Rusu, Adrian Andrei - Szőcs Péter Levente: Arhitectura religioasă medievală din Transilvania 4. (Satu Mare, 2007)
Serii de monumente / Emlékcsoportok / Monument-groups - Szakács Béla Zsolt: Toronyaljak és toronyközök a magyarországi romanikában
Szakács Béla Zsolt 16 Kremsmünster idézhető, 1207-7772), addig Csehországban kifejezetten gyakorinak számít. Prágában 1169-82 közé datálható a johannita kolostor, ezzel egykorú Poriéi városrész Szt. Péter-temploma (1150 k., 1178 e.). Egészen a magyarországi példákra emlékeztet Tismice plébániatemploma 1170-80 tájáról. A XII. század végén alkalmazták több premontrei kolostornál is: így Litomyăl (1180-1200), Milevsko (1184-87), Teplá (alapítás 1197, felszentelve 1232) esetében.73 Térben és elrendezésben a hazai emlékekhez egészen közelinek tűnik a morvaországi Rajhrad bencés templomának egykori elrendezése: a csak rajzokból ismert fázist talán a XIII. század közepi pusztítások segíthetnek datálni.74 Végül Lengyelországban sem ismeretlen a típus, noha más megoldásokhoz képest ritkább: említhető a strzelnói premontrei templom (1216-ban szentelték fel), és redukált formában az egyhajós inowroclawi Szűz Mária-templom, 1200 tájáról.75 Összefoglalás és kitekintés Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a XII. század második felében és a Xm. század elején egész Közép-Európában elterjedt a nyitott toronyaljas típus, de legnagyobb népszerűségre Magyarországon tett szert. Ezek az emlékek teljesen egykorúak a korai gótikus épületekkel, amelyeknél a nyugati tornyok alja szintén nem vált el a hajóktól. Úgy tűnik, a későromán építészet is felzárkózott ehhez az újításhoz, ahogy e templomok más tekintetben is (boltozás, támaszrendszer, szentélyforma) sok elemet vettek át a gótikától. Nincs módunk arra, hogy e térrész speciális kialakításának indítékait mélyebben elemezzük. Meg kell azonban jegyezni, hogy a toronyalj (a korábbi szakirodalom felfogásától eltérően) nem annyira a mellékhajó folytatásának fogható fel (azoktól sokszor tengelyében is eltérő, a hevederív pedig mindenképpen éles határt von), mint inkább a karzat alatti három összefüggő, azonos magasságú tér része. Ez az egységes, a korábbiakhoz képest valóban kibővített terjedelmű fogadótér (mint az előcsarnokok a korai középkor óta) szolgálhat temetkezés helyeként is, de nem elsődlegesen. Talán jobban megértjük ezt az elrendezést, ha a templom egészének közlekedési rendszerében gondolkodunk: a templomba betérők így oldalirányba is eltérhettek, közvetlenül a mellékhajókba juthattak. Sokszor innen nyílt a feljárat a karzatszintre is. Mindezek a kérdések azonban további vizsgálatot igényelnek, melynek most már a templom egészét egységben kell szemlélnie; ehhez a toronyaljak kutatásával kívánt adalékul szolgálni ez az előadás. 72 Früh- und Hochmittelalter 1998, 288-290. 73 Merhautová 1971, 245-247., 259-260., 341-343., 160-161., 166-168., 334-338. 74 Zizka 2001, 5-7. 75 Swiechowski 2000, 233-239., 78-80.
