Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 15-16. (1998-1999)
Istoria culturii şi civilizaţiei
Az 1873 as kolerajárvány Szatmárnémetiben Török István A kolera súlyos, hirtelen kezdődő, gyakori hasmenéssel járó fertőző betegség. A XIX. században rendszerint járványosán fordult elő, zsúfoltság, éhínség, háború esetén, valamint katonai- és menekült táborokban, ahol a hygéniai körülmények nem voltak megfelelőek. A fertőzés szennyezett étel, ital fogyasztásával teijedt1. Ma a rendelkezésünkre álló oltóanyagok rövid ideig tartó, korlátozott védelmet nyújtanak. így, ha valahol kitör a járvány, igen fontos a tiszta ivóvíz és az élelmiszerek biztosítása, valamint a hulladék és a szennyvíz-eltávolítás. A közegészségügy.fejlődésének köszönhetően ma már Európában igen ritkán fordulnak elő kolerás megbetegedések. A XIX. századbeli kolerajárványok nem kímélték Szatmár vármegyét, illetve Szatmárnémetit sem. Először 1831-ben okozott nagy veszteséget emberekben2. 1836-ban újra visszatért a járvány. 1848-1849-ben is voltak kolerás megbetegedések a vármegyében. Járványok léptek fel 1855-ben, 1866-ban, valamint 1872-ben3. Teleki Sándor a következőket írja ezekről az évekről: „Kolerás idő volt. A falu népe meg volt rémülve, mert a szomszéd falvakban temetés temetést ért, egymásra húzták a harangokat, s verték a tókát szakadatlanul. Kölesén volt olyan ház, melyből az összes népes család kihalt s tövissel rakták be az ajtaját, hogy senki be ne mehessen oda, ahonnan már senki ki nem jön. Maga a főispán rendre járta a falukat a vármegye doktorával s ingyen osztogatták a koleracseppeket meg a herbaiét“4. Kimutatások, anyakönyvek a kolerát vérdögnek, epemirigynek, epekórságnak, hányszékelésnek is említik. 1873-ban Szatmárnémeti város tanácsát nem érték váratlanul a járvány közeledtének hírei5. Az év első tanácsülésén, január 4—én felolvasták a belügyminisztérium közleményét „ az országban uralgó cholera járvány állásáról“. Január 11-én ugyanott ismertettek egy rendeletet a vasúton utazó betegek felismeréséről, leszállításáról és ápoltatásáról. Szigorúan utaltak arra, hogy „mindazon községek melyekben vasúti állomás létezik és orvos van megtelepedve, az ily utasok (betegek) átvételére köteleznek.“ Az 1870-es évek elején Szatmárnémetinek körülbelül 18 000 - 18 300 lakosa volt6. A várost és környékét a következő egészségügyi intézmények látták el: 1. Az Irgalmasok kórháza, amelyet 1834-ben alapítottk. A Barátok terén lévő épületben 20-30 beteg befodagására méretezett kórtermek voltak. Az épületben nyilvános gyógyszertár is működött. E kórház fogadott betegeket a szomszédos vármegyékből is7. 1 Schroeder A. Steven, Korszerű orvosi diagnosztika és terápia 1990, Officina Nova Kiadó, Budapest, 1990, p. 1023. 2 Borovszky Samu (szerk.), Szatmár vármegye története, é.n., Budapest, p.511, 538. 3 Szumowski Ulászló, Az orvostudomány története, Budapest, 1939,p. 584-585. 4 Teleki Sándor, Természet után, Révai Testvérek Kiadása, Budapest, 1884,p. 59. 5 Szatmárnémeti tanácsűlési jegyzőkönyv, 1873, január 4, Szatmárnémeti Levél tar, F. IV., Lelt. sz. 122. 6 Szatmárnémeti Városi Tanács, közgyűlési jegyzőkönyv, 1875, január 11, Szatmárnémeti Levéltár, F. IV., Lelt. sz. 9. 7 Török István: Az irgalmasrend szatmárnémeti kórházának története in Orvostudományi Értesítő, 70. EME kiadása, Kolozsvár, 1998,257-261. SATU MARE. STUDII ŞI COMUNICĂRI, XV-XVI, 1998-1999.
