Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 17-21/2. (2000-2004)
C. Artă
Papp Aurél festőművész nagybányai kapcsolatairól Murádin Jenő A szatmári tájak élvonalbeli alkotóját, Papp Aurélt bonyolult és nem egyszer ellentmondásos kapcsolatok fűzték a nagybányai művésztelephez. Vonzotta és egyben taszította a közeli kolónia; pályája kezdetén már nyomasztónak érezhette a festőtelep tradícióit, később a kismesterek, epigonok marakodása miatt tartotta távol magát a közönségtől. Szatmárról pedig minden út Nagybánya felé mutatott. A mai nemzedék tudatából a múló idő eléggé kitörölte már azt a történeti tényt, hogy Nagybánya, de még Felsőbánya is az egykori Szatmár vármegyéhez tartozott, s a mostani, máramarosinak tudott tájak csak a Gutinon túl kezdőitek. Szatmárnémeti volt a megyeközpont, ahonnan a művésztelep városát, Nagybányát az 56 kilométeres helyi érdekű vasúton lehetett megközelíteni. Ezen a szárnyvonalon érkeztek a hegyvidéki bányavárosba a kolónia-alapítók is, élükön Hollósy Simonnal. Papp Aurél bizonyosan látta a Hollósy-növendékek és nagybányai mesterek 1901-es szatmári kiállítását, mely az akkori megyeszékhely történetének addigi legjelentősebb művészeti eseménye volt.1 A pályakezdő szatmári festő, Papp Aurél azonban mégsem a közeli művésztelep felé tájékozódott, hanem még az 1899-es években a budapesti Mintarajziskolába iratkozott be. Innen vezetett útja főiskolai ösztöndíjjal 1903-ban Itáliába, majd rajztanárként elhelyezkedve, vissza a szülőföldre. A nagybányai festészet eredményeit kétségkívül jól ismerte. Ezernyi kapcsolat, baráti viszony fűzte a kolónia számos tagjához. S bár művészete, figurális és expresszív vonulatában eltért a kolóniabeliek törekvéseitől, tájfestészetének érett művei (természeti és urbánus tájai) feltétlen rokonságot mutatnak a bányaiakéval. A neki rokonszenves művészegyéniségeket becsülni és értékelni tudta. A huzamosabban Felsőbányán megtelepedett és a nagybányai kolóniavezetőkkel szemben rebelliskedő Nagy Oszkár korai figurális alkotásait különösen sokra tartotta. Kevés számú kritikai írásában Nagy Oszkárt érdeme szerint méltatta.2 Ebben a kötetbe is beválogatott írásban, szélesebb kitekintéssel az egész erdélyi művészet háború utáni válságáról nyújt látleletet, a leküzdésre váró gondokat elemzi, nem hagyva szó nélkül a nagybányaiak, számára ellenszenves kasztrendszerét. „Művészeinknek — írja — semmiféle csoportosulása még ezideig nem sikerült. A nagybányaiak céhrendszere jó nékik, de mit érnek azzal a többiek, akikkel nem osztozkodnak a Hollósy—Ferenczy-Krisztus palástjain!”.3 Az idézett írás kelte 1922, s ez az egyetlen év, amikor a nagybányai művésztelep névsorai a kolónián tartózkodók sorában Papp Aurélt is megemlítik.4 A szakirodalomban jól ismert és többször földolgozott téma a román művészeti főiskolák (Bukarest, Iaşi, Kisinyov) növendékeinek nagybányai tanulmányi gyakorlata, s Papp Aurélnak ennek előkészítésében vállalt szerepe. Octavian Goga kultuszminiszter megbízásából Papp Aurél a helyszínen tájékozódva memorandumszerű részletes beszámolót írt a kolónia helyzetéről 1920-ban, valamint a román növendékek elhelyezésének feltételeiről.5 Nem célunk az ismert körülmények részletezése, témánk szempontjából csupán az fontos, hogy a Nagybányán gyakran megforduló Papp Aurél mélyebben és belülről tekintve ismerte meg a művésztelepen uralkodó viszonyokat. Barátsága ekkor mélyült el a kolónia vezetőjével, Thorma Jánossal, akinek karizmatikus egyéniségét, szervező és irányító képességét különösen nagyra becsülte;. Papp Aurél nagybányai kapcsolatai ez időtől váltak rendszeresebbé; töbször megfordult a kolónián, és festőként fölfedezte a város és környéke természeti szépségeit. Több ismert alkotása készült itt, különösen az urbánus tájak vonzották, a főtér körüli ódon utcák, a monumentális Szentháromság templom, a Zazar hidjai. A művésztelep szervezeti életében ugyanakkor egyáltalán nem vett részt, így a Nagybányai Festők Társaságának sem volt tagja. Thorma Jánost azután is a kolónia szellemi atyjának tekintette, hogy 1927-ben megtörtént az őrségváltás, és Thormát Mikola András követte a szabadiskola és kolónia vezetésében. Ismeretes az a momentum is, mely Papp Aurélt egy erdélyi és bánsági művészszakszervezet — érdekvédelmi egyesület — létrehozására ösztönözte. A szatmári festő fölismerte, milyen hátrányos helyzetbe jutottak e?ek az országrészek, s tenni is próbált valamit művészeti fölemelkedésük érdekében. Az 1936-os év 'Tímár Árpád: A nagbányai festőkolónia 1901-es szatmári kiállításának tanulságai. In: A szombathelyi Nagybánya-konferencia tanulmányai. Szombathely, 1997. 15-26. o. 2 Papp Aurél: Válságban az erdélyi képzőművészet. Keleti Újság, 1922. dec. 30. 3 Papp Aurel: Ez Is élet volt. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár-Napoca, 1977. 119. o. 4 Réti István: yl nagybányai művésztelep. Budapest, 1994. 174. o. 5 Murádin Jenő: A nagybányai festőiskola 1919 és 1944 között. In: Nagybánya művészete (a Magyar Galéria katalógusa) Budapest, 1996. 179-194. o. Satu Mare — Studii şi comunicări (Seria II Istorie-Etnografie-Artă), nr. XVII - XXI, 20Ó0-2004
