Virag, Paula (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 27/2. (2011)
B. Etnografie
Cziker András A fogvágást fogvágó fűrésszel végezték. Ezek a szerszámok többfélék voltak: méretben, formában különböztek, attól függően, milyen típusú fogak kialakítására használták. A fűrész vastagsága határozta meg a fésüfogak közötti távolságot. A szélesebb és ritkább fogú fésűknél, vastagabb plattú fűrészeket használtak, a sűrűfogazatú fésűknél vékonyabb plattá fűrészeket. Nagy fogvágónak nevezték a ritkább fésűfogazat kialakítására használt szerszámot. Ez egy kb. 40 centiméter hosszú, 3-4 centiméter széles, 2-3 milliméter vastag nyélben végződő, lapos acél. Ennek az egyik élén voltak a fűrészfogak kiképezve, amelyeknek a formája folytatódott az acéllap mindkét oldalán. A fogvágáskor, ahogy a fűrész haladt a szaruban, a szerszám két oldala, mint finom maró eltűntette a fűrész hagyta nyomokat a fésű fogainak az oldalain. Ezenkívül még használtak más típusú szimpla fogvágó fűrészeket, amelyek oldalai nem voltak maró felülettel kiképezve. Ilyenek voltak a széles pengéjű fogvágók, amelyeket a konty fésűk ritka fogazatának a kialakításához is használtak. Ezeknek az egyplattos fogvágóknak a használata nagy gyakorlatot és tehetséget kívánt. (A fogvágásnál használt szerszámok a 22. képen láthatók.) A sűrűbb fogak vágását egy kétplattos duplafűrésszel, (csak a plattok élein kiképzett fűrésszel) végezték, amit sűrű fogvágónak neveztek. A két egyforma vastagságú fűrészplatt egy nyéllel ellátott farámába volt párhuzamosan beszorítva. A fűrészlap vastagsága a fésűfogak közti távolságot határozta meg. A fűrészplattok között volt egy távolságtartó zsinór, ami a fésűfog vastagságát határozta meg. A két fűrész fogsora úgy volt elhelyezve, hogy az egyik (a bal oldali) jobban kiállt a rámából, mint a másik. Ennek eredményeképpen fogvágás közben, mikor az első fűrész elérte a fésűfog kijelölt mélységét, a második már belevágott az anyagba, így megjelölte a következő fésűfog kezdetét. Ezt a második fűrészlapot (jobb oldali) „jegyző fűrészlappnak nevezték. Ilyen módon, a vágásokat ismételve, egymástól egyenlő távolságú és egymással egyenlő szélességű fogazatot tudtak csinálni. Ezen az elven működtek a dupla fűrésszel ellátott szélesebb fogvágók, amit a kevesebb gyakorlattal/tehetséggel rendelkezők használtak. Az egyforma, egyenes, pontos, szép fésűfogak kialakítása nagyon sok gyakorlatot igényelt. A fogvágás műveletét az inasok több ideig deszkadarabokon vagy hulladék szarudarabokon végezték, addig, ameddig megtanulták, begyakorolták, a helyes fűrésztartást és egyéb tudnivalókat. A fogvágás műveletét a műhelypadon végezték, befogva a fésű anyagát ennek a rögzítőjébe. (A 23. képen látható a fogvágás művelete a két oldalán is élezett nagy fogvágóval). A fésűket először a ritka fogakkal látták el, ezt követően újabb kézbevétel után készült el a haj simításhoz használt sűrű fogazat. A fogak kialakításának a haladási iránya baloldalról jobbirány fele végezték. Úgy mint a szabásnál, a fogak kifűrészelését a szaru belseje, hasa felöl végezték. Azért, hogy a fésű mindkét oldalán a fogak hossza egyforma legyen, ugyan olyan vastagságú szimpla fűrésszel a háta részén is befűrészelték a megfelelő mélységet. A drágább és igényesebb termékeknél apró sűrűfogú fűrésszel eltüntették az ék alakú csontrészt, ami a két oldalról végzett fogvágás után a fogak közt keletkezett. Befejező műveletek A fogvágás után a szélesebb nagyfogak végeit kihegyezték. A művelet neve hegyezés, a szerszámot, amivel végezték /legyezőnek nevezték. A hegyező közepes nagyságú, nyéllel ellátott háromszög-reszelőhöz hasonlított, amelynek két oldala több élű marószerszámnak volt kiképezve. A fésű hegyezését a műhelypad szorító) ába befogva végezték. A hegyező ismételt előtolásaival koptatták a fogvégek szélességét, mind a két oldalon, ameddig elérték a kívánt hegyes formát Ezek után a fésű mind a két oldalát kézben tartva a simító szarugyaluval megtisztították, letakarították a forgácsolt felületet, valamint eltűntették a fogak mélységét jelölő karcolást. Ez volt a finom hántolás. Ezt a műveletet a már bemutatott szarugyaluval végezték. A szarugyalut jobb kézben tartva többször végig taszították a balkézben tartott, immár fogazott anyagon, ameddig eltűntek az eddigi megmunkálás zavaró nyomai, és kialakult a sűrű fog végeinek a megfelelő vastagsága (24. kép). A gyalulást a szaru anyagának a szálairányában végezték, így nem törtek ki a fésű ugyanebben az irányban vágott fogai. Egyes típusú fésűket díszítésekkel is elláttak. A díszítés a fésű párkányán volt. Általában a nagyobb fésűket díszítették, mint például a bontófésüt, nyeles fésűt, a hajban hordott görbefésűt. Az egyik díszítési mód: a párkány kivölgy elése, (vagy hullámosítása). Gömbölyű reszelővei köríveket reszeltek a műhelypad befogójában rögzített fésű párkányának mind a két oldalára, így hullámos felületet kaptak, amit finomszemcséjű smirglivel letisztítottak. Más díszítési mód a sáncolás vagy falcolás. A fésű párkányának tejes hosszában mind a két oldalon, körív formájú 118
