Szatmári Közlöny, 1911 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1911-06-18 / 12. szám

SZATMÁRI KÖZLÖNY 12-ik szám — Bimbóhullás. Csics Lajos nagy­károlyi kir. járásbirót s nejét Bossin Gizel­lát súlyos csapás érte 1 és féléves Lajos József nevű kis fiuk elhunytával. A kis halottat beszentelés után a szatmári róm. kath. sirkertbe szállították s í. hó 6-án helyezték örök nyugalomra. — Bank Mikolában. Junius 25-én kezdi meg Mikolában a 100 ezer koronás alaptőkével alakult bank működését. A bank elnöke dr. Szuhányi Ferenc orsz. képviselő, Vezérigazgatója dr. Galgóc/.y István tb. fő­szolgabíró. — Pályázat tűzoltói állásra. Szatmár Németi szab. kir. város hivatásos tűzoltóságánál egy tűzoltói állás folyó évi jul ius 1-én betöltendő lesz. Az állás 600 korona évi fizetés, 120 korona lakáspénz, 80 korona ruha, 32 korona csizmapénz, öt évenként 5°/0-al emelkedő korpótlók javada­lommal, az illetőnek saját személyére lakta­nya szerű lakással és nyugdíj jogosultsággal van egybekötve. Pályázhatnak erős és ép szervezetű és testalkatú, katona viselt egyé­nek. Pályázati kérvények folyó hó 25-ig a rendőrfőkapitányi hivatalhoz nyújtandók be. — Kerti és terrasz bútor minden színben, háló szoba berendezések vas és rézből, szabadalmazott kézi mángorló gépek és szabadalmazott jégszekrények mükőlap burkolattal, miáltal 5o százalék jég taka­rítható meg, horgony lemezből készült fürdő kádak, nickel, aluminium és réz ab- roncsos konyha edények és mindennemű konyha felszerelési cikkek, legnagyobb választékban kaphatók Szatmáron Melchner Testvérek vaskereskedésében, Dr. Lehoczky ház. Telefon: 162. — Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a száj és körömfájásban megbetegedett állatok gyógykezelésére minden álattulajdo- nos tartson készenlétben lvsoformot, mely­nek 2°/0 oldata használandó az állatok gyógy­kezelésére. Megjegyzem, hogy igazolt szegényeknek a város számlájára fogok lysoformot kiutaltatni. A gyógykezelés elle­nőrzését a hivatalomhoz beosztott m. kir. állatorvos f teljesiti. Szatmár-Németi 1911. május 31. Tankóczy rendőrfőkapitány. — A toll munkája. Rendszerint el sem tudják képzelni, hogy milyen nagy izommunkát fojt ki az iróember keze. Egy francia statisztikus nem régiben kiszámította, hogy egy gyakorlott kezű ember átlag har­minc szót tud leírni egy perc alatt, a mi összes görbületeivel öt méternyi hosszú vo­nalnak felel meg. Ez háromszáz méter volna egy óra alatt, 3000 méter tíz órai munka­időben és 1095 kilométer egy esztendőben. Ha harminc szót irtunk egy perc alatt, akkor toliunk négyszázuyolcvan görbületet tesz; egy óra alatt a görbületek száma 28.000, egy év alatt 105,120 kilométer. Aki ezeket a sorokat elolvasta, meg tudja majd érteni, hogy kap a szegény hivatalnok irógörcsöt. — Országos vásárok várme­gyénkben. Junius 19-én Nagybányán; 20-án Aranyosmegyesen ; 27-én Szatmár-Né- metiben; 30-án Magyarberkeszen; Julius 3-án Avaslekencén és Nagykárolyban; 10-én Felsőbányán; 11-én Szamoskrassón; 13-án Királydarócon; 14-én Kővárbosszufalubun. i-ik oldal. Szerkesztői üzenet. Magas. Feltétlenül jönni fog, türelmet kérünk. E. I. Az utazást elhalasztották. Jobban is tették. 