Ciubotă, Viorel (szerk.): Patrimoniu multietnic (Satu Mare, 2009)

mind ezen központok, mind a hozzájuk kapcsolódó övezetek hátrányos, periférikus helyzetbe kerültek.

A középkortól kezdődően a szőlővel beültetett vidékeknek kiváltságokat adományoztak. Főleg a magyarok által lakott vidékeken - de nemcsak - szinte minden település határában léteztek szőlőültetvények. A szőlő és a bor - a táplálkozásban játszott szerepe mellett - fontos helyet foglalt el az adók kivetésekor. A nemeseknek a bor könnyen pénzre váltható terméket, a

Casă ţărănească din Tămăşeni Селянська зата у селі Тамашень Tamásváraljai parasztház Traditional house of Tămăşeni

kocsmáltatási jognak köszönhetően pedig egy biztos bevételt jelentett, akárcsak a jobbágyoknak, akiknek szintén pluszjövedelemforrásként szolgált. Ugyocsa területén több „szőlőművelő központ” is létezett. Az első helyen említhetjük a Nagyszőlős fölé magasodó Fekete Flegyet, amin a 20. század második feléig végeláthatatlan szőlőültetvények és pincék sora húzódott meg. Mindez a Szovjetunió alkoholizmus elleni küzdelmének az áldozatává vált. A rendelkezés következtében az addig elismert központban megszűnt a bortermelés. A szőlőültetvényeket kivágták, a pincék nagy részét megsemmisítették.

Egy másik fontos központot a Halmi környéki dombok jelentik. A helyi lakosok szerint ezek a dombok a Tokaji hegyvidék folytatásának tekinthetők (vagyis az ő boruk is olyan minőségi, mint a tokaji). Ez a borvidék nem volt annyira elismert, mint a nagyszőlősi, azonban ezt nem érintették annyira radikálisan az elmúlt évtizedek. A halmi és halmihegyi pincék mélyén napjainkban is jó minőségű borok találhatók, és a szőlőtermesztés is egyre inkább a minőségi borkészítés fele mozdul el.

Az egykor egy kulturális és nyelvi határmezsgyén fekvő Ugocsa vármegye területe

95