Liviu, Marta - Szőcs Péter Levente (szerk.): Andrid. Ghid cultural şi istoric (Satu Mare, 2011)

Dindeşti - Érdengeleg

şi tăierea capului, în jurul anului 1328. Cealaltă parte a satului Dindeşti are o istorie total diferită din punct de vedere al proprietarilor: regele Carol Robert de Anjou o donează lui Beke din neamul Borsa în anul 1317, fără să bănuiască măcar că acesta îl va trăda câţiva ani mai târziu. Acuzat de infidelitate, Borsa Beke îşi pierde în întregime averea, deci şi Dindeştiul, în anul 1323. Regele dăruieşte satul confiscat unui adevărat fidel al său, loan Pongrácz din neamul Káta, strămoşul familiei nobiliare de Dindeşti (Dengelegi). Familia Dengelegi Pongrácz rămâne proprietarul cel mai stabil al aşezării de-a lungul evului mediu şi la începutul perioadei premoderne. în secolul al XVIII-lea, cel mai important moşier din zonă este familia originară din satul vecin, Irina. Majoritatea sesiilor iobăgeşti din sat sunt însă împărţite între numeroşi nobili mici, situaţie similară cu cea din centrul de comună, Andrid, cu a cărui istorie se identifică în mare parte şi Dindeştiul pe parcursul secolelor XVIII-XIX. Izvoarele păstrate din cea de a doua jumătate a secolului al XVIII-lea descriu Dindeştiul ca un sat prosper, cu posibilităţi agricole diverse şi uriaşe, cu nu mai puţin de cinci mori funcţionale şi care oferea până şi străinilor posibilitatea muncilor ocazionale plătite. Populaţia era una mixtă din punct de vedere etnic şi confesional, cu parohie greco-catolică şi reformată. La jumătatea secolului al XIX-lea, în sat trăiau 745 de persoane de rit greco-catolic, 332 de rit reformat, 28 de romano-catolici şi 54 de evrei.

Biserica ortodoxă „Sf Ierarh NicolaeLăcaşul de cult aparţinând comunităţii româneşti din Dindeşti este menţionat în protocoalele vizitaţiei canonice din anul 1747, ca o biserică de lemn construită recent. Edificiul actual datează din anul 1800. Turnul masiv, încorporat în navă, iese cu un nivel deasupra acesteia. Cele două nişe pentru cantori (kliros-urile) cu acoperiş separat dau o notă de eleganţă navei scurte, cu închidere semicirculară. Cel mai de preţ element al inventarului interior este iconostasul, datând

34

között, akárcsak a községközpont Érendréd esetében, így a két település 18-19. századi történelme is nagyban hasonlított. A Dengelegről fennmaradt 18. századi források egy virágzó faluról írnak, bőséges és változatos mezőgazdasági erőforrásokkal. Nem kevesebb, mint öt működő malom volt itt, amely fizetett alkalmi munkát tudott biztosítani az idegenek számára is. Lakossága vegyes nemzetiségű és felekezetű volt, görög katolikus és református parókiával. A 19. század közepén a faluban 745 görög katolikus, 332 református, 28 római katolikus és 54 zsidó vallású ember élt.

„Szent Miklós püspök” ortodox templom. Az érdengelegi román közösség templomát 1747-ben említették először az egyházlátogatási jegyzőkönyvek, mint nemrég emelt fatemplomot. A mai templom 1800-ban épült. Masszív tornya a hajótestbe foglalt, egy szinttel emelkedik föléje. A két kántorfülkének (klirosz) különálló tetőzete van, ami a rövid, félköríves záródású hajónak elegáns külsőt kölcsönöz. A belső legértékesebb darabja a 18. század végéről származó ikonosztáz. Fehérre és aranyra festett kerete mértani és növényi motívumokkal, leginkább szőlőindával díszített. Királyi ikonjait nemrég újakra cserélték, belsejét 1993-ban teljesen átfestették. A templomban még őriznek egy 19. századi Istenszülő ikont és egy ritka szépségű, antropomorf és növényi motívumokkal, miniatűrfestéssel díszített ezüstkelyhet, amelyet 1906-ban adományozott a templomnak akkori kántora. Karzatát 1893-ban építették, Gavril Sianta kántortanító költségén.

A falu református temploma mai formáját az 1834-es földrengés pusztítása után elvégzett átépítéskor kapta, mivel a természeti csapás szinte teljes egészében tönkretette az egyházi épületet. A katasztrófa után több mint egy évtizeden át a református istentiszteleteteket a romos templomban tartották, ahol az épen maradt részeket fagerendákkal erősítették meg. A mai templom építését 1846-ban kezdték el. A viszonylag kisméretű egyházi épületet hajó-