Szatmári Közlöny, 1911 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1911-02-05 / 4. szám
II. évfolyam. Szatmár, 1911. február 5. Vasárnap. 4-ik szám. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Előfizetési ár: Egész évre 6 K. Félévre 3 K. Negyedévre 1.50 K. Egyes szám ára 10 fillér. Hirdetések jutányos árban vétetnek föl. — Apróhirdetéseknél minden szó 3 íillér. — Nyilt-tér sora 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: CSOMAY GYŐZŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Hám János-utca 5. szám. Mindennemű közlemények és dijak e címre küldendők. Visszaélések. Az utóbbi időben számos iparos és kereskedő panaszkodott a külföldi kiállítási ügynökök ellen, akik ismeretlen jellegű és célú külföldi kiállítások számára kiállítókat gyűjtenek és tájékozatlan termelőket, főleg iparosokat és gazdákat, akik jóhiszemüleg engednek a csábításoknak, lépre is vezetnek, az áldozatokat jól megsarcolják és ennek ellenében teljesen értéktelen diplomákat és érmeket küldenek nekik. Az érintett ügynökök eljárása igen ravasz és elővigyázó Mindig oly városból rajzanak ki, amelyben tényleg vannak komolyabb kiállítások. Harmadéve London, tavaly Brüsszel, a legtöbbször Párizs a kiindulási pontjuk, de az idén már Turin és Róma számára is dolgoznak, ahol tudvalevőleg nagy nemzetközi kiállítások is készülnek. Az ügynökök által képviselt u. n. „kiállítások“ rendszerint nem tartatnak meg, ez a jobbik eset, a rosszabb eset az, ha megtartják őket, mert ezek azután a kiállításoknak valódi paródiáját képezik, ahol raktárszerü össze-visszaságban lim-lom halmozódik föl, melyről a komoly szaklapok a megbotránkozás és visszautasítás hangján szoktak megemlékezni. A koldus. (Németből.) Gyönyörű szép nyárutói nap volt. Az ég felhőtlen tiszta kékje szinte sugárzott a kis villatelep felett; a csönd lágyan elringatta a lelket és mondhatatlan jól esett élni, látni a fényt, érezni a meleget és a föld termékenységének friss illatát. Mégis csak gyönyörűséges az élet. Különösen egy árnyékos verandán, jó társaságban, felséges ebéd mellett ülve. És a társaság nagyon kedélyes volt, az ebéd pedig a felségesnél is jobb. A levest épen elhordták és az inas a halat szolgálta fel. — Friss tengeri hal — dicsekedett a háziasszony — csak ma reggel érkezett. — Na ebben a legszegényebb embernek is része lehet — szólt a háziúr vállvonogatva. — Ha meg tudja fogni — szólt az egyik vendég lakonikusan és egy jókora darabot szedett a tányérjára. A többiek hangosan felkacagtak. — Károly bácsi mindig olyan szellemes — vihogott a szőke Erna. Mégis előfordul, hogy egy-egy ilyen zugkiállitási diplomát az illetékes osztrák és magyar konzulátus hitelesít, ami azonban csak az aláírás hitelesítését jelenti, de nem a kiállítás nívójának igazolását. Az illető ügynökök persze az ilyen hitelesítés tényét a maguk üzleti előnyei javára szokták a könnyen hívők és tájékozatlanokkal szemben kiaknázni. Tekintettel azonban az e téren előfordult visszaélésekre, a német birodalmi kormány már megtiltotta a követségeknek és a konzulátusoknak e kétes jellegű okmányok aláírásának hitelesítését, mert meggyőződött róla, hogy a hitelesítést bizonyos kiállítások rendezői csak azért kérelmezik, hogy értéktelen okmányaik, a hitelesitési záradék révén, a hiteles jellegnek legalább a látszatát keltsék föl. Kívánatos, hogy a német kormánynak ezt a példáját a többi kormányok is kövessék. Ezek után első sorban hangsúlyozzuk, hogy minden Magyarországot érdeklő kiá 1 