Kereskényi Sándor: Complexul Memorial Ady Endre. Emlékmúzeum (Satu Mare, 2007)
Ady Endre şi meleagurile natale - Ady Endre és a szülőföld
la Mecenţiu. Din întuneric vedea lumea, din nevolnicie observa posibilităţile umane. In desele sale momente tragice simţea tot mai mult: omul se poate ridica rareori la înălţimea vrednică a credinţei sale în Frumuseţea Umanităţii. De la Mecenţiu a ajuns la Paris, a fost o cale lungă, dar o cale şi mai lungă fusese cea pe care o făcuse invers, de la Paris la Mecenţiu, şi acum, dinspre meleagurile natale îşi ia rămas bun de la Lume. A văzut cu exactitate esenţa perioadei imperialiste: creşterea discordanţei culturale, inegalitatea dezvoltării economice. A văzut contradicţiile dezvoltării din propria ţară, dar şi limitele democraţiilor apusene. A văzut, că viaţa nu constituie o prea mare bucurie nicăieri, cu toate că poţi să visezi, icicolo, dar visele, oriunde, sunt înşelătoare. De aceea Mecenţiul a devenit punctul lui Arhimede, în vederea de ansamblu şi de cugetare asupra istoriei maghiare. De aici se putea contempla asupra momentelor glorioase ale istoriei, şi asupra propriei ţări, zdrenţuite de nebuniile sălbatice. Dar acest Mecenţiu nu a putut deveni un teren fertil în acest sens al mitului însufleţitor. Poetul se opreşte în faţa casei părinteşti, excluzând din gândurile sale siguranţa falsă, idile înşelătoare, provincialismul autofestiv. Privea în interiorul său cu ochii obosiţi, cercetând tainele istoriei în propriul suflet. Sunt suprinzător de a Szépbe-szőtt hitéhez méltó magasságokba emelkedni. Érmindszentről eljutott Párizsba, nagy út volt ez, de még nagyobb a másik, ahogy Párizsból eljutott Ermindszentre, s most, a szülőföld felől vetett búcsúpillantást a nagyvilágra. Pontosan látta az imperializmus korának lényegét: a kultúrában a növekvő diszharmóniát, a gazdaságban a fejlődésbeli egyenlőtlenséget. Látta a hazai fejlődés ellentmondásait, de a nyugati demokráciák korlátáit is. Látta, hogy az élet nem nagy vigalom sehol, s bár itt-ott álmodni lehet, de az álmok mindenütt hazudnak-hitegetnek. Ermindszent ezért lett a magyar történelem áttekintésének, átgondolásának archimédeszi pontja is. Ahonnan szemlélni lehetett „az eget ostromló hősi mérést" és „a vad őrületeket magában hordó, széttépett hazát". Ez az Ermindszent azonban nem válhatott egy új, bizakodó és lelkesítő költői mítosz I táptalajává. Hamis biztonságot, áltató idillt, önünneplő provincializmust eldobva állt a költő a szülőház előtt. Megfáradt tekintete befelé nézett, mintegy szívében kutatva a história titkait. Megdöbbentőek utolsó verseinek tájelemei: dőlt tornyok, elnémult harangok, elsüllyedt utak, eltaposott fű, hervadó virág, kiszáradt patak, letört lombok, rothadó levelek, összedőlt otthonok, sorsukra hagyott földek, elárvult temetők. Az öreg ház című költeményében
