Kereskényi Sándor: Complexul Memorial Ady Endre. Emlékmúzeum (Satu Mare, 2007)

Ady Endre şi meleagurile natale - Ady Endre és a szülőföld

era adeptul evoluţionismului sociologic al lui Herbert Spencer. Astfel progresul a fost identificat şi de către poet cu industrializarea şi urbanizarea. Mecenţiul, Cărei sau Zalău, în viziunea sa aparţinea unui domeniu poreclit de el „aria grofească". Când biciuia magnaţii Banului, îşi aducea aminte de umilinţele copilăriei, se îndepărta treptat de visurile de reînnobilare ale tatălui său, şi se apropia din ce în ce mai mult de problemele trăite cândva în mijlocul celor săraci din Mecenţiu.

Tematica poeziei sociale a lui Ady era influenţată în întregime de revolta sa împotriva sărăciei. Motivele principale ale „decadenţei" sale - Boala, Vinul, Extazul, Femeia sau Moartea — s-au legat de demascarea domniei devastatoare a Banului. Simţea că Natura Maghiară, cea care era simbolizată prin pământul roditor, a fost devastată de adepţii lui Mammon, zeul banului. Oamenii pământului au fost lăsaţi la discreţia nababilor. Deşi Ady a petrecut mult timp în societatea personalităţilor aprţinătoare oligarhiei financiare, în sufletul lui începea să se simtă tot mai apropiat de acei ţărani maghiari care erau siliţi să pribegească din ţara lor.

După apariţia în 1906 a vestitului volum Új versek (Versuri noi), solidaritatea cu săracii a lui Ady a devenit o formă a conştiinţei misionare, şi s-a asociat totodată cu critica acerbă a „Ţelinei maghiare" (magyar Ugar).

hirdetni kezdte, hogy „el a faluból", vagy ahogyan megállapította és kimondta: „Én már kifelé megyek". Ennek a dacos magatartásnak azonban nemcsak a személyes biztonság keresése, a puszta menekülés volt a motiválója, hanem a népre néző, a népsorssal azonosuló felelősségérzet is, a lázadókkal való szolidaritás keresése.

Ady szociális tematikáját a szegénység elleni elkeseredett lázadás határozta meg. Dekadenciájának vezérmotívumai - a Betegség, a Bor, a Mámor, a Nő, a Halál - valahogyan mind összefüggtek a Pénz pusztító uralmának leleplezésével. Úgy érezete: a Magyar Természetet — amelynek jelképe a termőföld — a Mammon hívei tették tönkre. S vele együtt a föld népét is, a pénzembereknek kiszolgáltatott parasztságot. Miközben maga a városi életet élte, nemegyszer a Pénz embereinek társaságában, lélekben egyre rokonabbnak érezte magát a pusztuló vidék I kárvallottjaival, a saját hazájukban földönfutóvá tett magyar parasztokkal.

Az Új versek (1906) megjelenése óta ez az együttérzés a közösségért való küldetéstudattá vált, és a „magyar Ugar" kíméletlen kritikájával párosult. A dudva, a gaz, a muhar — valamint a haszonnövények ijesztő hiánya — nemcsak a mezőgazdálkodás távlattalanságáról beszél, hanem a paraszti élet kiúttalanságáról is, a munka becsületének csorbulásáról, a