Ciubotă, Viorel (szerk.): Patrimoniu multietnic (Satu Mare, 2009)
rendelkező kultúrát hoztak létre az itt lakók, ami az egyedisége és kreativitása miatt kiemelkedő, és napjainkban is az ősi kultúra egyik legfőbb ápolójaként tekinthetünk rá. Ami az Avas vidék lakosságát illeti, az mindig román többségű volt, leszámítva néhány települést, ahol éltek „más nációk is”: Avasújváros, Kőszegremete, Vámfalu, Dabolc, Halmi, Túrterebes magyar többségű, Komorzán, Avasújfalu, Halmi, Batarcs, Nagytarna, Turc jelentős zsidó lakossággal, Nagytarna, Csedreg, Halmi, Kökényesd, Túrterebes jelentős orosz és Casă ţărănească Селянська хата Parasztház Traditional house 76 rutén lakossággal rendelkezett. Jelentős számú római katolikus sváb lakosságot telepítettek 1745- ben Túrterebesre, ugyancsak sváb eredetű lakosság telepedett meg Nagytarnán (1772) és Batarcson (1911). Adminisztratív értelemben Ugocsa mindig is el volt választva az Avas vidéktől, bár ez nem mondható el anyagi és szellemi kultúrájáról. Ez a kultúra - a maga elbűvölő arhaikusságával, a népviselet egységes jellegével, a tánccal, a jellegzetes kurjongatásokkal - hangsúlyozza ennek a „területnek” és „vidéknek” az egységét. Mindezt az itt lakó, vasányoknak nevezett emberek életereje és büszkesége itatja át. Mások felé az alábbi szólást szokták közvetíteni büszkén: “oşenia nu o lás, de m-or ţâne cu ovăz”. (Az avasi ember nem adja fel identitását, akkor sem ha rozskenyéren kell élnie) Ezen emberek méltósága abból a korból ered, amikor az igazságot még a „vének tanácsa” szentesítette, és mindez bevésődött az élet nehézségeitől megráncosodott arcokba. Az avasi embereket mindenhol megbecsülték annak ellenére, hogy pillanatnyi felindultságukban gyakran váltak erőszakossá”: oşenia nu-i ocară/irima-i di foc şi pară/de-o aprinzi arde o ţară!”. (A vasányság nem egy sértő megnevezés, a
