Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 17-21/2. (2000-2004)
C. Artă
Popp Aurii nagybányai kapcsolatai 369 A művészek egyöntetű véleméne szerint, elsősorban egy olyan törvényes keretek között működő, széles jogkörrel rendelkező érdekvédelmi szervezetre lenne szükség, amely magára vállalná a kül- és belföldi kiállítások megszervezését, az országba behozott képekre kiszabott vámok beszedését, a megyék, városok vezetőivel való kapcsolat felvételét annak érdekében, hogy ezek, lehetőségeikhez mérten támogassák a műtermek, művészeti galériák építését, karbantartását, stb. Az erdélyi és bánsági képzőművészek kongresszusa 1936. június 14-én kezdte meg munkálatait. Annak ellenére, hogy az előkészület időszakában, a kongresszus összehívásának ödete általános lelkesedést váltott ki azok körében, akik közvedenül érintve voltak általa, a megjelölt időpontban a több mint 150 meghívott festő- és szobrászművész közül mindössze 68 jelent meg Nagybányán. Mik voltak a távolmaradás okai? Egyesek személyes kifogásokkal mentegetőztek, mások, a korábbi sikertelen szervezkedési kísérletek kudarca nyomán — indokoltan vagy indokoladanul - arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az adott körülmények között sem a kiválasztott pillanat, sem pedig a szervezési forma nem alkalmas arra, hogy a művészkongresszus beváltsa a hozzá fűzött reményeket. A kongresszus nyitó napján, Papp Aurél — teljes joggal — éles szavakkal bírálta mindazokat, akik fenntartással viseltettek a nagybányai művészfórum sikere iránt. Részletesen visszatérve a felhívásban körvonalazott kérdésekre — egyben válaszként a távolmaradóknak is — felhívta a figyelmet arra, hogy a képzőművészek érdekeinek védelme a hazai képeknek és szobroknak otthont adó intézményekkel és a hivatalos kulturális vezetéssel szemben, nem csupán a nemzed művészet, hanem a komoly és tisztességes művésztársadalom érdeke is egyben. A képzőművészek már-már kétségbeejtő helyzetének radikális orvoslását mindenki egy művészeti szakszervezet megteremtésétől remélte. Heves viták nyomán, a kongresszuson résztvevők által elfogadott Határodat kimondta, hogy: „a Kongresszus (...) egyöntetűen elhatározza az erdélyi és bánáti képzőművészek Szindikátusának létrehívását, mivel ez a szindikátus jelenti a két terület és az itt élő művészek utolsó lehetőségét érdekeinek megóvására”. A szakszervezet szükségszerű megteremtése mellett, a kongresszus döntést hozott egy Művís^s^övetke^et és a Művészbarátok Egyesületének megalakításáról is. A képzőművészek szakszervezetének — amelynek elnökéül Papp Aurélt választották meg —, valamint a kongresszus által megszavazott többi szervezet eredményes munkálkodása érdekében, külön határozat szülétett a bizottságok felállításáról, amelyeknek az lett a feladatuk, hogy a lehető legrövidebb időn belül kidolgozzák az Alapelveket, amelyek minden egyes szervezet jövőbeli tevékenységének alapját képezi majd. Miután a kongresszus utoló napján — Papp Aurél és Thorma János elnökletével — nagyszabású, az erdélyi és bánsági képzőművészek kritikus helyzetének okait elemző szabadtéri gyűlésre került sor és megnyitották a nagybányai alkotók ünnepi kiállítását, a kongresszuson résztvevő küldöttek húsz pontba Sűrítve foglalták össze fontosabb célkitűzéseiket:- kiállítások szervezését intéző megyei és városi bizottságok létesítése;- egy vagy több szakfolyóirat beindítása;- a képzőművészek anyagi juttatásainak megoldása — a betegségi segélyezési rendszer kiépítése, stb. A kongresszust jellemző ünnepi lelkesedés, egy rövid időre elfeledtette mindazokkal, akik magukra vállalták a szervezés terhét — gondolunk itt elsősorban Papp Aurélra — azokat a nehézségeket, amelyeket le kellett küzdeniük a hétköznapok taposómalmában. A'kijózanodás azonban nem váratott soká magára. A nagybányai művészkongresszus „eredményeit” mérlegelve, néhány napra az oly vérmes reményekkel várt esemény után, Papp Aurél megfogalmazta kéziratában maradt „vádiratát” azokkal az erdélyi és bánsági képzőművészekkel szemben, akik meghiúsították az egész erdélyi és bánsági képzőművészeti élet megreformálásának lehetőségét is.8 Papp Aurél jogos felháborodása nem kímélte az erdélyi kulturális ügyekért felelős jóbarátot Emil Isacot sem. Közvedenül a kongresszus utáni napokban írt levelében kikelt ellene, mert: „Vártam, hogy Ön vagy a Tisztelt Miniszter Úr küld majd megbízottat, aki személyesen vett volna részt a Kongresszuson. De még választ sem kaptam, sem a Minisztertől, sem Öntől, amelyből kitűnt volna, hogy valaki is érdeklődik az erdélyi és bánáti művészek nyomorúságos sorsa iránt...”.9 A passzívan szemlélődő, vagy ellenségesen áskálódok mellett azonban voltak olyanok is, akik átérezték Papp Aurél gigászi munkájának jelentőségét. Az elkezdett folyamat továbbvitelére, baráti biztatás érkezett attól a Szolnay Sándortól, aki ugyanúgy mint szatmárnémeti alkotótársa, szíven viselte Erdély és a Bánság művészeinek sorsát. 8 Papp Aurél, Utóhangok Erdély cs Bánát képzőművészeinek nagybányai kongresszusáról, Újság, 1936. június 20. 9 Papp Aurél levele Emil Isacnak 1936. június 19-i keltezéssel.
