

condamnată, „schimbarea ce s-a făcut cu demolarea altarului şi introducerea mesei pentru servirea cinei Domnului în Oar, fără aprobarea principelui [...] eclezia noastră dezaprobă în mod deosebit şi atribuie păcatul celui care a săvârşit această inovaţie“. Se pare că, aici nu a existat orgă sau că încă nu au abandonat-o. Sinodul desfăşurat la Debrecen, în 24-26 februarie 1567, deja, se situează pe o poziţie fermă, decretând: „Icoane, altare, orgi, haine preoţeşti, întinderea mâinilor, îngenuncherile se înlătură“. Despre predicatorul Méliusz Juhász Peter, care a contribuit la răspândirea protestantismului şi în zona noastră se spunea: „Era atât de puritan că nu răbda în jurul lui nici orgi, nici icoane, nici altare, nici haine preoţeşti deosebite, şi a interzis chiar şi clopotitul pentru morţi.“ Acest sinod a peceduit soarta instrumentelor pentru mai multe secole.

Mişcarea de reînnoire a catolicismului (antireforma), iniţiată de Péter Pázmány (1570-1637), nu a avut nici un rezultat pe meleagurile sătmărene.

După pacea de la Satu Mare (1 Mai 1711), contele Károlyi Sándor a început colonizarea şvabilor în zona Careiului. Şvabii, fiind catolici, foloseau în liturghiile lor orga. Prima consemnare a existenţei unei orgi în biserică datează din 1751, când se aminteşte că, în Urziceni, biserica (construită în 1725) este mărită: „au construit balcon (cu orgă) şi sacristie“.

In secolul XVII, iezuiţii au reuşit să se aşeze în Satu Mare. Prima dată s-au stabilit în 1639, dar în 1654 au fost izgoniţi din oraş. Imediat ce li s-a permis, în 1660, au revenit şi au organizat gimnaziul, pe care l-au condus până la desfiinţarea ordinului (1773). Din nefericire, nu avem date despre folosirea sau nu a orgii pentru învăţarea muzicii în şcoală. In momentul desfiinţării ordinului iezuit (1773), şcoala este preluată de ordinul paulinilor, desfiinţat şi acesta după 13 ani, în 1786. In acest an, a început construirea bisericii romano-catolice în oraşul Satu Mare. Această biserică va avea şi orgă, dar, din păcate, nu s-au găsit date despre constructor; ştim doar că instrumentul a fost dăruit, în 1821, credincioşilor din Turulung, de către episcopul de Satu Mare, Péter Klobusitzky.

In urma sinodului reformat din Mugeni (1761), care şi-a exprimat îngrijorarea faţă de înmulţirea orgilor în bisericile reformate, protestanţii şi-au schimbat atitudinea faţă de aceste instrumente. In acest sens, există date despre mai multe instrumente din secolul XVIII. Conform acestora se poate stabili următoarea ordine cronologică:! Lazuri - 1748; 2. Urziceni - 1751; 3. Pişcolt - 1785; 4. Halmeu - 1799 şi 5. Livada - 1799. în secolul XIX, numărul instrumentelor creşte progresiv, astfel că, în Satu Mare, aveau asemenea instrumente următoarele biserici: Biserica romano-catolică (sfârşitul secolului XVIII sau începutul secolului XIX); Biserica „Cu lanţuri“ - 1814; Biserica din Mintiu - 1814, Turulung - 1822, Craidorolţ - 1823. Spre mijlocul secolului au fost

úrvacsora kiszolgáltatásásban az oltár lebontásával és az asztal behelyezésével változás történt, a nélkül, hogy a fejedelmet megkérdezték volna a mi egyházunk felette rosszalja és az ily újítás szerzőjének nagy bűnéül tulajdonítja.“ Tehát orgona vagy nem volt, vagy még nem dobták ki. A debreceni zsinat, 1567. február 24-26, már kimondja: „Kép, oltár, orgona, papiöltönyök, kéztárogatás-térdeplés, szerinte eltávolítandók, stb.“ Méliusz Juhász Péterről, aki a mi vidékünkön is reformált, feljegyezték: „Puritán volt annyira, hogy orgonákat, képeket, oltárokat s bármiféle különleges papi ruhákat nem tűrhetett, még a halottas harangozásokat is betiltotta.“ Ezzel eldőlt az orgonák sorsa több évszázadra.

A Pázmány Péter (1570-1637) által elindított katolikus megújulási mozgalom (ellenreformáció) a megyében nem sok sikerrel járt. A Szatmári béke (1711. május 1 -je) megkötése után Károlyi Sándor gróf megkezdte a svábok betelepítését Nagykároly környékére. Mivel a svábok római katolikusok voltak ők orgonát is használtak a misén. Az orgona első említése 1751-ből való, amikor a Csanálosi hívek bővítették az 1725-ben épült templomot, „építettek karzaton (orgonával) és sekrestyét“

A jezsuitáknak sikerült megtelepedniük Szatmáron a XVII-ik században. Először 1639 és 1654 között, ekkor még elűzték őket. Második alkalommal 1660-ban jelentek meg a városban, és a rend feloszlatásáig (1773) gimnáziumot működtettek. Nem tudjuk, hogy az énektanításhoz használtak-e orgonát. Amikor a rend megszűnik (1773) a pálosok veszik át a gimnázum vezetését, feloszlatásukig (1786). Ekkor már elkezdik építeni a szatmári római katolikus templomot is. Ebben a templomban már lesz orgona is, az orgonaépítőt nem ismerjük. Ezt az orgonát 1821-ben Klobusitzky Péter Szatmári püspök a túrterebesi híveknek ajándékozta.

Változás történt a református hívek álláspontjában is az orgonával szemben, mivel a Bögözi zsinat (1761) már csak sajnálkozott az orgonák elszaporodása miatt.

A XVIII, századból már több orgonáról is tudunk a megyében. Időrendi sorrendben így következnek: Lázári 1748, Csanálos 1751, Piskolt 1785, Halmi 1799, Sárköz 1799. A XIX-ik század folyamán egyre több jelenik meg: Szatmár római katolikus temploma (XVIII-ik század vége vagy XIX-ik század eleje), Erdőd 1812, Szatmár református temploma (Láncos) 1814, Németi református templom 1814, Túrterebes 1822, Királydaróc 1823, és a század közepére egyre több templomban jelenik meg az orgona.

Szatmár és Németi városok egyesítése (1712) után a gazdasági élet fellendülése következményeként a XIX-ik század elején jelenik meg az első orgonaépítő műhely Szatmárnémetiben. Galii György és fia Antal működnek mint orgonaépítők. Tudjuk, hogy ők építették 1814-ben a Láncos templom orgonáját, feltételezzük, hogy a

12