Porumbăcean, Claudiu (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 32/2. (2016)
Istorie
Greta Peter XXXII. évfolyam. Nagyxaroiy. 916. szeptember 6 36 szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ T A KSADA L M I_H K I' I L A P. Nagykároly varos hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizeted árak t,gésv. vro.................................. . Fél etre................................ Negyedévre....................... Ejtye? szám . . Tanitékiiak egész evre . . Dr. Adler Adolf Felelős szerkeszti: Sédéi Károly. a „Nagykároly i Petőfi nyomda Reszvénytarsasag". Szerkesztését: Konsul h-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Szóchenyi-utcza 37. — Telefon 7S Rénnenleüen leveleket elößOnk is-nereUenWI nem fogadunk el. Hirdetések jutányos árra kflzSltetnek. NfilUér wrt 50 SÍI. Kéziratok aem idtletk rlssn. Románia. Románia a legszégyenteljesebb bűn útjára lépett. A hálátlanság, a hűtlenség, alattomos gyilkosra valló orvtúmadás bűne nehezedik arra a nemzetre, amelynek haladását, fejlődését nemcsak jóindulattal néztük, de támogattuk, hogy a hatalmasabb szomszéd védőszárnyai alatt izmosodjék meg karja, amely most a gyilkos tőrt szegzi legnagyobb jótevője, ezer éves hazánk testének. Nincs is megfelelő szavunk ennek a gyalázatnak méltó megbélyegzésére . . . csak az írás őrök igazságaira mutatunk . . . hogy , bűn szegényekké teszi a népeket“ — „aki jóért rosszal fizet, a gonosz nen távozik annak házától.“ — Hiszünk te hát az isteni Gondviselésben, hogy Ro mániának ez az erkölcsi eltévelyedés nagy ábrándjainak szerte foszlósát s te jes megalázását szüli majd s még azok is megvetik, akiknek megfizetett bérencévé vált egy gonosz merénylet végrehajtására. „Hűséget kivan a jó sors, a baisorsi követeli art" — mondotta egykor Seneca s az ókori kultúrából táplálkozó újabb haladására annyira büszke román —• a kultúrának legértékesebb pillérjét, az erkölcsöt rúgta mist félre, nem gongohra arra, hogy nélkül© még büszke épülete mihamar össze omolhatik. Igazságunk fölemelő tudatában, férfias nyugalommal fogadjuk ezt az orv-' támadást s készek vagyunk szenvedni, tűrni, nélkülözni, nmy: hazánk, a keblén melengedett kígyót meg nem fojtja s ezzel kivívja magának a diadalmas békét, amelyről épen a kívánatos Erdély nagy szülötte, Jósika báró oly szépen énekelt: „A békét, amelyben a magyar csendes tűzhelye körül szabadon fogja élvezni gazdag hazájának áldásait ... A boldog békét s nem sir nyugalmát, nem a rettegés némaságát vagy az elszegényedés csüggedt tétlenségét . . . Békét, mely él és életet lehel, mely munkál , . . Békét, mely sebeket gyógyít, s nem sebeket ver, a szeretet békéjét s nem a boszu ravatalát! Békét, amelyben a* egész világnak látnia kell, hogy a magyar népet, melyet oly böszülten támadott, szeretni is lehet, de megbecsülni mindenkinek kell?“ Ez a meggyőződés éltet ma minden magyart s a jövő borongó képei közül Erdély bérceinek lábánál a nagy romái« temető is kibontakozik előttünk. Példa rá az északi orosz temető. A történelem mindig megújul s benn« a népek végzete . .. Románia ezt elfeledte. Dr SiiUDM Ütvén Adakozzunk a háborúban megva lr « tAn A Ír í a n4ra Nemzetünk megújulása. A tiszí*iileii e»ang. tiszteletin * nyirvgyhj ItEODX:! 2C.Ajíi©X.Tr. II. Azt maadja továbbá az apostol felolvasott szentigénkbe»: ..És ftlöUözíétek amaz uj emberi‘ És vájjon mire van szüksége magyar népünknek, nemzetünknek, hogy ,uj emberré' váljék ? Mindenekelőtt és főként mély, igazi vallásosságra. Egyik, nagy Írónk azt mondja, hogy „a vallás s a »állásosság «/. melyből <i «emselak lelkét mintegy tükörből legtisztábban megismerhetjük." (Szabó Károly .A magyar ősvallásról.) A mi magyar nemzetünk vallásos nép volt mindenha. Egykori krónikáink s még inkább nemzeti nyelvünk egyes szavui és kifejezései bizonyítják, hogy pogány őseink is vallásos nép voltak. S amint nemzeti istenük helyett « koreBztyénség Istene előtt hajtották tneg fejeiket és térdeiket, szivük 8 leikok egész buzgoságával és hűségével imádták. Krisztus lett lelkűk egyedüli vezére és ők vitézi a Megváltónak, akit becsületes magyar hűséggel követlek. Majd az újkor hajnalán, midőn Luther és Kálvin a merő külsőséggé a puszta szertartássá lesülyesztett krisztusi fuuséges vallást Öseredeii tisztaságában visszaállítva ragyogtatták ismét a világ előtt, magyar nemzetünk is ujjongó ürömmel fogadta azt. Ihletett ajakkal zengte u reformáció gyönyörű énekeit Mobó vágygya! olvasta a magyar nyelvre lefordított bibliát. Ám a hosszú äOO éven át tartó retteneté« üldöztetés vihara a nemzet nagy részét visszaterelte ismét a régi akolba. A reformáció áldását azonban magyar nemzetünk is érzi minden téren, érzi azt a más vallás és cgvház is. Bölcsen mondja a nagy Eötvös: . Midén as egyházi reformáció eredeti feladat aho* vitte vissza a vallást, ezáltal nemcsak «! keresztyémégnék általában, hanem magának a katholihu egyháznak is lényegesen hasznára vált." Magyar népünk vallásos nemzet volt mindenha. Es ha olykor-olykor elfelejtkezett és megfeledkezett is Istenről, a nemzet életének sorsdöntő óráiban megtért ismét az Úrhoz. A háború előtt is - a hosszas béka idején — mintha ellanyhult volna az Isten imádása és buzgó tisztelete, ám a világháború vihara ujra felélesztette azt s szent lángjának áldó fénye túlragyogja a világiiizvész vérvörös világosságát. , Nagyon komoly érákat élünk át a csatok vér áztatta földén, írja az egyik katona a harctérről - oh de az Űr teljesíti kegyelmes ígéretét : „.Ve félj, mert én t eled vagyok. ne csüggedj, mert én vagy uh Istened! . . . így éreznek és gondolkoznak ezerek meg ezt;rek olt kúnu a csatatéreken és itthon a hazában. Csodálatos, — hála érte a kegyelem Istenének I — hogy mennyire különbözünk e téren is ellenségeinktől. Franciaországban a hitetlenség uralkodik. Ott a kereszteket, a keresztyénség a szent jelvényét, melyek azelőtt a törvényszékek termeit ékesítették s mintegy szent hellyé avatták, eltávolították. Az Isten nevét a tankönyvekből kitörölték. Míg azelőtt a francia ércpénzre e szavakat vésték; ,Isten védje Franciaországot /“ — nemrég e felírást mellőzték, büszkén, elbizakodottan hirdetve, hogy Franciaország maga is meg tudja védeni önmagát. - Oroszországban meg a vakhit, a lelki sötétségben élő és tévelygő né-Nagykároly es Vidéke, Cărei, anul XXXII, nr. 36, 6 septembrie 1916. Sursa: www.hungaricana.hu 165 Színház-Mozgó Nagykároly, Városi Színház. A NAGY LESZÁMOLÁS. Pesti cseledek Klabriászparti
