Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 13. (1996)
Cultură şi civilizaţie
300 Rutén tanulóé: (1809) Fazikas, (1815) Juhász, Lakatos, Molnár, Román tanulóé: (1806) Kardos, Papp, (1808) Béres, Fábián, Kelemen, Nemes, Pap, Sándor, (1820) Molnár, Talpas. Adataink arról tanúskodtak, hogy a nevek írásmódja a nevet feljegyző műveltségére, iskolázottságára jellemző annak függvénye, hogy melyik nevet írta németes, latinos, magyaros műveltségű scriptor, hallás vagy bemondás után. Mint már említettem, igen valósznű, hogy a „hungarus“-nak bejegyzett idegen nyelvi eredetű családnevet viselő tanulók egy része tulajdonképpen nem volt magyar. Számos esetben tehát el kell különítenünk az anyanyelv és a nemzeti hovatartozás kérdését. A hungarusok között bizonyosan voltak rutén/ruszin, szlovák, román anyanyelvűek egyben etnikumúak is egy részük pedig bizonyosan két-, vagy többnyelvű volt. A felsőmagyarországi nemesi és értelmiségi fiatalok nagyon sokan megtanultak ugyanis németül, magyarul és szlovákul is! A tanulók vallási hovatartozása Az adatokból megállapíthatóan 1964 bölcsész hallgató közül 1488-nak (a diákság 75,76 %-a) vallási hovatartozását ismerjük. Ehhez bátran hozzáadtjuk még a szatmári római katolikus püspökség 118 papjelöltjét - ezek nyilvánvalóan mind római katolikusok voltak -, s akkor 1606 ismert vallású tanulóval (a diákság 81,77 %-a) számolhatunk. Közülük romai katolikus 957 (59,58 %), görög katolikus 587 diák (36,39 %), református 62 tanuló (3,82 %). Ha megvizsgáljuk a különböző vallású diákok anyanyelvi hovatartozását, megállapíthatjuk, hogy a római katolikusok magyarok, „erdélyiek“, lengyelek, németek; a görög katolikusok magyarok, „erdélyiek", ruszinok/rutének, románok; a reformátusok mind magyarok. A fentiekből következően tehát láthatjuk, hogy a vallási hovatartozás nem jelenti egyben etnikai, nemzeti hovatartozásukat is, ugyanis az évszázados fejlődés eredményeként s vegyesen élő különböző etnikumú román, ruszin/rutén és magyar anyanyelvű keleti (görög) szertartásé katolikusok a családi és gazdasági kapcsoiatokól függően egymás nemzetiségébe kölcsönösen beolvadtak. Ez a folyamat a történeti Szatmár megyében is végbement, s így a néhol egészen összekeveredve élő, egymástól nyelvileg és nemzeti érzésben egészen eltérő, sőt egymással olyor ellentétes csoportokat alkotó keleti (görög) szertaríású katolikusokról aligha állapítható meg pontosan, hogy román, ruszin (rutén) vagy magyar eredetűeknek tekintendők-e. Erre a jelenségre utalnak a későbbi (főgimnaziumi) évkönyvekben található, a tanulók nyelvismeretére vonatkozó bejegyzések is, amelyek magyarul, románul, németül; ruténül, románul, magyarul, stb. beszélő tanulókat említenek. Ez a jelenség a nemzeti ideológiák kibontakozása előtti hungarus patriotizmus, „hungarus tudat“ megnyilvánulásának tekinthető, ugyanis ebben a korszakban nem magyar nemesek is a natio hungarica részének tekintették magukat4^. A bölcsészeti osztályok tanulói között, főképpen a líceum működésének első éveiben igen sok - 293 - az egyesült görög katolikus egyház papjainak, kántorainak a gyermeke. Ezek tanulási lehetőségeit növelte és indokolta az a tény, hogy az unióra lépett papságot felszabadították a földesúri terhek alól, sokan közülük nemességet is kaptak. A ruszin (rutén) papságra ezért jellemző a XVIII, század végétől, hogy latin iskolában (is) tanul, elszakad népétől és fokozatosan elhagyja anyanyelvét is4®. Főként ezért van a görög katolikusok s papjaik között annyi magyar anyanyelvű. A fentebb említettek eredményeként a szlovák, ruszin, román családnevek írásmódja - a jelenség a tanulói névsorokban nyomon követhető - spontán folyamatként magyaros lett. Ezek a nevek nem tekinthetők az anyanyelv vagy a nemzeti hovatartozás, az etnikum jelölőjének, pusztán emlékei a nevet viselő ősei hajdani nyelvi hovatartozásának.
