Liviu, Marta - Szőcs Péter Levente (szerk.): Andrid. Ghid cultural şi istoric (Satu Mare, 2011)
Date istorice - Történelmi adatok
Tumultosul secol XX a adus mari schimbări în viaţa satului. La încheierea primului război mondial, în toamna anului 1918, comunitatea românească era în fierbere. Posibilitatea Unirii cu România a însufleţit mişcarea naţională din zonă şi a determinat comunităţile româneşti să-şi creeze propria organizare începând de la nivelul cel mai redus, cel local, cu Consiliile Naţionale Române şi Garda Naţională. La Andrid, aceste structuri, având rolul de a menţine ordinea şi de a asigura participarea activă a populaţiei la viaţa politică s-au constituit în data de 26 noiembrie 1918. Patru zile mai târziu, la Marea Adunare de la Alba Iulia, comunitatea din Andrid a fost reprezentată de deputatul ales de cercul electoral local, Tiberiu Roman. După schimbările de administraţie statale din anii 1940 şi 1944, cele mai importante evenimente în viaţa satului le-a adus instaurarea regimului comunist şi procesul de colectivizare a agriculturii. Bogată din punct de vedere al resurselor agricole şi cu o structură de proprietate stabilă, comunitatea din Andrid a resimţit extrem de accentuat încadrarea în gospodăriile agricole colective şi renunţarea la modul de viaţă tradiţional. în anul 1956, odată cu primele încercări de colectivizare, în sat a luat naştere o mişcare de rezistenţă care încorpora opt membri. Opoziţia activă a acestora a determinat amânarea creării colectivelor până în 1959. în acel an, membrii mişcării au dispărut fără urmă din sat, primele veşti despre soarta acestora ajungând la familii abia în august 1960. Conducătorul rezistenţei fusese condamnat de Tribunalul Militar la 15 ani de închisoare, iar restul la o perioadă de detenţie variind între doi şi zece ani. Toate cele opt persoane au petrecut trei ani de muncă forţată la Canalul Dunăre - Marea Neagră, obţinând graţierea abia în 1963. După înlăturarea mişcării de rezistenţă, colectivizarea s-a desfăşurat fără alte probleme în Andrid, Gospodăria Agricolă Colectivă fiind constituită pe parcursul a doar câteva luni. Membrii mişcării au fost reabilitaţi 28 négy nappal később tartott gyulafehérvári nagygyűlésen az érendrédi közösséget a helyi választói közösség küldötte, Román Tiberiu képviselte. Az 1940 és 1944 között lezajlott állami közigazgatási változásokat követően a falu életének legjelentősebb eseménye a kommunista hatalomátvétel és a mezőgazdaság kollektivizálása volt. A mezőgazdaságilag gazdag és stabil birtokviszonyokkal rendelkező érendrédi közösségre erősen visszahatott a szövetkezeti gazdálkodásba tömörülés és a hagyományos földművelői életmódról való lemondás kényszere. 1956-ban (az első kollektivizálási próbálkozásokkal egyidejűleg) kialakult egy nyolc tagból álló ellenállási mozgalom. Ez az ellenállás elodázta a kollektív gazdaság megalakulását egészen 1959-ig. Abban az évben a mozgalom tagjai nyomtalanul eltűntek a faluból, családjaikhoz a sorsukat érintő első hírek csak 1960-ban jutottak el. A mozgalom vezetőjét a katonai bíróság 15 év börtönnel sújtotta, a többieket pedig 2 és 10 év közötti elzárásra ítélték. Mind a nyolc személyt három év kényszermunkára vitték a Duna-Fekete-tenger csatornához, és csak 1963-ban kaptak kegyelmet. A mozgalom felszámolása után a kollektivizálási folyamat konfliktus mentesen zajlott Érendréden, és néhány hónap múlva megalakult a közös gazdaság. A mozgalom tagjait 1998-ban rehabilitálták, emlékükre a helyi református templomban emléktáblát avattak. A kommunista időszak területrendezési munkálatai közül meg kell említeni az Ér csatornázási munkálatait, amelyek jelentősen megváltoztatták az Érendrédet körülvevő táj képét. Az elképzelés 1965-ben merült fel, de a munkálatok csak két évvel később indultak. Ezek során 91 km hosszan kialakították az Ér vizét összegyűjtő csatornát, a hozzátartozó töltésekkel és gyűjtőtavakkal együtt. A kanalizálás 54000 ha mocsaras területet változtatott mezőgazdasági művelésre alkalmas szántóvá. A kommunista hatalom éveiben Érendréden két termelőszövetkezet is működött,
