Szőcs Péter Levente (szerk.): Căuaş. Ghid cultural şi istoric (Satu Mare, 2009)
Archaeological vestiges
frumoasă spadă cu cupă la mâner, descoperită în zona Togul Mare din Ghenci, unde au fost observate şi urmele unei aşezări. Alte aşezări au fost descoperite în zona Ghenci-Păpurişte, în zona grădinilor din localitatea Răduleşti şi a grajdurilor din Hotoan. Numărul mare de aşezări databile în perioada 1100- 750 î. Hr. atestă existenţa unor sate nefortificate care gravitau în jurul centrului de la Sighetiu. După această perioadă intens locuită se cunosc doar urmele unei aşezări ce se datează pe la mijlocul mileniului I î. Hr. Aceasta a fost cercetată prin săpături arheologice în zona Lutăriei de la Ghenci, fiind descoperite urme de locuinţe şi gropi menajere. Din aceeaşi perioadă cu aşezarea datează un cimitir din aceeaşi localitate, din zona numită Movila Spânzurătorii (Akasztódomb). Mormintele erau reprezentate de urne funerare acoperite cu capac, ele fiind atribuite tracilor. După sosirea celţilor din centrul Europei (în jurul anului 350 î. Hr), în zonă au fost identificate, prin cercetări de suprafaţă, două aşezări. Prima dintre ele se află în hotarul localităţii Ady Endre (în punctul numit Izvoarele termice) şi o alta în hotarul Ghenciului (lângă drumul spre Sânmiclăuş). în apropierea aşezării a fost descoperită o monedă de argint datată în sec. III î. Hr. în epoca romană, teritoriul comunei Căuaş era o zonă de confluenţă ale diferitelor culturi materiale. Probabil că în această regiune se întâlneau cultura sarmatică şi cea germanică, pe un fond cultural al dacilor liberi. La Ady Endre, pe malul unui afluent al Crasnei, la cca. 3 km sud-sud-est de localitate spre Eriu-Sâncrai au fost descoperite prin periegheze fragmente ceramice fine, cenuşii, modelate la roată, 10 számító település erődítés a törzsi központokat jellemzi. A település belsejéből előkerült leletek is alátámasztják kiemelkedő jelentőségét. A felszínén nagymennyiségű égett agyagot lehet találni, amely a leégett házak maradványa. Az eke után kiforduló rengeteg kerámia bizonyítja, hogy igen sűrűn lakott volt a település. Az előkerült öntőformák és az öntés nyomán keletkezett bronzhulladékok a helyben végzett fémfeldolgozás bizonyítékai. Találtak itt még egy harci fejszét és egy lándzsahegyet (mindkettőt bronzból készítették), valamint számos embert vagy állatot mintázó agyagszobrocskát és gabonaőrlő követ. Előfordulhat, hogy a környéken talált aranykarperecek is e településhez kötődnek. A Szigeten fekvő településsel azonos időszakból való az a kupás nyelű kard, amelyet Genesen a Nagy-tagban találtak. A kard lelőhelyének közelében településnyomokat is találtak. További lelőhelyek e korszakból a Gencs-Kákás, Răduleşti- kertek alatt, valamint az érhatvani istállók. A Kr.e. 1100-750 közé keltezhető településnyomok mutatják, hogy a Szigeten fekvő központi település körül számos erődítetlen falu alakult ki. A bronzkor e sűrűn lakott periódusát követően, a Kr.e. I. évezred első feléből mindössze egy települést ismerünk Genesen az Agyagbánya területén. A régészeti ásatás során lakóháznyomokat és hulladékgödröket tártak fel. A településsel egyidejű a temető is, amelyet ugyancsak Genesen, az Akasztódomb lelőhelyen tártak fel. A hamvasztásos sírokban talált fedeles urnák a trák lakosság jelenlétére utalnak. Kr. e. 350 körűiről két települést azonosítottak terepbejárás során. Ekkortájt értek a kelták Közép- Európából a mi vidékeinkre. Az egyik település
