Szőcs Péter Levente (szerk.): Complexul Memorial Ady Endre. Ghid (Satu Mare, 2020)
Ars poetica - Ars poetica
ARS POETICA „Am vrut să spun totul, ce se poate stârni într-un maghiar din zilele noastre, ce conduce azi un om viu, ca şi cureaua de transmisie motorul. Acuma pot să spun: mă consider conştiinţa maghiarilor de astăzi, a culturii maghiare, şi această conştiinţă nu poate fi întotdeauna curată. Ce am făcut, aproximativ ştiu, şi la fel, ştiu ce aş mai putea face - dacă ar fi posibil. Momentan nu aştept de la nimeni să mă vadă aşa cum sunt, şi nici eu nu doresc să fiu cunoscut ca celebrul Ady Endre pentru valorile mele adevărate. Deocamdată îmi doresc să storc prin şantaj de la viaţă încă trei-patru ani acceptabili, îmi doresc să pot dormi, să scriu una-două chestii, ce pot scrie doar eu. [...] Şi dacă duşmanii mei, cărora le pot mulţumi cel mai mult că m-au încărcat cu sfidare, mândrie, cu putere aproape supraomenească, m-ar îndemna în continuare.” Ady Endre: Autobiografie. Nyugat, 1 iunie 1909. „Am încercat să trăiesc mult, adică să acord mai multă atenţie trăirilor mele puternice şi suferinde. Scrierile mele, îndeosebi poeziile, au stârnit indignare: am fost declarat nebun, comic, fără sens, nemaghiar, trădător de patrie, deci am reuşit tot ce un poet nou în această ţară trebuie să realizeze, dar nu am pierit. Poeziile mele şi persecuţiile au adus şi credincioşi buni, luptători, şi cei patru-cinci ani la Budapesta şi Paris au trecut cu înfruntări frumoase şi cu activitate febrilă. Cu toate că era mai potrivit, poate, să mor devreme ca un poet neînţeles, am fost lovit de mania vocaţiei şi acea superstiţie că deocamdată trebuie să scriu. Şi poate nici nu era rău, pentru că atunci când am depăşit vârsta regulamentară a unui poet maghiar, impusă de cutuma de maximum 33 de ani, au început să apară adolescenţii, tinerii şi cei şi mai tineri. Fiecare an a fost un an de supravieţuire, ce aducea către mine armata tinerilor studenţi, fete şi băieţi, şi din acest motiv merită să depăşim şi să învingem vârsta obişnuită a poeţilor din Ungaria, şi să rămânem, în limita posibilităţilor, chiar mai tineri. Nimeni nu mă poate numi, cu oricâtă bunăvoinţă, geniu fertil, dar sunt un poet şi un scriitor activ, scriu poezii, nuvele, articole politice şi de altă natură, fiindcă nu m-am putut rupe definitiv de dragostea pentru jurnalism. Azi călătoresc mai puţin pe plaiurile peregrinărilor mele din trecut, în triunghiul Viena - Paris - Roma, dar trebuie să mă internez mai des într-unul dintre sanatoriile pentru cârpirea sănătăţii. Am planuri pentru un mare roman, teatru, dar nu ştiu dacă aceste planuri măreţe nu vor rămâne doar atât. împlinesc treizeci şi şase de ani, sunt burlac, de nouă ani am publicat anual un volum de poezii, trăiesc de obicei la Budapesta şi în satul meu, şi bineînţeles, este puţin trist că de fapt nu am nici un cămin, nici o casă adevărată.” Ady Endre: Autobiografie. Dekameron, I, Az Érdekes Újság. Septembrie 1913. ARS POETICA „Mindent el akartam mondani, ami ma élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket. Elmondhatom ma már: a mai magyarság, kultúrmagyarság lelkiismeretének hiszem magam, ez a lelkiismeret pedig nem lehet mindig tiszta. Hogy mit csináltam, körülbelül tudom, s hogy mit lehetne még nekem csinálni - ha lehetne, azt is. Egyelőre nem várom senkitől, hogy annak lásson, aki vagyok, s magam se szeretném, ha igaz értékeimért lennék ismert vagy híres Ady Endre. Egyelőre szeretnék az élettől még két-három-négy tűrhető esztendőt kizsarolni, s szeretném, ha aludni tudnék, egy-két olyan dolgot megírni, amit csak én írhatok meg. [...] S ha az ellenségeim, akiknek legtöbbet köszönhetek, mert daccal, gőggel, szinte emberfölötti erővel ők láttak el, ezután is ösztönöznének.” Ady Endre: Önéletrajz. Nyugat. 1909. június 1. „Próbáltam rengeteget élni, azaz jobban ráfigyelni arra, amit mindig erősen érezve és szenvedve éltem. Írásaim, különösen a versek, egyszerűen fölháborodást keltettek: voltam bolond, komédiás, értelmetlen, magyartalan, hazaáruló, szóval elértem mindent, amit Magyarországon új poétának el lehetett érni, de nem haltam meg. A verseim s az üldözések harcias, jó híveket is szereztek, s négy-öt év Budapesten és Párizsban gyönyörű viaskodással és lázasan siető munkával telt el. Holott talán illendőbb lett volna félreértett lírikusként s jó korán megboldogulnom, de belém ütött az elhívatás mániája s az a babona, hogy egyelőre még mindig írnom kell. És talán nem is volt ez rossz, mert mikor én szabálytalanul túlléptem a magyar lírikus valakiknek kiszabott, legszélső, 33 évet, egyszerre csak jönni kezdtek hozzám a folyton serdülők, a fiatalok és fiatalabbak. Minden év, túlélt év, új seregét hozza hozzám az iskolás fiataloknak, leányoknak, fiúknak, s már ezért is érdemes a törvényes magyar költői korhatárt túl- és lefőzni s megmaradni a lehetőségek között, sőt fölött fiatalnak. Termékeny zseninek sok jóakarattal se lehetne nevezni, de aktív költő és író vagyok, verseket, novellácskákat, politikai és egyéb cikkeket írok, mert újságírás-szerelmemmel véglegesen szakítani nem tudtam. Ma már kevesebbet utazom régibb kóborlásaim területén: Bécs, Párizs és Róma háromszögében, de sajnos gyakrabban kell egy-egy szanatóriumba be-bevonulnom egészséget foltozni. Terveim vannak egy nagy regényre, színpadi írásokra, de nem tudom, ez erős tervek nem maradnak-e csak erős terveknek. Harminchat éves leszek, agglegény, kilenc év óta minden évben írok egy kötet verset, többnyire Budapesten és a falumban élek, s természetes, bár kissé szomorú, hogy igazában otthonom, lakásom nincs is.” Ady Endre: Önéletírás. Az Érdekes Újság Dekameronja 1.1913. szeptember. 26