litásról a kormány, illetve a kiállítási központ a kereskedelmi és iparkamarák és a szakegyesületek utján tájékoztatja az érdekeltséget s azokra nézve, a melyeken a részvétel kívánatos, hivatalosan vagy félhivatalosan gondoskodik is a kiállító közönség direkt, vagy indirekt akkvirálásáról. A Az idősebb hölgyeket a dolog háztartási része érdekelte inkább. — Drága? — kérdezte a Károly bácsi felesége a sógorasszonyát. A háziasszony vállat vont. — Oh nem ... Fontja 12 krajcár. — Berlinben csak ti krajcár fontja — mondta a Károly bácsi felesége — Hát az igaz, hogy in egy kicsit drágább az élet, de hát azért lakik az ember a zöldben, — tudákoskodoit Erna. — No, csakhogy Berlinben nem is kapjátok azt, a mit itt. A hu^, a főzelék, a szárnyas, — minden, minden friss és nem két-három napos, mint Berlinben. De hát mit nézegetsz ott Erna? — szólt rá a háziasszony beszéd közben a leányára. A fiatal leány egészen kihajolt a veranda korlátján és hosszasan nézte az utat. Mikor az anyja rászólt, hirtelen visszafordult és könnyedén oduvetőleg válaszolt: — Oh semmi mama 1 — azt hiszem, egy koldus jön erre. — Már megint — szólt a háziúr, könnyedén felemelkedve és az útra kitekintve. És csakugyan. Az utón egyenesen a veranda felé egy viharvert, ráncos képű ember közeledett a napégette, poros ormibői önként következik, hogy a külföldi kiállítási ügynökök majdnem kivétel nélkül oly kétes értékű kiállításokat képviselnek, amelyeknél a közönség érdeke egészen mellékes, főcéljuk azonban saját üzleti érdekeiknek minél előnyösebb kielégítése. Mindezeknél fogva óva intjük a termelő közönséget a külföldi kiállítási ügynököktől, mert az ezek által képviselt kiállításokból csak a rendezőknek van hasznuk, akik ennélfogva azokat Üzletszerűen veszik állandó gondozásukba, mert jóhiszemű, félrevezethető termelőket mindig fognak találni. Ők legalább ezt hiszik és remélik. Mi azonban azt óhajtjuk, hogy ezek a félrevezetések nálunk megszűnjenek, hogy a mi közönségünk ne üljön fel a kizárólag a saját hasznuk érdekében hozzánk elfáradó külföldi kiállítási ügynököknek. Ha pedig várakozás ellenére mégis akadna magyar iparos és gazda, aki ily kiállításon részt vesz, azt olybá kell venni, mint aki a föntebbi felvilágosítások dacára a nagy fogyasztó közönség félrevezetése céljából pályázik kétes értékű kiállítási kitüntetések megszerzésére. Ezekkel szemben magához a nagy közönséghez kell appellálni és ennek segítségét oly értelemben kikérni, hogy száguton, rongyos ruhában, félretaposódott, agyonfoltozott cipőben. Kezében nagy görcsös botot fogott, a melyre nehézkesen, fáradtan támaszkodott. — Tubeléktöl jött ki, — mondta Erna, — azt hiszem, egyenesen hozzánk jön. Ugyebár, adunk neki valamit. — Hogyne! — Természetesen adunk neki 1 Szólt a társaság kórusban. És az urak azonnal tárcáik után nyúltak és aprópénzt kereslek benne. — Segíteni kell a szegényeken, a hol csak lehet — mondta Károly bácsi. — Mindig mondom a feleségemnek, hogy sohase engedjen el koldust adomány nélkül az ajtajából. — Na én nem is teszem — szólt az asszony — ha semmi egyéb nincs is kéznél, de egv pár fillér mindig csak akad. — Én mindig boldog vagyok, ha adhatok. Itt van már az az ember, Erna? — Igen mama, itt van már és valamit enni kér. A leány kérdőleg nézett anyjára. — Oh, ha valamit ennem adnának nagyságos asszonyom — hangzott egy fájdalmas, esdeklő hang — olyan nagyon, nagyon éhes vagyok. Függöny Gongré ajouros 110 cm. széles, méterje 65 krajcár Ungernél, a Kazinczy- utcán.
