Porumbăcean, Claudiu (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 35/2. Volum aniversar 1969-2019 (2019)
Istoria artei - Istoria culturii
búvárkodó történetíró múltat illető felismerései (és egyáltalán: megismerő tapasztalatai) nem felelhetnek meg a valamikori, a „kizárólagos” vagy „maradványos” szóbeliség körülményei között kutató historikus (és természetesen az eme korokban élő és tevékenykedő „történelmi ágens”) önértékelésének, illetőleg öntudatának. Az esemény és történés, a struktúra és funkció, a diskurzus és habitus fogalmi összefüggéseit emeli ki William H. Sewell akkor, amikor részletesen értelmezi a Bastille ostromát mint történelmi esemény megkonstruálását20. Az esemény többnyire nem gyors lefutású történés, hiszen szabad utat kell nyitnia a strukturális átalakulás előtt. Elindulnak az érvényben lévő struktúrák bomlási folyamatai, ám ebben az időben az aktorok (a történelem ágensei) még bizonytalanok azt illetően, hogy mi is történik velük valójában. Ez a bizonytalanság természetesen a feledés homályába merül amikorra kialakul az esemény (történelmi) jelentőségének tudata. így a Bastille ostroma, bevétele és lerombolása utóbb minden fennakadás nélkül azonosítódik a forradalommal. A forradalomként azonosítódott történelmi esemény ekkor már kiemelt történésként szerepel (a kortársak tudatában is), első történetírói pedig szinte magától értetődően ruházzák fel „forradalmi tudattal” (mint társadalmi habitussal) azokat az ágenseket, akiknek egyébként primer történelmi tapasztalata és (annak szóbeli vagy írásbeli kifejeződése) még eltért bármilyen „forradalmi diskurzustól”. Sewell szerint tehát a szóban forgó epizód csupán idővel vált „forradalmi jelentőségűvé” (azaz vált ki külön jelképes értelemmel az erőszakos párizsi tömegakciók sorából). Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, még számos más eseménynek kellett ezzel egy időben megtörténni, illetve a „koherens történés” szintjén megmaradni. Eme különféle de egy irányba mutató eseményszekvenciák együttes hatására nyerhette el végül július 14. a forradalom címkéjét. Vagyis azt, hogy a koherens, összetartozó történések gyűjtőpontjaként funkcionáljon - „felismert” diskurzusban és „tulajdonított” habitusban egyaránt. A Bastille-események „forradalmi eseményként” fel- és elismert korabeli jelentősége „hetek múlva” derült ki - arra pedig, hogy ostromlói „forradalmi habitussal” bírtak (július 14. délutánján), természetesen nem az ostromlók „jöttek rá”, hanem azok, akik „közben” immár egy forradalminak nevezhető funkcionális diskurzust alakítottak ki. A jelentéstulajdonítás mint a történelmi tudat „meghatározó funkciója” tehát július 14. és 23. között ment végbe. A funkció-probléma azonban a kultúraszociológiai vizsgálatok bármely szintjén felmerülhet - annál is inkább, mert a funkció a jelentésösszefüggések szintjén jelentkezik a legerőteljesebben, latens vagy manifeszt módon egyaránt. A forradalom, nyilván történelmi struktúrának számít, azonban az is világos, hogy körülírható és értelmezendő történelmi funkciója van. A funkció nyelvhez és kultúrához kötöttsége miatt, persze, eltöprenghetünk azon, hogy a forradalom mint funkció „strukturális funkciónak” vagy pedig „funkcionális struktúrának” tekinthető-e? (A Robert Mertontól eredő kérdés, az tudniillik, hogy a struktúra vagy a funkció az elsődleges, a két fogalom egymásra utaltságának mértékén túl az elméleti szociológia számos más, és hasonlóan fontos, problémájára figyelmeztet)21. A „nincs szerkezet működés nélkül” magának a „szociológiai képzeletnek” az alaptémája. Ezért aztán méltán nevezhette Peter Burke Braudel történeti írásmódját „szociologizálónak“, és ezzel magyarázható az is, hogy a „világrendszer-elméletet” megalkotó szociológus, Immanuel Wallerstein kezdettől úgy tekintett Braudelra, mint példaképre. Hiszen Braudel - a maga struktúra - és funkciófelfogásával - nagy segítséget nyújtott a történeti szociológián túl a társadalomelméletnek is. Braudel elméleti kezdeményezéseinek fő haszonélvezője azonban mégis a történettudomány, pontosabban a gazdasági jelenségekre összpontosító társadalomtörténet. 20 Sewell, William H. Jr., Logics of History. Social Theory and Social Transformation. University of Chicago Press, Chicago, 2005, pp. 81-151, 197-270. 21 Ezzel kapcsolatban: Boudon, Raymond, Sociologie. Seuil, Paris, 1988, pp.76-79. Fernand Braudel öröksége. Struktúra és funkció a mai történelemfelfogásában 440
