Szőcs Péter Levente (szerk.): Ecsed. Ghid cultural şi istoric (Satu Mare, 2009)

Nagyecsed és környéke a középkorban

doar în timpul marii secete din anul 1794. Pe parcursul secolelor XVIII-XIX, piatra şi cărămida au fost luate, iar mormintele devastate. Desecarea mlaştinii (1905) şi amenajările din 1970 au completat distrugerea.

Localitatea vecină, Ecsed (Ecedea), apare prima dată menţionată în Registrul de Oradea, în 1220. Pristavul Zomoy de aici rezolvă conflictul dintre oamenii din Tárány şi Tyukod. Existenţa dregătorului local conferă satului o importanţă ridicată. Totodată, aşezarea trebuia să fie mai veche, fiind întemeiată în secolul al XII-lea. Năvălirea tătarilor a distrus-o şi pe aceasta, dar reconstruirea a survenit rapid şi, în 1290, este deja în proprietatea familiei Dorog din neamul Gutkeled. După stingerea dinastiei Arpadiene, în perioada anarhiei, Domonkos, fiul lui “Vak” (orb) Dorog, şi verii lui s-au aliat cu fostul palatin trădător Kopasz (din neamul Borsa). Prin urmare, în 1317, după pierderea bătăliei din Debrecen, au fost condamnaţi la moarte, învingătorul, regele Carol Robert I a donat moşiile lor din Ecedea fiilor lui Bereck (Báthori). Completarea domeniului s-a finalizat după cumpărarea părţilor nepoatei lui Dorog, în 1322 şi a moşiei lui István de Kăntorjănosi în 1329. Astfel, tot domeniul Ecedei a ajuns în mâinile Bathoreştilor. „De atunci soarta Ecedei s-a unit cu familia Báthori (...) şi după despărţirea familiei în trei ramuri, una a luat numele de Ecedea.”

Anul 1334 a fost de o importanţă majoră pentru localitate: regele Carol Robert a acordat lui János I Báthori dreptul de a ridica aici o cetate, care - în amin-lehetett gyűjteni itt, valószínűleg később alapították, mint Remetét. Sárvár közvetlen környezetéhez tartozott továbbá a tőle délnyugatra eső Szentmárton falu is.

A virágzó települést 1241-ben a „tatárok rettenetesen feldúlták”. Ekkor kerülhetett földbe az a 911 db többnyire friesachi ezüstdénárból álló pénzlelet, melyet 1941-ben szántottak ki. A pusztítást mutatja, hogy az 1974-1975-ös feltárások során az egyik legrangosabb, aranylemezkével eltemetett kislány sírja a torony alapfala fölött került elő. A helyreállításra csak 1250-1251-ben került sor a futaki birtok eladásából származó 30 márkából. A híres Sárvármonostora ezután hanyatlani kezdett, kegyurai - a Várdai ág kivételével - eladogatták birtokaikat. Ezzel egy időben a Báthoriak megépítették ecsedi birtokközpontjukat, ami Sárvár központi szerepének elvesztésével járt. A 15. század közepére elindult a Sárvár környéki települések elnéptelenedése, pusztulása. A fent említett Szentmárton mellett 1423-ra a Váralja is üresen állt. Területét a terjeszkedő láp fedte el, csak az 1794. évi nagy aszálykor tűnt elő. A 18-19. század folyamán a kő- és téglaanyagot elhordták, a sírokat kirabolták. A pusztítást a láp lecsapolási munkálatai (1905) és a tsz 1970-es évekbeli talajegyengetései tetőzték be.

A „szomszédvár” Ecsed elsőnek 1220-ban jelenik meg a Váradi Regestrumban, amikor is Zomoy pristaldus tárányi és tyukodi emberek ügyében járt el. A pristaldus, azaz poroszló (perbeidéző) jelenléte a villának (falunak) titulált településen annak jelentősebb voltára utal. Ugyanakkor a településnek már régóta léteznie kellett, így joggal

18