Dobrescu, Adela (szerk.): Samcult. Revistă de cultură şi civilizaţie (Satu Mare - Mátészalka, 2010)
Dr. Bodnár Zsuzsanna: A mindennapi kenyér jelentősége Szamosszeg népi kultúrájában
A szamosszegi kenyér Aszamosszegiek 5-6 kilogrammos kenyeret sütöttek. Ezt a méretet részben a hagyomány, részben pedig több egyéb körülmény indokolta. A falu gyakorlata szerint 2-3 hetenként sütöttek általában kenyeret. Ez az időszak szükségessé tette a nagyméretű kenyeret, mivel így nem száradt ki olyan mértékben, mintha kisebb volna. De a nagylétszámú családok miatt is célszerűbb egy ilyen nagy kenyér. Mikor 6-8 személy egyszerre ment a mezőre, kisméretű kenyérből kettőt-hármat kellett magukkal vinniük, s az nehezebb dolog lett volna, mint az egy darabban levő nagyobb kenyér tarisznyázása. De a háziasszonynak is könnyebb szakasztáskor, bevetéskor a munkája, nem kellett bíbelődnie a sok apró kenyérrel. Tésztát gyúrni, kenyeret dagasztani vászonkötény nélkül, fejre való kendő nélkül igényes asszonyt nem lehetett látni. A szamosszegi ember sajátos terminológiákkal elkülönítette a kenyérnek a részeit is. Balogh László: A szamosszegi kenyér című munkájában a következőket írja: „A külső, barnára vagy pirosra, olykor feketére sült rész a kenyérháj (kenyérhéj), aminek két típusa ismeretes: fésőühaja és asóuhaja. A fésőühaja barna vagy fekete színű, minthogy a tartósság érdekében a szamosszegiek jól megsütötték a kenyeret. Ezt a héjat le is szokták vágni a fogyasztáskor a kenyérről, s azt a disznóval etették meg. Egyesek azonban fogyasztották hasmenés ellen. Filep Gáspárnéról emlegették, hogy kávészerű italt főzött belőle, amit cukrozva reggeliként fogyasztottak. Az asóuhaja már világos színű, de kissé hamus, mivel ezen az oldalán feküdt a kemencében a kenyér. A hamut letisztogatták, de a héját nem vágták le, hanem elfogyasztották. A héjon belüli részt kenyérbélként ismerték, s megszegéskor vagy elfogyáskor jelentkező sarokrész pedig a fara, a kenyérfara szóval jelölték. Szamosszegen nem megszegték, hanem megvágták a kenyeret, s nem szelnek, hanem vágnak belőle.”5 A kenyérszeleteket a faluban méretük és vastagságuk alapján különböző nevekkel illették. így a félkaré szót az olyan kenyérszelet megnevezésére használták, amelyik nincs az egész kerületén körülvágva; körűkaréról akkor beszéltek, ha olyan kenyérszeletről volt szó, amelyik a kenyér egész kerületének megfelelően volt szelve. A két következőkarénak viszont már társadalmi vonatkozása is volt. A szóugakaré a három-négy ujjnyi vastag kenyérszeletet jelezte. A név onnan ered, hogy a más kenyerén élő emberek 5 Balogh László: i. m. 68-69 p 46 (kocsisok, szolgák, stb.) étkezéskor restelltek többször kenyeret szelni, ezért egyszer szeltek, de akkor, a biztonság érdekében, mélyen merítették a kést a kenyérbe. A kóuduskaré ennek éppen az ellenkezője, a nagyon vékony kenyérszeletet nevezték így. 6 A kenyér különböző fajtáit találó jelzőkkel is ellátták. A jó kenyér foszlós, likacsos, könnyű, magasra nőtt. A rossz kenyér szalonnás, sikértelen, sületlen, keserű, penészes, savanyú.7 A kenyér legértékesebb része a bélé. Sülés után még lágy kenyér, később szikkadt, majd száraz kenyér. A külső színe alapján lehet piros-bama, fehér- és feketekenyér. Azt szeretik, hogy a kenyér héja minél sötétebb, feketébb legyen, mert „akkor van jól megsülve a béli”. A kenyérsütéshez kapcsolódott a cipó, vakarópogácsa, lepény, lángos és a babájka készítése is, azonban itt nem részletezem ezek készítését, felhasználását, mivel további munkáinkban ezekről a népszerű ételekről részletes leírást adunk. A kenyérhez kapcsolódó szokások, hiedelmek A kenyér alapvető táplálék volt, mint ilyen lett a termékenység, a bőség szimbóluma, a termékenységvarázslás eszköze. A kenyér, mint a család jólétét, bőségét, termékenységét szimbolizáló, ill. biztosító alapvető táplálék, elsősorban bizonyos kezdő alkalmakkor kapott szerepet, amikor egyébként is jellemző volt e célok mágikus biztosítása.8 Általános volt az 6 Balogh László: i. m. 69 p. 7 V ö.: Varga Gyula: A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében. Debrecen, 1993, A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 52. kötet. 121 P-8 Kisbán Eszter - Pócs Éva: Kenyér. Megjelent: Ortutay Gyula (főszerk): Néprajzi Lexikon. 3. kötet. Budapest, 1980, Akadémiai Kiadó. 147 p.
