Liviu, Marta - Szőcs Péter Levente (szerk.): Andrid. Ghid cultural şi istoric (Satu Mare, 2011)
Irina - Iriny
1906 de către curatorul de atunci al bisericii. Corul a fost construit în 1893 pe cheltuiala cantorului şi învăţătorului Gavril Sianta. Biserica reformată şi-a căpătat aspectul actual după lucrările de reconstrucţie făcute necesare de cutremurul din 1834, care a distrus edificiul de cult aproape în întregime. După calamitate, pentru o perioadă de peste un deceniu, serviciul liturgic reformat s-a desfăşurat în biserica ruinată, ale cărei puţine structuri rămase intacte au fost întărite cu grinzi de lemn. Edificarea bisericii în picioare şi astăzi a început în anul 1846. Lăcaşul de cult de dimensiuni relativ mici este dominat de turnul adósat navei, structurat pe patru niveluri. Nava scundă, cu închidere semicirculară, este prevăzută cu contraforturi decorative în trepte. Cea mai valoroasă posesiune a bisericii este clopotul masiv, cântărind 300 de kg, confecţionat de meşterul Rudolf Binger în anul 1595 şi donat comunităţii religioase de Nicolae Dengelegi. Irina Este unul dintre cele mai vechi sate din judeţul Satu Mare, fiind menţionat în izvoarele scrise încă din anul 1219, în Registrul de la Oradea. După o lacună documentară care durează peste o jumătate de veac, Irina apare din nou în lumina surselor istorice în 1278, la moartea fără moştenitori a proprietarului satului, Todor, fost iobag al cetăţii Satu Mare. Atunci, regele Ladislau IV înapoiază satul posesorilor de drept, fiii nobilului Vid. Familia lui Vid, care va purta numele satului de rezidenţă (Irinyi), avea deja o istorie îndelungată şi plină de evenimente semnificative. Strămoşul proprietarilor Irinei, tatăl lui Vid, fusese încorporat în garda militară a cetăţii Solnoc, în calitate de iobag de cetate, şi apoi ridicat de suveranul Bela III (1172-1196) la statutul de servitor regal, similar celui de nobil. Cariera militară a 38 Iriny Szatmár megye egyik legrégibb faluja, már 1219-ben említették írott források a Váradi Regesztrumban. A közel félévszázadon át tartó forráshiány után Iriny neve újra 1278-ban tűnik fel egyik birtokosának, a szatmári vár jobbágyának (katonájának) Tódornak örökösök nélküli elhunyta kapcsán. IV. (Kun) László király ekkor visszaadta a birtokot jogos tulajdonosainak, Vid fiainak. Vid családja későbbi birtokuk után az Irinyi nevet is felveszi, hosszú és jelentős eseményekben gazdag múlttal büszkélkedhetett. Iriny birtokosainak őse, Vid apja szolnoki várjobbágy volt, III. Béla (1172-1196) király emelte királyi szervienssé, amely nemesi rangnak számított. A család katonai pályájának csúcsát Vid idejében, IV. László király uralkodása idején érte el, ugyanis a Csehország ellen, a király oldalán vívott csatában ő volt, aki fogságba ejtette a cseh király fiát, és hadifogolyként átadta uralkodójának. Cselekedetéért a király Iriny falut adományozta neki. Még a család címerében is megörökítették az eseményt, ezen ugyanis egy nemes ember láncra verve tart egy uralkodói öltözékben ábrázolt, koronás személyt. A környékbeli falvakhoz hasonlóan Irinyen is több család osztozott a középkor és az újkor folyamán, a legjelentősebb birtokosok viszont mindvégig az Irinyi nemesi család tagjai voltak. A család egészen a 19. század végéig az úgynevezett vármegyei arisztokráciához tartozott, melynek tagjai a közigazgatásban különböző hivatalokat (alispán, szolgabíró stb.) töltöttek be. Az újkor időszakában, a rendelkezésre álló források alapján, a falu lakóinak nagy része református vallású magyar ember. A 18. század közepe táján a birtokos Irinyi család rövid időre a római katolikus vallást karolta fel, és egy időre a falu lakóit tömegesen a római katolikus hitre térítette. A lakosság azon része, amely megmaradt a római katolikus vallásban, a 19. század folyamán a birtokos család segítségével kápolnát emelt. A faluban élt még a 18.