2. Kudarcot vallott. Felületes és korlátolt. Belépti díj nincs! A „KIS PIP Ä“ vendéglőben minden nap MOZGÓFÉNYKÉP­SZÍNHÁZ látható és kitűnő ételek és italok szolgáltatnak ki. A n. é. közönség b. pártfogását kéri a „Kispipa“ vendéglőse. WflZilfl-lM Tatorján István épftlíz építési irodája Szatmár, Rákóezy-n. Fogarasy-ház. ' Vállal mindenféle építkezést, tervek, költse'g- vetések készítését, művezetést és ellenőrzést. a „H az ám“ kávéházban Várdomb-utca 2. szám, az emeleten. Mindennap válto­zatos s rendkívül érdekes műsor. = Belépti dij nincs. = Kitűnő italokról s hideg étkekről gondoskodik: Weisz I kávés. ■ Legszebb kivitelben tisztit minden ruhaneműt, gallért, kézelőt: m JOÓ SÁNDOR gőz- és villany-erőre berendezett nm-ruliafestő vegyészeti tisztitó intézete SZATMÁR, M Várdomb-utca 16. szám. Fiók-üzlet: Szatmár, Attila-u. 1. sz. m Kitűnő álltaimul szolgál a t. vevő­közönség részére az az előnyös újítás, amelyet Krämer Jenő bútoráruháza (Szatmár, Hám JánoB- utca 7. BZ.) vezetett be. — Ugyanis 100 korona összegű vételnél heti 1 koronás, 500 korona összegű vételnél pedig heti 5 koronás törlesztésre is kaphatók a Krámer bútoráruházában a legmodernebb és legizlé- sesebb bútorok. „A köztudatba ment át“, hogy csakis KALLA!LAJOS motorgyára Budapest, VI., Gyár-utca 28. Sz. szállítja teljes jótállás mellett a leg- hirnevesebb motorcsóplő-készleteket! Saját érdekében kérjen minden gazda diszfőárlapot, melyet ingyen és bérmentve küld a gyár! Fontos figyelmeztetés! Kállai Lajos hírneves motorgyára nem tévesztendő össze más Kállai nevű ■ ■■ cégekkel. -— A ki SZÉP NO -i ruhát, MENY ASSZON Y-i kelengyét, elegáns FÉRFI öltönyt és felöltőt a tavaszi idényre beszerezni óhajt, keresse föl Páskuj Imre hazai iparcsarnokát. • Olcsóbb lett az építkezés I Szatmári faipar és Cementárugyár Részvénytársaság Kósa-féle fűrésztelep Szatmár-Szentvér állomás (bikszádi kis vasat és közraktár) mellett. Nem nyerészkedésre létesült fakereskedés, hanem a szatmármegyeí földbir- tokosok és gazdák közérdekű szövetkezése saját gőzfürészükön termelt jó és olc3Ó faanyaggal ellátni az egész megye iparosait és építkező közönségét. Mindennemű puha- és keménvfa, szerszámfa, tűzifa, fedélcserép, nádfonat, fedéllemez, asbesteementpala, beocsini, cement, betoncsövek, cementlapok, üreges bet on tömbfal vázak. Kedvező fizetési feltételek. Építkezéshez olcsó bankkölcsönök kieszközlése díjmentesen. Meghívásra érdeklődőket vidéken is személyesen meglátogatunk. Telefon 208. _____________________________________________________s____________________________________ Ta rka és fehér üszőket adunk uradalmaknak, gazdaságoknak és egyeseknek. — A borjú jelenlegi értéke 2 év után fizetendő. — Legelőről és kaszálóról — kívánatra — mi gondoskodunk. Elhullás esetén a borjut nem kell megfizetni, mert a jószágot biztosítjuk. Felvilágositást adunk csonkási gazdaságunkban és Szatmáron, Eötvös-utca 2. szám alatti irodánkban, N euschlosz Testvérek Irodai telefon 16. szám. Gazdasági telefon 155, szám. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON. i

Next

/
Thumbnails
Contents