Szatmári Közlöny, 1911 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1911-04-09 / 10. szám

10 ik szám — Eljegyzés. Jankovits Ferenc/. Gyulu áll. gyermekmenhelyi gondnak Bé­késgyuláról eljegyezte Mazurek Pál helybeli polgár kedves leányát, Bertát. — Esküvő. Feldman Ilonkával, Feld­man Samunak, ti Nugyszőllősi kereskedelmi bank igazgatójának leányával vasárnap tar­totta esküvőjét Dr. Rác/ Miklós szatmári ügyvéd. — A torna és vivő egylet kebe­lében a football csapat megalakult s legkö­zelebb megkezdi működését a katonai gya­korlótéren. — Furcsa gyászjelentö. Érdekes ügyet tárgyalt f. hó 4-én a szatmári bün­tető bíróság. Egy nagykárolyi fiatal em­ber fölött ültek törvényt, mert egy ottani, friss egészségben élő asszonyságról, nem valami hízelgő kifejezésekkel tarkított „gyászjelenlőt“ csináltatott s küldött szét. A fiatal ember azzal védekezett a biróság előtt, hogy az illető asszony, mert leányát nem vette el, róla olyan dolgokat beszélt jobbra-balra, ami miatt ő méltán boszan- kodott s vágott vissza a „gyászjelen- tő“-vel. Ez a furcsa irodalmi termék nagy­jában igy hangzott: „Alulírottak, úgy maguk, mint a nagyszámú rokonság nevében, mély fáj­dalommal jelentik, a hü testvér, a leggon­dosabb anya, unokanővér és rokonnak, özv. X. Y. nénak, a közp. pletykakiadó­hivatal elnökének, a mások becsületében gázoló .,hja“ vezérigazgatójának, a min­den alapot nélkülöző „rágalom“ társulat súgójának stb. stb. erkölcsileg történt gyá­szos elhunytát. Amidőn az úrnő földi ma­radványai mindenkitől megvetve fognak a földön kóborolni, elhunyt erkölcsi szel­leme f. hó 24-én fog a poklok mélységes fenekén örök nyugalomra tétetni stb. Végül: Háry János testvére, Mihalka> Be­szélni ezüst, Hallgatni arany, mint gyer­mekei, Rinaldó Rinaldini, Rózsa Sándor, Bogár Imre, Sobri Jóska rokonok. Az örök sötétség angyalai őrködjenek a drága halott sírja felett!“ A biróság a „gyászjelentés“ kibo­csátóját 50 korona pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. — Öngyilkosság. Nagy Gergely 26 éves távirdai munkás hétfőn reggel a Köl- csey-u. 3. sz. alatti pincei lakásban fölakasz­totta magát. Tettének oka ismeretlen. — Gyermeknap Szatmáron. Az országos gyermekvédő-liga ez idén is meg­tartja a gyermek-napot országszerte, hogy minél több gyermek részesülhessen a Liga jótéteményeiben. E tárgyban megkeresést intézett dr. Vajai Károly feir. tanácsos pol­gármesterhez, hogy e nemes célt keltetni pártfogásával elősegítse. A polgármester, mint előzőleg is. a jótékony Nőegyletet kérte föl a gyűjtésre, a melynek tagjai az előző években is nagy sikereket értek el a gyűjtés terén. A Nőegylet a legnagyobb készséggel lépett a nemes cél szolgálatába s az egylet szépséges asszonyai közül már is többen vállalkoztak a gyűjtésre. Perse­lyek a Deák-téren a Fógel-üzlet előtt, a Pannónia előtt s a Bettelbeim üzlet előtt, Németiben az István-téren a Muhi-ház előtt lesznek felállítva. A gyermek-napok, mint értesülünk, április hó 27. s 28. napjain fognak megtartatni. Ezért ez utón is fel­hívjuk a közönség figyelmét, hogy e két napon mindenki gondoljon azon elhagyott gyermekekre, kik bár hatóságilag elhagyottá nem nyilváníthatók, de mégis segélyre vagy nevelésre szorulnak. Igyekezzék mindenki nehány fillér adományával támogatni ezen intézményt, hogy a szegény gyermekek a