Szatmári Közlöny, 1911 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1911-01-15 / 2. szám

2-ik szám megoldást a darab végén sem, hanem az iró-művész brilliáns eszközeivel, diplomati­kus kétértelműséggel zárja be a darabot. De úgy, hogy disszonanciát nem hagy hátra; kellemes utóhatásokkal távozik a néző s annak elismerésével, hogy bár valószínűtlen az iró által elénk adott ese­mény, mégis igen élvezetes estében volt része. Molnár nagy irói képességeit ra­gyogóan csillogtatja e darabban. Tele van szellemességgel, leleményességgel, ötlettel és igazsággal ez a vígjáték s mély, bá­mulatosan szívhez szóló érzelemmel, amelyet csak egy ilyen mély érzésű s nagy tu­dású iró tud igy kifejezni s velünk is hasonlóképen átéreztetni. Élvez az ész, a lélek, a szív e darab nézésekor. Színészeink jól adták elő „A testőr“-t, amelyet szombaton és vasárnap is játszanak. 2-ik oldal Felhívás előfizetésre és hirdetésre. Lapunk rövid fennállása alatt beiga­zolni törekedett, hogy a köznek hűséges katonája. Igyekezett minden téren közhasznú munkásságot kifejteni. Kicsiny múltja dacára is önérzettel tekinthet vissza tevékenységére. Városunk anyagi és erkölcsi elöhaladását érintő kér­désekben több Ízben szólalt meg lapunk. E mellett általános sociális, gazdasági és kulturális eszméket fejtegettünk, nemes intenciókkal. Igyekeztünk a vonal alatt is színvonalon mozgó közleményekkel szerezni élvezetet közönségünknek. Mindezt dicsek­vés nélkül, csak azért említjük föl, hogy némi igazolását nyújtsuk lelkiismeretes törekvésünknek, a mely a közjó előmozdi tására, az olvasó közönség igényeinek kielégítésére irányult. Munkánkban, amely kitartást s néhol áldozatokat is kívánt tőlünk, a közönség jóakaratulag támogatott bennünket. Mél­tányolta nemes törekvéseinket. Midőn ezért köszönetét mondunk s kijelentjük, hogy maradunk, akik voltunk, kérjük a támo­gatást továbbra is. Kérjük ezt abban a for­mában is, hogy az az olvasónk, aki elis­meréssel van irántunk, ajánlja lapunkat ismerősei körében* * hogy igy az minél olvasottabb s elterjedtebb legyen s anyagi eszközei is mindjobban biztosíthassák fön- maradását, illetőleg tovább fejlesztését. Különösen kérjük e tekintetben a t. hir­dető közönség pártolását. A t. hirdetők meggyőződhettek eddig is arról, hogy lapunk hirdetésekre mennyire alkalmas, — A Kergaot-major. — Régi épület lehet 1 — Nagyon régi, asszonyom. — És maga a férjével lakik itt ? — Nem, asszonyom, az én uram már meghalt. Egyedül vagyok gyermekeim­mel és a béresekkel. De lépjen hát be asszonyom, bizonyára jól fog önnek esni egy kis almabor. Ghislaine belépett a szegényes la­kásba, ahol a fal hosszában négy vagy öt ágy volt elhelyezve. — Mennyi ágy van itt, — szólt csodálkozva Ghislaine. — Hányán vannak maguk ? Az asszony letette kis gyermekét az egyik ágyra. A feketeszemü kis leány még mindig ott volt mellette és egy pil­lanatra sem eresztette el anyja ruháját. — Nyolcán vagyunk, jó asszonyom. Karácsonykor lesz két esztendeje, hogy az uram meghalt. A borzasztó csapás három hónapra beteggé tett. Ő voltjj a bérlője ennek a majornak. Szerencsére azonban az uraság oly jó volt, hogy to­vábbra is meghagyott engem a bérletben. De mégis mily nyomorúságos az életünk. Gondolhatja asszonyom. Hat gyermekem van... Ez itt a legkisebb — s szeretettel nézett az ágyon dúdoló kis csecsemőre. — Óh, az én kis picikém igen áldott, kedves