Liviu, Marta - Szőcs Péter Levente (szerk.): Catalogul colecţtiei de archeologie (Satu Mare, 2007)
Epoca Bronzului
A bronzkor korai szakasza, amelyet a Makó és a Szaniszló típusú kultúrák képviselnek, szerényebben reprezentáltak a Szatmár Megyei Múzeum gyűjteményében. A Szaniszló kultúracsoport korában a Nagykároly környéki és a nyírségi területek erőteljes betelepülése észlelhető. Ebből a korból származnak a Béréről előkerült karcolással és mészberakással díszítet edények (kát. sz. 91-93). A középső bronzkorban, mint azt a múzeumi gyűjtemény anyaga is tükrözi, jelentősen nőtt a megye területének lakottsága. Ezt a korszakot az Ottomány kultúra virágzása jellemzi. A stabil, jól strukturált társadalom az Ecsediláp és Ér mocsarának peremén, többrétegű, teli típusú településeket hozott létre: Nagykároly -Bobáld, Mezőterem- Kendereshalom, Érdengeleg -Várdomb, Szilágypér- Vársziget, Érendréd-Bika domb, Börvely-Halmos. Ezekben a hatalmi központokban, de más településeken is, ahol kevésbé sűrű a lakottság, bizonyítható a bronzkohászat jelenléte, erre utalnak az Érdengelegen talált öntőcső (kát. sz. 103) vagy a Béréről származó fejszeöntő-formák (kát. sz. 102). A Szatmár környékén végzett bronzkohászatot kétségkívül ösztönözte az Avas és Gutin hegyeiben művelt bányászat, amely ekkor kezdett kialakulni, s amely az itteni közösségek életviszonyainak gyors fejlődését eredményezte. Az Ottomány kultúra agyagművészete is fellendült, az asztali edényeket bekarcolt és vésett motívumok díszítették, amelyek a spirálos és szalagszerű díszítményeket elegyítették az egyenes és szögletes vonalakkal (kát. sz. 94,95). A középső bronzkorszak leleteinek egy része arról tanúskodik, hogy kialakult egy olyan elit, amely előkelőségét aranyból készült dísztárgyak vagy bronz-fegyverek viselésével hangsúlyozta, ilyen például az Aranyosmeggyesen előkerült gyűrű (kát. sz. 100), vagy a sárközi bronzkard (kát. sz. 99). A késő bronzkorban látványosan megnőtt a bronzleletek száma: fegyverek, ékszerek, munkaeszközök, lószerszámok kerültek elő Domahida (kát. sz. 136), Érkávás (kát. sz. 137), Pete (kát. sz. 138) lelőhelyeken. Ezek a tárgyak a Magyarcsaholy-Piskolt (Hajdúbagos) és a Felsőszőcs kultúrákhoz kötődnek. A határt az Ecsedi-láp képezte, ettől 46 délre, illetve észak-keletre eső területen fejlődtek ki ezek a kultúrák. A Magyarcsaholy-Piskolt (Hajdúbagos) kultúrára a kannelúrákkal és bekarcolással díszített kerámia jellemző (kát. sz. 115-117). A Felsőszőcs kultúra első korszakához a kannelúrás díszítés kapcsolódik, később, egy átmeneti korszak után (kát. sz. 97, 98), amelyet a Kiskolcson, Bujánházán, Pusztadarócon (kát. sz. 111,112) talált kerámia jellemez, a bemélyített díszítés válik uralkodóvá (kát. sz. 104-110, 113, 114, 118-122, 124-125, 129-133). A Szatmár megye területén élő bronzkori közösségek hiedelmeire és vallási életére az ebben a korban elterjedt napimádás szimbólumainak jelenléte jellemző (kát. sz. 111, 119, 125). Ilyen hiedelmekhez kapcsolódhatnak az agyagszekerekhez tartozó kerekek (kát. sz. 101) és a vízi- valamint vándormadár-ábrázolások (kát. sz. 130) gyakorisága, amelyek a Nap égi utazására és az évszakok váltakozására utalnak. A Nagykolcson (kát. sz. 131) és Lázáriban (kát. sz. 132) felfedezett, agyagból készült szarvasmarha fejek, más őskori civilizációkhoz hasonlóan, bizonyára szimbolikus istenábrázolások, melyek a politeista panteon főistenére utalhatnak, akinek attribútumai hasonlítanak az Iliász és az Odüsszeia istenalakjaihoz. A régészeti kutatások egyértelműen azt bizonyítják, hogy a Szatmár környéki közösségek ebben a korban bekapcsolódtak a javak és eszmék egész Európára kiterjedő kapcsolatrendszerébe.
