Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 25/2. (2008)
B. Etnografie
Szilagyi Levente nemzet iránti lojalitást is jelenti” (Lampland 1994: 301-302). Ennek jele az is, hogy nincs sajátos etnikai hazaképük, amely az ősük szülőföldje fogalmával lenne kijelölhető, mert az ősök szülőföldje Magyarországon van. „A svábok számára a történelem a betelepedéssel kezdődik, és a nemzetté válás időszakában már Magyarországon éltek. így sem a német kultúra, sem a német anyanyelv nem válhatott nemzeti identitásuk elemévé; az anyanemzet képzete elvált a német anyanyelv és a német nemzeti kultúra tartalmaitól és a haza helyének ideológiai kijelölésétől.”7 A szatmári svábság8 volt egyike a legelmagyarosodottabb népcsoportoknak a Trianon előtti Magyarországon, az asszimiláció fokát azonban még mindig nem sikerült megbízható módon megállapítani. Ennek jelentősége akkor kerül előtérbe, amikor az 1918-as határmódosításokat követően az új román adminisztráció által határozottan támogatott német mozgalmak szatmári előjelét kívánjuk megállapítani. Vagyis hogy a szatmári svábok esetén valóban nemzeti mozgalomról van-e szó, vagy pedig a román adminisztrációval együttműködő német identitású erdélyi szászok, bánáti svábok szervezeteinek újranémetesítési törekvéseiről.9 A szatmári svábok két világháború között elért németesítési sikerei mesze elmaradtak a szászok illetve bánsági svábok által elért eredményektől, annak ellenére, hogy a román kormány azért, hogy gyengítse a magyarok pozícióit mindenben engedett a német követeléseknek. Főleg azután következett be radikális változás, miután Románia is a német érdekszférába került. A második világháború kezdetére megvalósulhatott a német népközösségi eszme, a német kisebbség önálló gazdasági és kulturális autonómiával rendelkezett, iskolákat tarthatott fenn.10 11 Az előbbi kijelentés a gyakorlatban szatmári a sváboknál csak részleges eredménnyel járt. A svábok erőszakos magyarosítását valló és hirdető történészek" a magyarbarátnak titulált római katolikus püspökséget, valamint a katolikus egyház által fenntartott magyar nyelvű iskolákat nevezik meg, mint a legfőbb asszimilációs erőket.12 Magyar szemszögből a svábok asszimilációja természetes folyamatként jelent meg, bár hogy volt ennek kisebbségpolitikai vetíilete is az bizonyítja, hogy az „önkéntes asszimiláció” és feltétlen hűség nem csak a szatmári svábok esetében fogalmazódott meg, hanem szinte valamennyi kisebbségi csoport kapcsán. (Gyurgyák 2001, Sárándi é. n.) 1918-ban már egyetlen német iskola sem működött Szatmárban, Csanáloson 1900 és 1910 között szűnt meg a német nyelvű oktatás. (Sárándi é. n.) A világháború után - a már említett okokból kifolyólag - ismét megalakulnak a német iskolák, bár az egyház és a lakosság tiltakozása miatt ez nem könnyedén valósult meg. A háború utáni első években - valójában addig míg működésbe nem lépett a román kormányzati gépezet - a szatmári svábokra is hatott a magyar revíziós propaganda. Ez különösen erős volt Csanáloson és Mezőfényen, ugyanis a két település minimális revízió esetén is átkerült volna Magyarországhoz. A lehetséges határmódosítás abszolút pozitívumként jelent meg a köztudatban, ami tükrözi az idegen (román) adminisztrációtól való félelmet13, ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a rövid távú gazdasági érdekek, akárcsak Vállaj esetén14, háttérbe szorultak. 7 Uo. 8 Egész pontosan a Nagykároly közvetlen környékén lévő falvak svábsága. Ide tartozik Csanálos és Vállaj is. 9Sárándi é. n. l0Sárándi é. n. 11 Mint például Ernst Hauler. (Hauler 1998) 12Hauler 1998, Barabás 1989: 297 "A román megszállás ideje alatt megtapasztalt szorongás elegendő volt a román államiságtól való félelemhez. I4. A határmegállapító bizottság a helyszíni terepbejáráskor Vállajt is az elcsatolandó területekhez sorolta. Sikerült azonban elérniük, hogy a falubelieket meghallgatva döntsenek véglegesen. A gazdákat előzőleg kioktatták, hogy a gazdasági kapcsolatokra irányuló kérdésekkor Mátészalkát és Nyírbátort nevezzék meg Nagykároly és Szatmárnémeti ellenében, továbbá hogy a gyerekek Nyíregyházára és Debrecenbe járnak kollégiumba, ami tökéletes ellentéte volt a valós gyakorlatnak. A vállajiak számára a nagykárolyi vásár volt a legkiemeltebb fontosságú, a fiatalok pedig Nagykároly és Szatmárnémeti gimnáziumaiban tanultak. A nagykárolyi piac fontossága annak országos jelentőségében rejlik, valamint a vállaji gazdák termelési módja, melyben a növénytermesztés jobbára csak kötelező ágazata volt a piacorientált állattenyésztésnek. A vállajiak nem a terménnyel jártak piacolni, hanem a jószágokkal. Egy vállaji mondás szerint: „A vállaji gazda udvarából a terménynek lábon kell kimenni.” (Szilvási Éva é. n.). A bizottság végül engedett, Vállaj Magyarországon maradt. (Reszler 2001: 209, Kardos 1999: 78-79) Ez az esemény, melyben a vállajiak a soproni példa falusi megfelelőjét látják, rendkívül erősen beépült a lokális történelmi tudatba. 324