teremtés... Ez pedig az én kis már csak azért is, mert lapunk utcai elá- rusitásban is forog az olvasó közönség kezén Hisszük, hogy amidőn lapunk II. évfolyamába lép, úgy az olvasó, mint a t. hirdető közönség még tömegesebben fog bennünket részesíteni támogatásában. Lapunk előfizetési ára: Egész évre 6 K, félévre 3 K, negyedévre I K 50 fillér. Tisztelettel a „SZATMÁRI KÖZLÖNY“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Nyilvános tárlat. Ritka műélvezetben részeüsl közön­ségünk annak a nyilvános tárlatnak megszemlélésével, amelyet tegnap délután nyitott meg ünnepélyesen s adott át kul­turális rendeltetésének, a távollevő polgár- mester nevében és megbízásából Ferenc Ágoston közig, tanácsos. A budapesti Műcsarnokban és Nem­zeti Szalonban állandóan kiállító hírneves festőművészek, mint L'm-k. Berke.-, Zor- kócy, Hoilós, Veres, Bálint, Beregi, Bán­sági stb. — eredeti, szebbnél-szebb képei­ben gyönyörködhetünk, — részint olaj- festményekben, részint akvarel lekben. Tájképek, portrék, idillek, csendéletek vál­takoznak. Az invenció, a rajzolás, a szín­keverés, ecsetkezelés és kidolgozás reme­kei ezek a müvek, amelyeknél csodálni tanuljuk meg a festőművészet, zseniál i- tását. Örömmel üdvözöljük a kiállítás ren­dezőségét, hogy e nemes műélvezetben részesíti közönségünket s igen helyeseljük, hogy lehetővé tette azt is, hogy a képe­ket a műpártolók méltányos árakon meg­szerezhessék. A tárlat mindennap, reggel g—12-ig, délután 2 — 6 ig tekinthető meg, i K. be- lépö-dij mellett. SZATMÁRI KÖZLÖNY _ H I R E K. — Városi közgyűlés. Egy rend­kívüli és egy rendes közgyűlés volt jan. 9-én. Az elnöklő főispán első sorban a rendkívüli közgyűlést nyitotta meg, mely­nek tárgya a Nyil-utca meghosszabbítá­sához szükséges telek megvétele volt, a mi egyhangúlag meg is történt. Utána mindjárt a rendes közgyűlés következett. A hitelesítő küldöttség kirendelése után olvastatott a polgármester havi jelentése. Pauline-om — és megsimogatta a mel­lette álló feketeszemü kis leány haját — okos és ügyes kis leány; még nincs egé­szen hat éves és már is úgy dolgozik, mint egy asszony. Legidősebb fiam kilenc éves és már alaposan érti a gazdasági munkát. De hát mégis csak másképp volna minden, ha élne még az én sze­gény uram . .. * Az asszony egy kupa almabort tett az asztalra, Ghislaine elé, aki őszinte szánakozással tekintett reá. — Hat gyermek . .. Szegény asszony 1 — Igen, asszonyom. Hat gyermeket kell nekem táplálni, ruházni, oktatni. Aztán meg itt van a három béres... Ezeknek is fölügyelni a munkájára... Bizony asszonyom, nagyon nehéz, keser­ves állapot ez. De mégis áldom érte az Istent, hogy igy is vagyunk. — És sohasem esett még kétségbe? kérdezte Ghislaine. — Nem merem mondani... Néha, úgy éjjel, mikor tudom, hogy egyes-egye- dül vagyok ebben a nagy házban... bizony elfogott néha a félelem... erőt vett rajtam a csüggedés. Mert hiszen, gondolhatja asszonyom, a béreseknek csak nem engedhetem meg, hogy ebben az épületben háljanak. Férfiak egy magányos asszonynyal... Hiszen nemsokára az egész A jelentés szerint f. hó 7-én tartotta első ülését az újonnan szervezett villamvilági- tási szakbizottság és betöltötte választás utján a villamos mű kezelésénél újonnan szervezett I, II. és III. könyvelői állásokat. A pályázat rendkívüli eredménnyel járt, amennyiben összesen 60 pályázó volt. A bizottság az I. könyvelői állásra megvá­lasztotta Bokor Jenőt a máramarosvármegyei villamossági r. t. könyvelőjét, ki ezen vál­lalatnál 9 évig volt alkalmazva, a Il-ik könyvelői állásra Miski Lajost a budapesti országos raktárházak könyvelőjét, a III-ik könyvelői állásra Ács Jenőt az eperjesi villamos művek könyvelőjét választották meg. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratilag értesítette a városi tanácsot, hogy a polgári fiúiskolát 1911. év őszén városunkban megnyitja és fel­hívta a városi hatóságot, hogy elhelyezé­séről gondoskodjék. Ez idő szerint termé­szetesen csak bérházban nyerhet elhelye­zést. Az ügyet a városi tanács előkészítés alá vette. Ä vámhivatal előkészítette ki­mutatását az 1910. évi ügyforgalmáról és a bevételekről, a bevételeknél sajnálatos csökkenésről tesz jelentést. Az 1909. évi bevétel 362.975 K 52 f, az 1910. évi 358 955 K 38 f volt, igy kevesebb 4o20 K i4 fil­lérrel. A bevételek csökkenését a 3 hó óta tartó zárlat okozza, mellyel a szarvas- marha és sertés vásárok be vannak tiltva. Ez által nemcsak a vám bevételek, hanem a husfogyasztási adó bevételek is tetemesen csökkentek. Az elmúlt hó folyamán a közegészség ál lapota feltűnően jónak mond­ható, amennyiben csak egy fertőző beteg jelentetett dec 31-én az egész város terü­letén. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette. — A színház kérdésben többek felszó­lalása után a közgyűlés a tanács javaslatát fogadta el, mely szerint az ügy szabály­szerű határozat hozatala céljából vissza- adatik a szinügyi bizottságnak. Tudomásul vette közgyűlés az orsz. képviselő válasz­tók névjegyzékét beterjesztő jelentést, va­lamint a tanács jelentését arról, hogy a közpénztár megvizsgáltatván, minden rend­ben volt. Klein Vilmos és fia ajánlatát, hogy a város vegye meg a németi határ­ban lévő 247 holdnyi ingatlanukat, 1200 négyszögöles holdját 660 K-ért, a köz­gyűlés elfogadta. Az ágostai ev. egvház kérelme, melyre nézve a gazdasági szak­osztály 1200 K-t javasolt, nem nyert ér­demleges elintézést, minek folytán köz­gyűlés az ügyet újabb előkészítés céljából visszaadta a tanácsnak. A dalegyesület zeneiskolájára nézve kimondta a közgyűlés, hogy azon esetre, ha a dalegyesület meg­környék erről pletykáznék. Ott alszanak ők a csűrben, jó messze tőlem. Nem csodálhatja tehát asszonyom, ha néha, amint mondtam, éjnek idején, mikor oda- kinn tombol az Ítéletidő, s a dühöngő szél alapjában megremegteti az épületet, meg is szállott a félelem ... De azért mégis kimentem az udvarra és enni adtam a jószágnak... De mikor aztán megpillan­tom gyermekeimet, amint édesdeden alusz­nak, újra nem félek többé s újra elhagy a csüggedés. Arra gondolok, hogy vannak én nálam még sokkal szerencsétlenebbek is a világon. Ghislaine megindulással hallgatta az özvegyasszony szavait. Mik az ő gondjai ennek a szegény asszonynak gondjaihoz képest és ő már is csüggedez... Egy pár meleg, vigasztaló szót akart neki mondani, de nem jött egy szó sem az ajkára. A feketeszemü kis leány figyelme­sen nézte a csinos hölgyet. — Kicsikém, csókoljon meg !... — szólt Ghislaine nyájasan, lehajolva a leánykához. Elbúcsúzott tőlük és újra biciklijére kapott. Pár pillanat múlva már újra ott suhant végig az almafák alatt, a galagonya­ösvény mentében hazafelé, Dinardba. * (Folyt, köv.) KASSAY KÁROLY íS^1JLCS9 a városház alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents