Szőcs Péter Levente (szerk.): Ciumeşti. Ghid cultural şi istoric (Satu Mare, 2010)
Berea
Interiorul bisericii reformate A református templom belseje The interior of the Calvinist church Cel mai important reper turistic al satului este biserica reformată, de origine medievală. Clădirea a suferit de-a lungul timpului modificări radicale, 40 famíliák közé tartozott, ennek ellenére sikerült a falu legfőbb birtokosának maradnia egészen a 18. század végéig, amikor kihalt. A család megszűnte után a falut és határát több nemes család között osztották fel. Bere legfontosabb műemléke a középkori eredetű református templom. Az épület az idők során számos, jelentős felújításon és átépítésen esett át. Ezért a régi középkori templomból csak a hajó három fala őrződött meg. A templom értékét jelentősen megnövelte az utóbbi években feltárt középkori eredetű falfestmény. A hajó északi falán felfedezett freskórészlet központi figurája az ún. Köpenyes Madonna. A kép a Szűzanyát imára kulcsolt kézzel ábrázolja, két angyal között, akik fejére koronát helyeznek, másik két angyal pedig a köpenyét tartja. Lábainál, köpenye óvó takarásában, térdre hullott személyek imádkoznak, akik ruházatuk alapján különböző társadalmi osztályba tartoznak. A 15. századi (korábbi, 14. század végi keltezés is lehetséges) freskó alatt egy korábbi, román stílusú (valószínűleg 13. századi) festékréteg is előkerült. A 2010-ben végzett újabb falkutatások során több részletet is feltártak ebből, a templom legkorábbi kifestéséhez tartozó freskóból. Egy jelentős, összefüggő részt a gótikus falkép fölött tártak fel, a részleten Krisztus alakja látható mandorlában, jobbján a Szűzanyával, balján