társadalomnak megmenthetők s felnevelhe tők legyenek. SZATMÁRI KÖZLÖNY 3-ik oldal — A ref. püspökválasztás. Utóbbi számunkban megírtuk, hogy a ref. püspöki székben Erős utódául Dr. Baltazárt emlege­tik. Utóbb nyelt értesülésünk szerint, rajta kiviil komoly jelölt Dicsőffy József, debre- czeni pap is, ki a múlt alkalommal is leg­több szavazatot kapott Erős után. Dicsőffyt Szatmáron is igen megszerették a templom szenteléskor s az egész tractus vele volt. — Baltazárnak zokon vaszik, hogy szocialista, s a felsőbb egyházi hatóságokat folyton üti. Magával Tisza Istvánnal szemben is gyak­ran tiszteletlen. E két jelölt közt lesz a küz­delem. — Az Iparos ifjak köre, mely va­sárnap óta az „Iparos Otthon“ nevet vette föl, f. hó 2-án d. u. tartotta közgyűlését Tunkóczi Gyula elnöklete alatt. Felkéri s a számvizsgálóbizottság jelentése után a köz­gyűlés a számadásokat (mely szerint a kör készpént érő vagyona 47,244 kor.) elfogadta s a felmentvényt megadta. Megadta a köz­gyűlés a választmánynak a felhatalmazást Kazinczy-utcán 220,000 kor. költség keretén belől uj Otthon építésére s tudomásul vette a választmány ama jelentését, hogy a köl­csön ügyletet a Szatmári bankkal kötik meg. Alapszabályokat módosítottak, s a légi tisz­tikart újból megválasztották 3 évre s a vá­lasztmányt 50 tagra kibővítették. A ellenőri állásra Kerekes István eddigi jegyző, Kere­kes helyére Kálik István választatott meg. — Vegyvizsgáló állomás. Rend­kívül fontos s régóta nélkülözött közhasznú intézménynyel gyarapodott városunk. Eötvös- uica 2. sz. alatt, Heinrich házban megnyílt a vegyvizsgáló intézet, melynek feladata lesz a piaci forgalomban levő élelmiszereknek, tápszereknek és élvezeti ^cikkeknek megvizs­gálása. Megvédelmezi a közönség érdekeit a hamisítókkal szemben, de a mezőgazdasági, ipari s kereskedelmi cikkek megvizsgálásá­ban, a talaj vizsgálatba, gyógyszerek, vegy­szerek ellenőrzésében is hasznos szolgálatot fog tenni. Ezek között az élelmiszer vizsgá­lat is a közönse'g érdekeit akarja szolgálni és ezért a vizsgálatokat a vegyvizsgáló ál­lomás csekély munkadijért végzi, hogy min­denkinek módjában legyen vásárolt áruit megvizsgáltatnia, a hamisított élelmiszer árustól óvakodnia. Az állomás vezetője Dr. Szóbél József okleveles vegyész. — Triesti általános biztosító társulat (Assicurazioni Generali) Budapest, V., Dorottya utca 10. és 12. A „Közgazda­ság“ rovatában közöljük a Triesti általános biztosító társulat (Assicurazioni Generáli), e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biz­tosító intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad : élet-, tiiz-, szállítmány-, üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztosí­tásokat az Első 0. általános baleset ellen biztositó társaság, valamint kezességi és óvadékbiztositásokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosítá­sokat és versenylovak, telivérek és egyéb értékesebb tenyészállatok biztosítását a „Minerva“ általános biztositó részvénytár­saság számára. A szatmári főügynökség: Klein Vilmos. Deák-tér. — Bikavásár. Aszatmármegyei Gaz­dasági Egyesület 1911. évi április hó 19 én Szatmár-Németiben, a városmajorban Bika vásárt rendez. Felhajthatok: magyar és pirostarka tenyészbikák. Bejelentési határ­idő: f. évi április hó 19 reggel 8 óra. A bejelentett bikák után éjjeli tórdij fejében 