Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 13. (1996)
Cultură şi civilizaţie
273 Geographia című művét, (és) egy névtelen szerző Synopsis Geographica című földrajzi munkáját^. A diákság körében végzett lelki nevelő munka része volt a Szűz Mária- tisztelet szorgalmazása, ennek eszköze volt az 1642-ben megalapított vallásos egyesület, a Mária kongregáció. A családok körében végzett munka, a hívek pontos nyilvántartását is igényelte, ezt szolgálta a plébánia anyakönyvének megteremtése és vezetése. Ezt 1665-től vezették, külön a magyar és külön a német hívekét. A jezsuita atyák sokakat megnyertek, visszatérítettek a katolikus hitre, s ez protestánsok méltatlankodását eredményezte, s 1647-től gyarkran panaszkodtak rájuk az országgyűléseken. 1654-ben II. Rákóczy György, hogy táborát együtt tarthassa s a szétzülléstől megóvja, a protestánsok kívánságára kiadja az idegen jezsuiták kivezettetésére vonatkozó, 9 pontból álló rendeletét. Ennek esik áldozatul a szatmári iskola is. Ajezsuiták (lelkipásztorok és tanárok) Nagykárolyban, Apátiban és Nagyszőlősön telepednek le, hogy onnét segíthessék a szorongatott katolikusokat. Hat év múlva (1660-ban) sikerült visszatérniük Szatmárra s ismét tanítanak. A szatmári rendházban sohasem érték el a teljes gimnázium működtetéséhez szükséges létszámot, (nyolcnál többen sohasem voltak, valószínűleg ez is egyik ok volt az iskola kiteljesítése elmaradásának), másrészt a szerzeteseknek missziós feladataik (is) voltak. Minthogy (viszonylag) kevesen voltak, többen többféle feladatot is kaptak, feladataik összefonódtak. A rendházat vezető házfőnök mellett mindig vannak tanárok, hittantanárok, iskolai prefektus (felügyelő), vannak hitszónokok, gyóntatok (magyar és német, 1676- 1678-ban szláv hitszónok is, P. Globi Tamás), s vannak, akiknek a megbízatása „misszionárius“ Nagyszőlősön, Nagykárolyban, Apátiban, missziót alapítottak Nagybányán, Szinérváralján, Giródtótfaluban, Felsőbányán is, s volt a rendház gazdasági ügyeit intéző „oeconomus“ is. Ajezsuiták közül került ki a városi parókus is (többször említik)^ ^. 1683-ban a szatmári rendház fogadja be a Thököly hadai elől menekülni kényszerülő jezsuitákat, Kassáról P. Széchényi Miklóst, Sárospatakról P. Szentgyörgyi Andrást és Kovalóczy Miklóst. (Mindhárman itt is haltak meg)^. 1742-ben pestis pusztítja Szatmár lakosait, félév alatt 1799 halott. A ragályosbeteg haldoklókat önfeláldozóan ápoló jezsuita szerzetesek mind megkapták a betegséget és sorra meghaltak, utolsóként Bojda András házfőnök. A Szatmáron megtelepedett jezsuiták egyik első misszióalapítása a nagybányai volt (még 1673 előtt), majd a szinérváraljai, (itt P. Kövér Mihály, a misszió adminisztrátora saját házikójában kápolnát állított fel, s ott misézett), később a giródtótfalui s a felsőbányái (Felsőbányán a plébániát is vezették 1719-től 1773-ig). A XVII. század hetvenes éveiben a katolikusok és a protestánsok vallási küzdelmébe beavatkozó politikai erő erőszakoskodásai csak a felekezetek közti feszültséget növelték. 1673-ban a szepesi Kincstári Kamara felszólította Nagybánya városát, hogy a Szent Miklós templomot adja vissza a katolikusoknak. A város vonakodott, ezért 1674-ben Spankau német tábornok elfoglalta és bevezette oda P. Béréi Jánost plébánosnak. 1677- ben viszont a Wesselényi Pál vezette kurucok elűzték a plébánost, felforgatták az oltárokat s visszaadták a templomot a reformátusoknak. 1687-ben a császári kormány vizsgálóbizottságot küldött ki a templomfoglalás kivizsgálására, a bizottság a templomot visszaitélte a katolikusoknak, átadta a jezsuitáknak. A Szent-lstván és a Szent Márton templomot is P. Ravasz Ferencre bízták. (Ugyanebben az évben a Szent Miklós templomot a minoritáknak adták át). A szatmáriak visszaélve a királytól kapott privilégiummal, felszentelt pap helyett prédikátort tartottak, ezért felkérik Tyukodi György jezsuita atyát, vállalja el a szatmári plébánia ellátását, 1674. október 25-én elrendelik ideiglenes plébánosként való
