Dobrescu, Adela (szerk.): Samcult. Revistă de cultură şi civilizaţie (Satu Mare - Mátészalka, 2010)
Monica-Ioana Dumitru: Cuvânt introductiv
Vállay Szabolcs-Szatmár-Bereg A község hivatalos és népi neve Vállaj (Válaj; -on, ml, -ra, vállaji, válaji). Önálló település polgármesteri hivatallal. 1950-55 között Mérkkel összevont település volt Mérkvállaj néven (Hnt. 1956.723.). Területe 2227 hektár, 1980. január 1-én 448 lakóház állt benne (ebből 1 a külterületen), és 1984. január 1-én 1099 fő lakta (Hnt. 1985.,Népsz. 1980). Vasútja nincs, de sürü autóbuszjárat köti össze a környező falvakkal, valamint Mátészalkával és Nyírbátorral. Általános iskolája helyben van. A község az utolsó évtizedekben néhány középülettel és sok új lakóházzal gyarapodott. Lakóinak számában azonban az utolsó évtizedekben igen jelentős csökkenés tapasztalható. Különösen a második világháborút követő években szembetűnő a fogyatkozás. A falu felnőtt lakosságának nagy részét elhurcolták a Szovjetunióba, többségük ott pusztult el. A község 1335-ben tűnik fel a Gutkeledek birtokaként: Vale (MAKSAI 230, SzabSzatm. 134). BOROVSZKY viszont azt írja, hogy már a XIII. században is fennállt, és a Kusalyi Jakcsok birtokolták (165). 1354-ben a Gutkeledek sárvári monostorához tartozott, tehát az egyik legelső falu a nemzetség itteni földjén. Már 1335-ben templomos hely volt. Eredeti birtokosai - a Báthori család terjeszkedésének is ellenállva - vállaji részeikre még sokáig igényt tartottak (MAKSAI i. h.). Vállaj történetének külön fejezetét jelenti a német anyanyelvűek betelepítése. A svábok első csoportja 1712. július 14-én érkezett Nagykárolyba. Itt és a közeli falvakban 300 család (kb. 1400 fő) telepedett le. A magyar jobbágyoknak sokszor házaikat is meg kellett osztaniuk a jövevényekkel, ez tovább nehezítette mindkét réteg helyzetét. Gróf Károlyi Sándor a nagykárolyi uradalomban hat sváb telepet hozott létre. 1749 januárjában már körülbelül negyven sváb gazda lakott a községben, míg magyar csak kilenc-tíz. A több hullámban érkező telepes családok a gróftól 22-24 hold földet kaptak, őket nevezték gazdáknak; mások házhelyet és legelőt, őket zselléreknek hívták (ezek iparosok voltak), a harmadik réteg volt a lakóké, ide azok tartoztak, akiknek korábban se mesterségük nem volt, se napszámba nem jártak (BELLER 58-62, KOMORÓCZY 2, 122, VONHÁZ 123, SZAMOSVÁRI 18-9). A század közepe táján pedig a lakosság vallási és nemzetiségi megoszlása ezt a képet mutatta: 890 római katolikus (német), 48 görög katolikus (román), 12 református (magyar) és 4 izraelita (zsidó) élt a községben (FÉNYES IV, 290). A század végén is megmaradt a sváb lakosság túlsúlya, de növekszik a magyarok és románok száma is (BALOGH 888). Lakóinak zöme ma is sváb származású, de már csak az idősebbek ismerik (és olykor használják is) anyanyelvűket. Az eredeti családi nevek megváltoztatása, a névmagyarosítás 1946-ban indult. Az új magyar nevek megválasztásában Bot Pál plébánosnak volt jelentős szerepe (SZAMOSVÁRI 8). Sokan azonban megtartották régi családi nevüket. Vállaj lakóinak száma az utolsó két évszázadban így alakult: 1784: 583 (Népsz. 1960), 1828: 874 (NAGY 368), 1839: 954 (FÉNYES i. h.), 1863: 1234, 1873: 1572, 1888: 1565, 1898: 1960, 1907: 2200, 1913: 2624, 1926: 2667, 1933: 3042, 1944: 3331, 1960: 1895,1973: 1673, 1980: 1305 (Hnt. 1985, Népsz. 1980). A falu nevének eredetére nem ismerünk meggyőző magyarázatot. Feltehetőleg puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynév lehet a magyar váll köznév -é -ah képzős származéka: a Vállahból a Vállaj fejlődés teljesen szabályos. De szláv eredetű személynév (vö. cseh Vlach) is lehet: Valentin ’Bálint’ >Vála>Vállaj. A szóvég alakulására szláv jövevényszavaink köréből hasonló példák: lapu ~ lapuj, oláh ~ oláj (SzabSzatm. 134, FNESZ). 19
