Drăgan, Ioan (szerk.): Mediaevalia Transilvanica 2003-2004 (7-8. évfolyam, 1-2. szám)
Zsoldos Attila: Királynéi birtokok Erdélyben az Árpád-korban
70 ZSOLDOS Attila után viszont Mária királynéé lett,53 de az 1260-as években IV. Béla fiatalabb fia, Béla herceg tartotta a kezén,54 55 hogy aztán ismét a királynék uradalmai közé tartozzék.35 Mindenezen adatok alapján épp úgy lehetne amellett érvelni, hogy az ilyen uradalmak valójában olyan hercegi javak voltak, amelyek esetenként a királynék joghatósága alá kerültek, mint ahogy az is felmerülhet, hogy éppen ellenkezőleg: az eredendően királynéi uradalmakat kapta meg az a herceg, akit az uralkodó egyébként is területi hatalommal ruházott fel. Mivel egyetlen esetben sem állnak a rendelkezésünkre olyan források, amelyek az uradalmakat in statu nascendi mutatnák be, az említett dilemma gyakorlatilag eldönthetetlen. Segesd példája ugyanakkor arra mutat rá, hogy hiába adta IV. Béla öccse halála után feleségének a segesdi uradalmat, Mária azt minden jel szerint kénytelen volt azt átengedni az idő közben felnövekedett ifjabb fiának, Béla hercegnek, s az ispánság csak azt követően került tartósabban a királynék joghatósága alá, ha a dinasztiában már nem élt olyan herceg, aki az uradalmat megkaphatta volna. Ez nyilvánvalóan arra vall, hogy a királyi család tagjai között az uradalmak elosztásakor a herceg határozott elsőbbséget élvezett a királynéval szemben: ha a tárgyalt uradalmak eredetileg a hercegi javakhoz tartoztak, akkor azért, mert a királynék csak herceg nemlétében juthattak azokhoz hozzá, ha viszont a királynéi uradalmak közé tartoztak, akkor azért, mert ennek ellenére át kellett engedniük azokat a területi hatalomból részesülő hercegnek. Mindössze két olyan uradalomról tudunk számot adni, amelyek a forrásainkban nyomon követhető Árpád-kori történetük során mindvégig a királynék kezén voltak. Az egyik a vizsolyi, mely bizonyíthatóan az 1210-es évektől56 az 1270-es évek végéig57 állt a királynék joghatósága alatt: ez idő alatt öt királyné (Jolánta, Beatrix, Mária, Erzsébet, Izabella) váltotta egymást, s arról, hogy az uradalmat időközben más birtokolta volna, nem tudunk. A 53 1248-ban Mária a segesdi vendégtelepesek („hospites de Segust”) szabadságait adományozta verőcei telepeseinek (1. CDCr. IV. 374-376.), 1268-ban pedig, egy általa eladományozott föld iktatását a segesdi ispán végezte el, 1. CDCr. V. 461. 54 1269-ben Béla herceg intézkedett olyan ügyben, amely a segesdi ispánt érintette, 1. Solymosi L.: A földesúri járadékok új rendszere a 13. századi Magyarországon. Budapest, 1998. 224. 55 1276-ban már Izabella királyné adományozta a veszprémi káptalannak a segesdi ispánsághoz tartozó Kál-völgyi boradó népeket, 1. DL. 40133. Az oklevelet IV. László 1276. aug. 9-i átírása alapján kiadta Borsa Iván, 1. Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I—II. Szerk. Szentpétery L, Borsa I. Budapest, 1923-1987. II/2-3. 167-168. Az uradalmat 1277-től Erzsébet özvegy királyné kezén találjuk (1277: ÁÚO. IX. 179.; 1280: ÁÚO. XII. 301-302.; 1284: ÁÚO. IV. 266-267.), 1295-ben pedig III. András király anyja, Thomasina rendelkezett a segesdi uradalommal, 1. MES. II. 383-385. 56 1215: VR. 113. sz. Vő. 1220: VR. 259. sz. és 1222: VR. 325. sz. 57 1271: Árpád-kori oklevelek a Heves Megyei Levéltárban. Válogatta, fordította bevezetéssel, jegyzetekkel ellátta és a mutatót készítette Kondomé Látkóczki Erzsébet. Eger, 1997. 37. L. még 1278: DF. 266087. (vö. DL. 90825.), DF. 266088. (vö. DL. 75382.).
