Kiss Imola - Szőcs Péter Levente (szerk.): Arhitectura religioasă medievală din Transilvania (Satu Mare, 1999)
Németh Péter: Szatmár vármegye egyházai a 14. század első felében
SZATMÁR VÁRMEGYE EGYHÁZAI A 14. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN Németh Péter 1/ A középkori Szatmár vármegye területén a 14. században két püspökség - az egri és az erdélyi - gyakorolt joghatóságot. Az 1332-7 közötti évekről fennmaradt pápai tizedjegyzék szerint az előbbi kilenc (Apa, Asszonypataka, Felsőbánya, Lápos, Meggyes, Remete, Sárköz, Szinyér és Udvari) plébániával volt jelen a megyében, míg a Gyulafehérváron székelő erdélyi püspök két főesperességen keresztül irányította egyházmegyéjének legészakibb részét. Az egri püspökséghez tartozó plébániák nem voltak szervezeti egységbe fogva, velük szemben a Szamostól Ny-ra fekvők a szatmári, a folyótól K-re és É-ra találhatók az ugocsai főesperességet alkották, ez utóbbiak természetesen az Ugocsa megyei plébániákkal együtt. Ez az eltérés a középkori magyar gyakorlattól, ahol általánosságban - persze kivételekkel tarkítva - egy vármegye = egy főesperességgel, Szatmár és Ugocsa megyék kialakulásának a kérdésével függ össze. A helyzetet tovább bonyolítja az a tény, hogy a 14. század első felében a szatmári főesperességen belül fekvő falvak egy - ma már meghatározhatatlan - része száz évvel korábban az erdődi esperességhez tartozott, amelynek megléte 1215-ből bizonyítható (archidiacono de Herdeud VR. 273 §., 198). Az így felvázolt tarka kép kialakulásának megértéséhez induljunk ki az utóbbiból. A történeti források szerint az 1215-1330 közötti évekről datálható erdődi ispán a névadó településtől DK-re fekvő Bükk-hegység és környékén elterülő királyi erdőuradalom vezetője volt. Ritka kivételként - más erdőispánságokhoz képest - ez a terület a 13. század elején - mint már említettük - önálló egyházigazgatással is rendelkezett, amely azonban aligha érte túl a tatárjárást (1241), míg az erdőuradalom földjének fokozatos eladományozása révén maga az erdőispánság is megszűnt, területe Szatmár megyébe olvadt. Ezzel ellentétes folyamat játszódott le Ugocsa esetében, amely szintén királyi erdőuradalommá szerveződött a 12. század folyamán a sásvári várispánság szomszédságában Ugocsa a magyar királyok vadászó területe volt (Erdődhöz hasonlóan, de róla nem mondják, "a szent királyok vadaserdei"-hez tartozott. A várispánság és az erdőuradalom közös egyházi szervezetének vezetőjét, a sásvári főesperest 1230-ban azzal kapcsolatban említik, hogy a Szatmámil szemközti, Szamos jobbparti Németit kiveszik joghatósága alól. Utoljára pedig 1264-ben, amikor IV. Orbán pápa a IV. Béla király által a kúriájába küldött követnek, Joanka mesternek lehetővé teszi - mivel főesperessége mindössze 9 M értékű -, hogy Gál erdélyi püspökkel egyetértve -javadalma kiegészítésére - a vinci [Vinţu de Jos] plébánia 7 M jövedelmét is élvezze. Az oklevélből kitűnik az is, hogy Sásvár főesperessége nemcsak kicsi
