Ciubotă, Viorel - Nicolescu, Gheorge - Ţucă, Cornel (szerk.): Jurnal de operaţiuni al Comandamentului Trupelor din Transilvania (1918-1921) 2. (Satu Mare, 1998)
Istorie şi Geografie Istorică / Geschichte und Landeskunde / Történelem és országismeret - Migratii: evreii şi germanii / Migrationsbewegungen: Juden und Deutsche / Zsidó és német migráció
A SZATMÁRNÉMETI ZSIDÓSÁG 151 a megnövekedett hitközség a Status quo gyülekezettel összefogva (2/3 - 1/3 arányban) 1927-ben kórházat épített19. A főrabbi halála (1920) után újból fellángoltak a minden rabbiválasztással együtt járó belső küzdelmek. Míg korábban a modem és a hagyományhű tábor összecsapása, most a hagyományos ortodox és hászíd illetve az egyre erősebb sátoraljaújhelyi-máramarosszigeti neohászíd irányzat küzdelme volt a viszály előidézője. Egyelőre még a hagyományos ortodox irányzat győzedelmeskedett mivel Jóéi (Jajlis) Teitelbaum beregilosvai rabbi jelölését nem fogadták el és 1920 október 17-én Grünwald Lázár (Eliézer, Eleázár) Dénes (Dávid) felsővisói főrabbit választották meg. (Elődjének csak névrokona.) Az 1921. évi hitközségi tisztújítás - nem kis mértékben az Erdélyben megindult zsidó reneszánsz hatása alatt (rendszerváltás, új berendezkedés) - új világi vezetőket állított a gyülekezet élére, önálló erőként jelentkezett a szatmári Mizrachi (vallásos cionisták) csoportja, amely a különböző hászid csoportokkal is együtt működve azok szálláscsinálója és a végén - a hagyományos ortodoxokkal együtt - alattvalója lett. A másik egyre erősödő irányzat a Teitelbaum-hászíd párt világi mozgalma, amelynek vezéralakjai Freund Chájim, Erdély legnagyobb textilgyárának tulajdonosa és Grósz Dávid szalmakalap-gyáros volt. Grünwald Lázár főrabbisága alatt a hitközség - jelezvén a zsidó entitás diaszpórabeli önálló fennmaradásának beszűkülését20- tovább tolódott a szigorúbb, elzárkózóbb vallásosság politikai magyar pártnak. A város sajtója is magyar maradt. A ‘Szamos’ című napilap volt az az orgánum, melynek szerkesztősége nagyrészt zsidó volt, DÉNES SÁNDOR főszerkesztővel az élén. A korszak rövidsége (1919-1940) miatt a zsidók túlnyomó többsége között megőrződött a magyar nyelv primátusa. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a második világháború után Izraelben megjelent, a partiumi és erdélyi hitközségeknek emléket állító mártírkönyvek a héber és angol mellett szinte kizárólag magyar nyelvűek. 19 Náftáli Stern, i.m., 31. o. 20 „Az első világháború után a cionista zászlóbontással egyidejűleg [ez volt a zsidó entitás megőrzésének másik lehetséges útja - H. Gy.] a hitközségi életben is erjedési folyamat indult meg. Olyan helyeken ahol a háború előtt hírből sem ismerték a strájmlit és a kaftánt, egymás után nyíltak meg a hászíd rítusú imaházak. Ez az új aktív elem tudatosan tört előre és kezdte követelni a maga abszolút jogait. A magyar ortodoxia az őselem, amelynek irányát a konzervativizmus és a higgadtság jellemezte, riadtan és felkészületlenül torpant meg e fiatalos, hódító harci lendület előtt. Rövidebb-hosszabb csatározás után a régi rend hol az egyik, hol a másik hitközségben ingott meg. A húszas évek vége felé a folyamat helyenként valóságos vallásháború képét öltötte, függetlenül attól, hogy rabbiszék, sakter, K[eren]K[ajemet]L[ejiszráel]-snóderolás, mikve vagy pászkasütési jog körül folyt a harc. Míg jó fél évszázaddal előbb az ortodox zsidóság az önálló szervezkedési jogért, a hitközségi autonómiáért harcolt, a neohászíd utódok a vezető szerepért küzdöttek. Ez