2 kor., nappalra 1 kor. fizetendő Bejelentések az egyesület titkári hivatalához Szatmár- Németi Deák-tér 2. intézendők. A bejelentett tenyészállatok legkésőbb április hó 19-én reggel 8 óráig a helyszínére vezetendők. A vásár kezdete április 19. d. e. 9 óra. A vasá­ron a m. kir. gazdasági felügyelő jelen lesz A tenyészigazol ványok a helyszínén azonnal kiállíttatnak, valamint a marhalevelek szin­tén ott lesznek átirva. A vásárolni szándé­kozó községek megbízottai a hivatalos pecsé­tet hozzák magukkal. Az állatok megfelelő elhelyezéséről és alomszalmáról a térd íj elle­nében az egyesület gondoskodik. A takar­mányról általában a felhajtó gondoskodjék, kívánatra azonban méltányos áron a rendező­ség takarmányt is fog rendelkezésre bocsátani. Jelezhetjük, hogy a szomszédos vármegyék gazdasági felügyelői is részt fognak venni. Miután a községek részére szokásos állami kedvezmények a vásáron igénybe vehetők, felhívjuk gazdáinkat, a községi elöljáróságo­kat és az uradalnak iutézőségeit a tömeges felhajtásra, illetve a vásáron leendő meg­jelenésre. Részletes felvilágosítással a titkári hivatal szolgál. Szatmár-Németi, 1911. ápri­lis 6. A Szutmárinegyei Gazdasági Egye­sület. — Lóvizsgálat. A folyó évi általá­nos lóvizsgálat az 1901. évi 104300. sz. föld- mivelésügyi miniszteri rendelet értelmében. 1. Szatmárhegyen április hó 8-án reggel 6 órakor a ezatmárhegyi piactéren. 2. Szatmár- Németiben április 11-én reggel 6 órakor a fapiactéren tartatik meg. — Kerti és terrasz bútor minden színben, háló szoba berendezések vas és rézből, szabadalmazott kézi mángorló gépek és szabadalmazott jégszekrények mükölap burkolattal, miáltal 5o százalék jég taka­rítható meg, horgony lemezből készült fürdő kádak, nickel, aluminium és réz ab­roncsod konyha edények és mindennemű konyha felszerelési cikkek, legnagyobb választékban kaphatók Szatmáron Meíchner Testvérek vaskereskedésében, Dr. Lehoczky ház. Telefon: 162. Olyan emberek, a kik gyakran szenvednek étvágytalanságban, gyomor­rontásban, vagy általában emésztési zavarokban, naponkint vagy 3 evő­kanálnyi természetes Ferencz József- keserüviz használata által nagyon nagy könnyebbséget szerezhetnek. Kénsavas sókban való rendkivüli gazdagsága folytán a valódi Ferencz József-viz használata mindenekelőtt oly esetekben ajánlatos, ahol arról van szó, hogy a gyomorba csak csekély folyadékmennyi­ségek jussanak! A világ legelső szak- tekintélyei ajánlják. Az összes gyógy- tárakban és a jobb füszerüzletekben eredeti 1 literes palackokban árusítják. KÖZGAZDASÁG. ■s» A Triesti Általános Biztositó Társulat. (Assicurazioni Generali) f. évi március hó 18-án tartott 79-ik közgyűlésén terjesz­tettek be az 1910. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1910. de­cember 31-én érvényben volt életbizt08itási tőkeösszegek 1.106.056,556 korona és 66 fillért tettek ki és az év folyamán bevett dijak 48.345,893 korona és 37 fillérre rúg­tak. Az életbiztosítási osztály dijtartaléka 23.140,354 korona 72 fillérrel 327.285,232 korona 15 fillérre emelkedett. Az életbizto­KASSAY KÁROLY SZŰCS, a városház alatt. I Az „olcsóságairól“ i előnyösen ismert k tavaszi újdonságok megérkeztek FISCHER ANTAL nöi-divat és selyem-áruházában SZATMÁR, a Pannónia mellett Vásárlási kötelezettség nélkül kérem megtekinteni.

Next

/
Thumbnails
Contents