Dobrescu, Adela (szerk.): Samcult. Revistă de cultură şi civilizaţie (Satu Mare - Mátészalka, 2010)

Losonczi Léna: Kenyérsütés Szamosszegen

irányított. A dagasztás kb. egy óra hosszat tartott. A kezdő, serdülő lány bizony gyakran megkérdezte édesanyját: - Jó lesz mán, édes? - Dagaszd még egy kicsit, jányom! - Ez a párbeszéd többször ismétlődött. Ha készen volt, ismét letakarták az egész teknőt az abrosszal. Ezt követte a kelesztés. Míg a teknő teljesen tetésre nem duzzadt, ez is kb. egy óra volt. Még a szakasztás megkezdése előtt a férj elkezdte befűteni a kemencét. Általában tudták, mennyi idő alatt fülik bejól. Attól függött, mivel tüzeltek: izikkóróval, (ez tengeri szár, amiről a szarvasmarha már lerágta a száraz leveleket) szőlővenyigével, (ezzel nagyon nehezen lehetett befűteni!) napraforgószárral, gallyal, vagy fával. A száraz gally, vagy fa volt a legjobb.

A szakasztáshoz elő kellett készíteni a szakasztó kosarakat, vagy a kupástekenőket. Mindegyikbe terítettek egy szakasztókendőt (csak erre használták), jól meglisztezték. így helyezték bele a kelt tésztából levágott, és jól meghöngyörgetett, és gömbölyűre megformázott tésztát. A megformázás a teknő végében történt. A kendő négy sarkát ráhajtották a belehelyezett tésztára, s várták, hogy keljen. Amikor már jól megduzzadt, és a kemence elég meleg, forró volt, következett a bevetés. A kemence „hőfokát” a feleség állapította meg úgy, hogy a kaparót meghúzogatta az alján, s ha szikrákat szórt a tégla, akkor volt megfelelő. ,,Jó lesz ez mán, hé! - mondogatta a férj, ha unta már a fűtést: - Tüzelj még egy kicsit!- jött rá a válasz. - Nehogy sületlen legyen!

A bevetés is a feleség dolga volt. A sütőlapátra borítva a kenyereket egyenként gyorsan elhelyezte a kemence megfelelő részébe, miután szépen kikapargatta onnan a hamut. Gyorsan kellett végezni, részben azért, hogy a lapátról le ne csússzon, részben, hogy ne hűljön ki a kemence. Aztán lezárta a kemence ajtaját. Esetleg lángost sütött. Ha volt vakarópogácsa, s általában volt, az a kemence szájához került, hogy hamarabb ki lehessen venni. A kenyerek több mint fél órát sültek, talán többet is, míg bamapiros, vagy fekete nem lett a héja. Az volt a jó, ha az oldalán valahol kiforrott, ez volt a piros fara, amit mindenki nagyon szeretett, mert finom ropogós volt. A tepertős vakarópogácsát kivéve, azonnal széttördelte az anya az éhes gyermekeknek. Úgy melegen nagyon finom volt.

Akiszedett kenyerek tetejét nedves ruhával áttörölték, s rakták szép sorban a kamra polcaira.

A kenyér megszelésekor nálunk nem volt

szokás a kenyér aljára keresztet rajzolni a késsel, mert a reformátusok ezt nem teszik. Viszont a baptista vallásúak imádkoztak, hálát adva Istennek a kenyérért.

51