Ciubotă, Viorel - Nicolescu, Gheorge - Ţucă, Cornel (szerk.): Jurnal de operaţiuni al Comandamentului Trupelor din Transilvania (1918-1921) 2. (Satu Mare, 1998)
Istorie şi Geografie Istorică / Geschichte und Landeskunde / Történelem és országismeret - Migratii: evreii şi germanii / Migrationsbewegungen: Juden und Deutsche / Zsidó és német migráció
A SZATMÁRNÉMETI ZSIDÓSÁG 145 bonyhádi (Tolna megye) születésű Mandelbaum Zeév (Wolf, Farkas) Benjámin lett. Mandelbaum, aki Chátám Szófér pozsonyi jesivájában tanult, Batizból (ahova házasság útján került Nagykárolyból) jött Szatmárra. A gyülekezet olyan szegény volt, hogy a rabbi az első 15 évben nem kapott fizetést, apósa támogatta. Hivatalosan a hitközség - más településekhez viszonyítva későn - csak a neoabszolutizmus kezdetén, valamikor 1849 és 1852 között jött létre. Egy kimutatás szerint 1851-ben 61 engedélyes és 26 engedély nélküli zsidó élt Szatmárnémetiben.* 5 Kötelesek voltak könyvelést és jegyzőkönyvet vezetni, de még mindig megtűrtnek számítottak. A Chevra Kadisa is működött már, de miután nem kaptak engedélyt a temető megnyitására, halottaikat Nagykárolyban vagy Batizon temették el. 1863-ban már volt mikve. Az első hitközségi jegyzőkönyv csak 1852-ből származik, korábbi iratok nem ismeretesek. Jóllehet hivatalosan már 1846-ban eltörölték, a türelmi adót, pontosabban annak hátralékát még 1852-ben és az után következő években is fizetni kellett a nagykárolyi hitközség mint megyeszékhelyi hitközség útján. Hasonlóképp éveken keresztül az iskola alapot is. Ebben az időben a hitközség vezetőségét kinevezés útján jelölték ki, csak a kisebb funkcionáriusokat választották. A hitközségi autonómia (a választás joga) csak 1864-től állt helyre. A dokumentumok és visszaemlékezések szerint a szatmári kolóniát a belföldi származású, vallásos, de mérsékelt, nem a türelmetlenségig egzaltált középosztályú zsidók alapították: iparosok, kereskedők, bérlők, a németországi askenáz vallásgyakorlat és szellem alapján. Bár Mandelbaum főrabbi 1865-ben csatlakozott a szélsőséges nagymihályi rabbikonferencia határozataihoz a hitközség sokáig őrizte az oberlandi tradíciókat. Idővel azonban „A hitközségi tagok zömét alkotó askenáz, hithű, de liberális felfogású zsidók mellé bevándorlás útján [...] más felfogású zsidók is letelepültek, [...] akik a törvény erejénél fogva szintén hitközségi tagok zsidók, többnyire a nagyobb történeti múlttal rendelkező nagykárolyi hitközség kebeléből, akik az askenázi rítus megőrzését az alapszabályokban is biztosították. - ÚJVÁRI Péter (szerk.), Magyar Zsidó Lexikon, (Budapest: 1929), Szatmár címszó 826. o.; Stern Mór, i.m., 101-104. o. 5 Stern Mór, i.m., 39-40. o. Ebben az időben a „ [... ] beadott tömegesebb letelepedési kérelmeket a tanács majdnem kivétel nélkül elutasította, amennyiben nem elégedett meg az eddigi gyakorlat szerint elfogadott erkölcsi bizonyítvánnyal, de tüzetes bizonyítékot kért a letelepülni kívánók mesterségéről, viseletűkről és vagyoni helyzetükről. Vagy 15 kérelmet utasított el így a tanács. [...] Csak hogy az ilyen visszautasítás abban az időben már nem lehetett túlságosan komoly színezetű. Erről tanúskodik a belkapitányi jelentés, mely szerint letelepedési engedély nélkül is szép számmal laktak zsidók Szatmáron.” - Uo., 42. o.
