Virag, Paula (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 26/2. (2010)
B. Etnografie
Szilágyi Levente kapcsolatok addigi történetében. Kapcsolattartásra a levélváltások és határsáv mentén fekvő területek megmunkálása során létrejövő találkozások adtak alkalmat. A kommunikációs tsatomák leszűkítése, kontrollja és cenzúrája17 18 csak egyike volt azoknak az eszközöknek, amellyel a (román) hatalom befolyásolta a határ mentén élők - jobban a csanálosiak, kevésbé a vállajiak - mindennapjait. A kollektivizálás előtt a csanálosi határsávban földet birtokló lakosokat, azt követően a tsz vezetőségét, kötelezték arra hogy kizárólag alacsony növésű növényeket termesszenek. A határsáv tisztán tartása, a homokkal beszórt sáv karbantartása is az itteni gazdák/tsz feladata volt. Polgári személyek nem tartózkodhattak csak bizonyos óráig a határsávban, ez mindkét oldalon érvényben volt. A csanálosiak meg sem közelíthették a határt a személyi igazolvány felmutatása nélkül. A személyi igazolvány hiányából fakadó konfliktusok a visszaemlékezések egyik gyakori motívuma. A mi-ők viszonyban a román kiskatonáktól elszenvedett inzultusok, illetőleg a velük kialakított személyes kapcsolatoknak a lokális társadalmi rendszerbe való beillesztésére tett többnyire sikertelen kísérletek folyamatosan fennálló másságérzetet generáltak. A román hatósági kényszertől elvileg független vállajiak is személyes kapcsolatba kerültek olykor a román határrendészettel, a találkozások szinte kivétel nélkül negatív tapasztalatokat eredményeztek a tárgyalt periódusban. A határon véletlenül áttévedt vállaji lakosok meghurcolása, megalázása szerepel az első helyen, de akad példa a román katonák (határonjtúlkapásaira is:- Mert én megjártam az erdőgazdaságra dógozni, akkor még nem is vót szabad szólni se. Mert akkor a magyarok is jártak. Mert egészen ott dógoztunk a határ mellett. De olyan tökéletlenek vótak, hogy vót is akit átrántottak. Romániából hívták át a katonák, hogy gyere kisasszony, hai! És akkor megfogták, átrántották és vitték be az izére. Ilyen is vót. H. Jánosné Cs. Anna (1938) A levéltári forrásokban nem találtam a csanálos-vállaji határszakaszon történt incidensekről adatot, noha a határ Szatmár megyei szakaszán a tűzváltások sem voltak ritkák a román és a magyar határőrök között, főként a vizsgált periódus első szakaszában. A tanulmányozott anyagban csak a határsértésekről készített jegyzőkönyvek olvashatók. A versengés adott térrészek birtoklásáért egy adott településen belül, melyben legkevesebb két etnikai csoport megtalálható szinte természetes jelenség, de vajon volt-e szimbolikus vetülete a Csanáloson térhasználatért folyó közdelemnek? A (román)hatalom kiépítette maga bázisait a településen. Ezek közül legfontosabb a kaszárnya, majd a később létrehozott vámépület. A kaszárnya nem a település és a határ között húzódó jó kilométeres sávban, hanem az utolsó ház tőszomszédságában épült, úgy hogy az utca másik oldalán épül házak túlcsordulnak rajta és közelebb fekszenek a határhoz. A kaszárnya helyének megválasztásában szándékosságot, a hatalom erőteljesebb jelenlétének igényét látom. Az épületet az 1980-as évek végén itt lezajló események tették hírhedté. A nyolcvanas évek végén meginduló menekülthullám sikertelen próbálkozóit itt verték meg. Az itt történt kínzásokról a csanálosiak még ma sem nyilatkoznak szívesen, eddigi terepmunkám során egyetlen személy engedélyezte, hogy rögzítsem az elhangzottakat. Ha az interjúk során erre terelődött a szó, mindig megkértek, hogy kapcsoljam ki a diktafont. A kaszárnyával szemben lakók a nevüket sem vállalták, miután erről kérdeztem őket.- Na meg háthogy itt hogy verték őket.- Hol, itt a határon?- Itt-itt, nem messze tőlünk, ott szöktek át. Most ahun van a vám. Tudja hogy hol van az az épület? Na ott kaszárnya vót, katonakaszárnya. Az utca szélén oda voltak kötve, hidegbe, mezítláb odatéve és ott verték őket. Arra ha mentünk olyan keservesen 17 A levelezések cenzúráját mind Vállajon, mind Csanáloson említették. 18 MÓL XIX-J-1-k 231 tétel, 00679/1952. 186
