Liviu, Marta - Szőcs Péter Levente (szerk.): Catalogul colecţtiei de archeologie (Satu Mare, 2007)
Cadrul natural
lét visszafordíthatatlanul megváltoztatta a környezetet. Az európai kontinens egészén megfigyelhető folyamat hangsúlyosan jelentkezik a jelenlegi Szatmár megye területén. A domborzati formák és a természeti erőforrások változatossága eltérő megtelepedési feltételeket teremtettek, így a megye területei más-más módon kerültek kihasználásra. Emellett az ember és a szatmári táj viszonya az idők során is jelentősen változott. Visszatekintve megállapítható, hogy a megye egyes vidékein a természeti környezet egészen más volt mint napjainkban. Főleg az utóbbi kétszáz év okozott jelentős változásokat. Első sorban két új domborzati formáció megjelenését lehet említeni: az Ecsed és az Ér síkságai, melyek a két láp lecsapolása eredményeként jöttek létre. Európa egyik legkiterjedtebb lápvidékét számolták fel a 19. század végén az Ecsedi-láp lecsapolásával. A folyószabályozás kanyarátvágással és a töltések építésével jelentett meghatározó beavatkozást a táj arculatába. Itt említhető a Szamos alsó- és a Homoród felső folyásának szabályozása, a Kraszna és a Túr völgyében épített töltésrendszer, a Mázsa patak alsó folyásának, a Tálna és a Valea Rea folyók szabályozása. A lápok lecsapolása és a folyómedrek szabályozása csökkentette ugyan az árvizek okozta károkat, nőtt a megművelhető földterület, viszont a vízjárta terület visszaszorulása drasztikusan hatott az élővilág változatosságára. A lápvidék növény- és állatvilágának eltűnése maga után vonta az ezekhez kapcsolódó foglalkozási ágak megszűnését is. Nemcsak e természeti kincsek kiaknázásának és értékesíthetőségének lehetősége szűnt meg, hanem megváltoztatta az építkezések módját és a táplálkozási szokásokat is. Egy másik jelentős változást a szatmári tájban az erdős területek visszaszorulása jelentette. AII. József féle, 1780-as években végzett katonai felmérés térképlapjai visszatekintést engednek a táj arculatára. Akkor az erdő borította vidék lényegesen nagyobb területeket foglalt el mint napjainkban. A Bükk-dombság, az Avas, vagy Tasnád vidékének erdei annak idején lehúzódtak a dombok aljáig, de a síkság „erdőszigetei” is sokkal kiterjedtebbek voltak. Például a Sár-Valea Ierului între Andrid şi Dindeşti. Inundaţie la topirea zăpezilor Az Ér völgye Érendréd és Érdengeleg között. A hóolvadás utáni árvíz. The Valley of Ier at Andrid and Dindeşti. The flood after the snow-melting és a Gombás-erdők jelentős területet foglaltak el a Szatmárisíkságból, a Túr felső folyásától lefelé Szatmárudvari és Aranyosmeggyes között egészen a Szamosig. Akkor még léteztek erdőfoltok a Nagykárolyi-síkságon és a Kraszna völgyében régi erdős területek maradványaiként. Az erdőirtások egyébként a II. József féle térképen rögzített állapothoz képest jóval korábbi időkben kezdődtek. Középkori források jelzik, hogy a Szamos és a Kraszna között a Bükk-dombság erdei mélyen benyúltak a síkságra Hirip, Szatmárzsadány és Szamosdob északi határáig, a Homoród és a Balkány patakok árterületéig. A 19. századi határnevek is mutatják, hogy a Nagykárolyi- és a Szatmári-síkságon eltűnt erdők emlékét tartotta meg a területek elnevezésében tükröződő közös emlékezet. Egyes települések nevei (Lázári, Nagypeleske, Kispeleske) arra engednek következtetni, hogy alapításuk idején, vagy röviddel azelőtt, a 11. vagy a 12. században, végeztek területükön erdőirtásokat. A Nagykároly-Bobáld vagy Lázári lelőhelyeken előkerült csontleletek alapján megállapítható a szarvas vagy a vaddisznó jelenléte ezeken a településeken, amely az erdők 19
