Dobrescu, Adela (szerk.): Samcult. Revistă de cultură şi civilizaţie (Satu Mare - Mátészalka, 2010)
Losonczi Léna: Aki ieccaka legieny... (mese)
álmosságában csak fejj ebb tolta a kalapot a feje tetejére, mikor kinyitotta a szemét. Akkor tátotta csak el igazán a száját! Az egész tábla takarmány lekaszálva szép rendben a fődön vót.- Na, ha mán így van - vakargatta meg a fejét -, hazamegyek - gondoota. Meg a hasa is éhséget korgott, mert még a tarisznyáról is megfeledkezett nagy alvásában. Vállára kapta a kaszáját, nyelére akasztotta a tarisznyát, és ballagott haza. Tán álmodtam az egészet, nyugtatta magát. Aztán a napok úgy teltek, mint eddig. Ieccaka mulatott, nappal dógozott, ha kellett, vagy ha bírt. Apja kötögette a szokásos módon. Botjával megütögette a fia hátát a szénaboglyás színben, s lefelé húzva sánta lábát, mondta a szokásost: - Aki ieccaka legieny... Bódog ugyan nem hallotta a folytatást, de tudta: - Legyen legieny nappal is! Esős napok jöttek. Sajnákozott is az öreg Balog, hogy ázik a rend.- Majd megszárad... Eső után nap is lesz- nyugtatta fia. Hanem ekkor eszébe jutott ám a kis furcsa szerzet, s most úgy tűnt, hogy ő biz nem álmodta ezt a csudát. Pár forró nyári nap után aztán egyik reggel a szokásos módon kötötte az öreg. Jaj, de nehezére esett Bódognak az ébredés, mert az előző este bizony hajnalig tartott. Sok kedves nótáját eedanolták, miközben a boros poharak kikiürültek. Érzett is valami nyomást a fejében. De csak kelni kellett. Früstök után így szólt az apja:- Eriggy fiam, forgasd meg a lucernát, hadd száradjon meg a másik ódala is! Szófogadó ember vót Bódog, hát a villát vállára kanyarította, és elindult. Még tarisznyát se vitt. A Mándel-tagban lévő fődjükhöz érve letette a kalapját egy faágra, odaakasztotta a kiskabátot mellé, megnyújtotta derekát, és a villával forgatni kezdte a rendet.- Itt vagyok! Itt vagyok! - hallotta a lucerna alól. Úgy megijedt, hogy a villát hirtelen beleállította fődbe. Majdhogy nem a saját lába fejébe vágta. Mert látta mán, hogy ott ugrál a kis makk-kalap, sőt fel is ugrik a villa nyelére.- Feküdj le, aludd ki magad, én majd megforgatom a rendet - ajánlotta. Úgy érezte Bódog, mintha megsimította vóna valaki a homlokát. Jött is rá nyomban olyan álmosság, hogy majdnem elaludt ott állóhelyében. Alig bírt kivánszorogni a főd végében levő fa alá. Aludt egy akkorát, mint innen Pest! Mikor kinyitotta a szemét, végignézett a jó hosszú fődjükön, s látta, hogy az egész tábla meg van forgatva. Rázta a fejét, sehogy se értette a dógot. Hon keresse most azt a kis makk-félét, vagy mi a csudát, hogy legalább megköszönje neki? Szólítgatni is próbálta, de senki nem felelt. Hát hazament. A világért sem beszélt erről a furcsa esetről senkinek, mert gondoota, bolondnak tartanák. Bolond Bódog lenne a neve rögvest, hisz náluk Szegen - okkal, ok nélkül - mindenki kap pótnevet. Vagy ahogy híjják, csúfnevet. Hát hallgatott. Még a nótázó kedve is alábbhagyott. Váltig kérdezték a barátok, mi baja lett. Hanem pár nap múlva - mert jó napos, száraz idő vót -, apja kiküldte a lucemafődre, hogy rakja össze boglyákba a megszáradt szénát. Egész úton arra a kis ugráló makk-kalapra gondolt, aki beszélni tud, meg kaszálni, forgatni... Ilyen nincs, csak a mesében lehet. Mán kereste a szemével, mert csak szerette vóna megköszönni a segítségét. De nem látta. Elkezdte hát szépen boglyákba gereblyézni és rakni a szénát, közben dúdolgatta kedvenc nótáját: Szamosszegi ződ erdőben születtem, anyám se vót, mégis felnevekedtem... Ám ekkor elétoppant a kis barna makkkalap. A gereblyére pattant. Éppen szóra akarta nyitni a száját Bódog, hogy megköszönje a múltkori jótettet, mikor újra - már harmadszor - azt a kimondhatatlan álmosságot érezte. Nem is ment ki a főd végében levő fához, hanem a mán félig kész boglya tövében feküdt le. Azon percben elaludt. Hogy meddig aludt, ki tudja? Hanem eccer hatalmas számysuhogásra ébredt. Egy óriás madár röpködött a feje fölött, s láss csudát! rajta a kis makk. Pici kezével (ha kéz volt az egyáltalán) integetett, s ezt kiáltotta: - Barátom! Jegyezd meg! Aki ieccaka legieny, ... legyen legieny nappal is! Huss! A nagy madár már el is tűnt. Felugrott ám Bódog, majd a fődbe gyökerezett a lába, de a madár mán nem vót sehon, viszont a lucernatáblán 12 gömbölyű kerek boglya állt szép sorban. Tetejük takarosán rudakkal lefogatva, hogy a szél bele ne kaphasson. Csak állt, állt ott a legieny, mint a cövek. Hogy meddig, Isten tudja? Mert eccer csak hazaindút nagy sóhajtások közben.- Most megtanútam az apám intését - gondoota hazafelé menet, míg az orra majd a földig ért. - Álmodtam tán... vagy mégsem?! - tűnődött magában. De aztán soha többet nem kellett öreg apjának figyelmeztetni. Éjfélig sem maradt ezután 99
