Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 25/2. (2008)
A. Istorie
Élve a kocsmáltatás jogával hogy az italmérés fenn ne akadjon” -Forstenheizler Csilla Nincs jobb motiváció egy kutató számára annál, ha érdeklődését táplálja a megismerés, és tudásvágyán kívül a személyes kötődés is. Ilyen kötődés kialakulhat egy személy, egy téma vagy egy helység irányában. Esetemben ez utóbbi adta a kiinduló alapot a kutatáshoz, hiszen Szatmárnémeti szülővárosom. Innen eredt tehát az a szándék, hogy a város eseménytörténetén túl, amit bővebb vagy rövidebb lélegzetű, szakirodalmi vagy a széles olvasóközönség használatára szánt monográfiák már megörökítettek, egy kevésbé kutatott területet: a városi közigazgatás történetét vizsgáljam. A városi tanács jegyzőkönyveinek tanulmányozása során, a tárgyalt ügykörök közül némelyek felkeltették érdeklődésemet, mert az akkori „szatmári életben”, az ott élő emberek mindennapjaiba vezettek be. A közigazgatás ügyköre rendkívül széles és részletes volt, a továbbiakban egy olyan része kerül bemutatásra, amely mind a városi jövedelmek- és kötelezettségek, mind pedig a jegyzőkönyvek tartalmában kiemelkedő jelentőséggel bírt. A szabad királyi városok számára rendkívül fontos benefíciumot jelentett a királyi kisebb haszonvételek közül az italmérésből eredő jövedelmek feletti monopólium. Ezen kedvezmény kiaknázásának megannyi módozatait ismerte és alkalmazta a városok többsége. Rendszerint a központi helyen levő, ún. főkocsmát a város házi kezelésben tartotta. A helység központjától távolra eső, külső területeken felállított kocsmákat, meghatározott feltételek mellett, bérbe adta. Ezen kívül, bizonyos keretek között, a polgároknak is lehetőségük volt saját borfeleslegükből eladásra szánni. A városi gazdálkodás vezérelve tehát pénzügyileg minél előnyösebben kihasználni és minél hatékonyabban ellenőrizni a státusából eredő italmérési jogot, (lat. jus educillatio). Annak érdekében, hogy a kocsmák jelentette „kincsesbányából” eredő hasznot a városnak ne kelljen más, illetéktelen személyekkel megosztania, s a jövedelem ne kallódjon el a házi pénztár felé vezető úton, mindezek őreként az esküdtek köréből választott tisztségviselőt. A borbírók (lat. inspector educillorum) hatáskörébe tartozott: a kocsmák működésének összehangolása, a szabad borkimérés idejének meghatározása, a bor hírnevére, minőségére való felügyelet és az árak megszabása. A borok minőségének megőrzésével kapcsolatban 1807-ben „minthogy tapasztaltatott, hogy a borok nagyobb hordókban sokkal jobban és tovább el állanak mint az apróbb korsókban, azok Conservatioja is alkalmatosabb” elhatározzák, hogy: „csináltassanak 30 korsó bor alá 10 csebres, 20 Seres 4 csebres, 10 pálinkás 8 csebres hordók”.1 A borbírónak segédei is voltak: az akolómester, kádszúró és törkölylátó személyében. A város fő bevételforrásának kezelőjét eljárásának hitelességéről az évenként készített számadások révén tudta kérdőre vonni a város vezető testületé.1 2 Szatmár és Németi ikervárosok első italmérésre vonatkozó előírásai az 1264-es kiváltságlevélből valóak, melyben megtiltották a bormérést a királyi tiszteknek, adószedőknek, idegeneknek, mert az erre vonatkozó jog kizárólag a lakosság sajátja volt. Az időrendben ezt követő, hasonló tárgyú információ az, hogy 1607-től kezdődően 6 hónapig minden kocsmán egyedül a város, az év többi részében pedig csak egy csapszéken gyakorolta ezt az előnyt. A későbbi rendelkezések világosan fogalmaznak, amikor azt szögezik le, hogy: „a két városnak, Szatmárnak és Németinek, szabadsága volt minden embernek tulajdon ő borát áruitatnia” anélkül azonban, hogy az időintervallumot meghatároznák.3 A szabad királyi városi rangért folytatott küzdelmek hajnalán, már 1655-ben sikerült elérni a kamaránál, hogy megengedjék az egész évi borkocsmáltatást,4 ami a gazdasági terebélyesedés fontos lépcsőfoka, és egyben a régi vágy, a szabadság árának is záloga volt. 1 KL: Tanácsi Jegyzőkönyv. 1804/127 10 p. 2 Ortutay Gyula (főszerk): Néprajzi Lexikon. 3. köt. Budapest, 1987, Akadémiai Kiadó. 233 p. 3 S. Nagy Mihály: i. m. 291 p.; 294 p.; 300-301 p. 4 Pál Judit: A szabadság ára. Szatmárnémeti harca a szabad királyi városi rangért a 18. század elején. In: Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv. 1. köt. Budapest, 2006. 203 p. Satu Mare - Studii şi Comunicări, nr. XXV, 2008
