Banner Zoltán: Erdős I. Pál (Satu Mare, 2002)

I.

kristályvizein valami hallatlanul finom belső elvonatkozás az Ő robusztus ereje, mintha ecsetje a festészetben váltaná valóra az Ady-szavakat: „halk remegések az erőm“ - írja a 17 éves, nagyváradi kiállításán még festőként jelentkező „csodagyermekről“ Tabéry Géza, 1934-ben.

*

Tabéry nem véletlenül idézi Adyt, hiszen tudta, hogy az Erdős családban Ady több volt, mint mítosz: utóélete eleven emlékként, sőt valóságosan is belejátszott gyermek- és kamaszkorának éveibe. A művész édesanyja, Reismann Irma újságíró és költő a zilahi Wesselényi Kollégiumban érettségizett, ismerte Adyt, verseiben sohasem szabadult hatásától, egyre mélyülő kapcsolat azonban a szülőkkel alakul ki, akiket minden évben meglátogatnak Érmindszenten, Ady Lőrincné pedig náluk száll meg Szatmáron, együtt járnak színházba, társaságba.'

„Húszéves Erdős Imre Pál, amikor 1936 szeptemberében Mariska néniről portrét készített. Akkor még nem gondolta, hogy ez lesz Ady Lőrincné utolsó arcképe, s azt sem, hogy egy év múlva az Ünnep című lap Nagy Dániel cikkével s ezzel a portréval búcsúzik a 80. évében Budapesten hirtelen elhunyt özvegytől.“2

Nincs szülői ház, biztonságot sugalló otthon - még meg sem születik, amikor elválnak. Apját, dr. Erdős Mátyás járásbírót 15 éves korában látogatta meg először, Csákigorbón, éppen a zongoránál ült és zenét szerzett...

Az „Ideshez“ hasonló asszonyok körében nő fel, magukra utalt nők nevelik: anyja, nagyanyja s két nagynéni, az egyik Reismann Erzsébet: zongoratanárnő. Nem csoda, hogy a női arc életművének egyik vezérmotívumává szublimálódott. A génekben rengeteg művészi érzékenység lappangott, hiszen mostohatestvére, Vándor András az új, az ötvenes

10