Szatmári Közlöny, 1910 (1. évfolyam, 1-21. szám)

1910-10-06 / 10. szám

I. évfolyam. Szatmár, 1910. Október 6. Csütörtök. 10-ik szám. V TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ^HETILAP/ Előfizetési ár: Egész évre 6 K. Félévre 3 K. Negyedévre 1’50 K. Egyes szám ára 10 fillér. Hirdetések jutányos árban vétetnek föl. — Apróhirdeté­seknél minden szó 3 fillér. — Nyilt-tér sora 20 fillér. Október 6. A magyai’ nemzet történetében szomorú gyásznap ez, amelyen 61 év­vel ezelőtt tizenhárom hős vezért végeztek ki az aradi vár sáncaiban. Szabadságáért s jogaiért vivott nagy küzdelmet nemzetünk, elnyomói­val szemben. De bár dicsőséges csatá­kat nyertünk, az osztrákok által segít­ségül hivott oroszok túlnyomó erejével szemben nem bírtuk a harcot. Ügyünk elbukott. S ellenségeink tajtékzó düh­vei törtek fegyvertelen honfiainkra s nemes lelkii vezéreinkre. Az igazság bajnokait bakóval némittatták el. Hal­hatatlan vértanuk lettek a halálra küldött szabadságharcosok, elleneinkre pedig örök gyalázatot vetett gyáva, ocsmány boszuállásuk. Az aradi gyásznapon mély hon­fiúi kegyelettel gondolunk vértanúinkra. Lelki szemeink előtt, fölragyognak fényes erényeik, amelyek az emléke­zés szent áhitatában honszerelemre tanítanak bennünket s a hazáért való önfeláldozást hirdetik nekünk. # A magyar szabadságharc bukása, Ko­márom vára megadása után Haynau császári teljhatalmázott „hekatombával“ akarta meg­Felelős szerkesztő és laptulajdonos : CSOMAY GYŐZŐ. ülni az 1848. okt. 6.-iki bécsi forradalomnak és Latour hadügyminiszter meggyilkoltatá­sának évfordulóját. Haragja első sorban azon volt cs. kir. tisztek ellen fordult, kik a sza­badságharcban a magyar ügyet szolgálták és Görgey kapitulációja után osztrák kézre jutottak s az aradi várban őriztettek. A hadi törvényszék Ernst elnöksége alatt szept. 21. és 26. közt valamennyit halálra Ítélte, mint felsógsértőket, kik ti császárnak tett esküjüket megszegték. Valamennyien akasz­tófára Ítéltettek, kivéve Kiss Ernőt és Schweidelt. Később Dessewffyt és Lázárt is golyó általi halálra „kegyelmezték“. Lázár Vilmos volt az egyedüli ezredes az áldozatok közt, a többi 12 mind honvédtábornok volt, Kiss Ernő, Vécsey Károly gróf és Aulich Lajos már a császári seregben is főtiszti rangot nyert. Dunjanich Jáno*, Nagy Sán­dor József, Török Ignác, Pöltenberg Ernő, Knézich Károly, Leiningen Károly gróf, Lahner György, Dessewffy Arisziid és Schweidel József csak a szabadságharcban emelkedtek. Az Ítéletet okt. 6.-án reggel hajtották végre. Előbb négy áldozatot lőttek agyon a vár északi sáncáé in, azután a többi kilencet végezték ki a ..vártól délre. Az utolsó köztük Vécsey Károly volt. A 13 férfiú magaviseleté az utolsó percig oly nagy lelki erőre és emelkedettségre mutatott, minőt a katonai bátorság egyedül nem adhat, hanem az a tudat, hogy nagy ügy szolgálatában vesztik életüket. A nemzet mindig kegyelettel emlékezett e hőseiről. Később emlékkel jelölte a kivégzés helyét. 1890 okt. 6. áu leplezték le Árudon a vér­tanuk méltó emlékszobrát, Zala György Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Hám János-utca 5. szám. Mindennemű közlemények és dijak e címre küldendők. müvét. Ugyanakkor az irodalomban is em­léket állítottak nekik „Az aradi vértanuk albumáéval (szerkesztette Varga Ottó). Mar- czali. — P. Lexicon. Felavatási ünnep. Fényes ünnepség keretében, díszes kö­zönség részvételével ment végbe okt. 4-én városunkban, a Tanitók házának, 126 tanitó- gyerek otthonának felavatása. A felavató közgyűlés tagjai reggel 8 órakor a szatmári ref. templomban isteni liszteletet hallgattak, majd 9 órakor részt- vettek a székesegyházban O felsége név­napja alkalmából tartott ünnepi szent misén. A díszközgyűlés fél 11 órakor vette kezdetét a városháza tanácstermében impo­záns nagy közönség részvételével. A gyűlést Kótay Lajos elnök nyitotta meg s küldöttség hivta meg a gyűlésbe Csaba Adorján főispánt, mint a kultuszmi­niszter képviselőjét s dr. Boromisza Tibor megyés püspököt. Az ünnepséget a tanítóképzők növen­dékei által előadott Hymnus vezette be, majd Kótay Lajos egyesületi elnök magas- szárnyalásu megnyitó beszédet tartott. Az elnök beszéde után Rozsos István igazgató árvaalap létesítése iránti indítvá­nyát, mely szerint egy szatmárvármegyei tanitó árva díjtalanul felvétessék az interná­tusba, egyhangúlag elfogadták. A „Tanitók háza“ létesítésének törté­netét minden részletre kiterjedő gonddal, legnagyobb tárgyilagossággal Neubauer Ele­mér igazgató ismertette. Eloimádság és templomi beszéd. Mondotta : Bihi Károly szatmári ev. ref. esperes­lelkész Csomay Imre temetésén. 1910. szept. 28-án, I. Versengjünk-é veled o gyászkoporsó fölött, oh nagy hatalmú Isten? Pana-z és zúgolódás szavait vegyük-é ajkunkra, midőn a halál oly hirtelen szakította ki sorainkból elnyugodott pályatársunkat, mély gyászt bo­riivá egy árva családra, annyi jó barát szivére? Merjük-é megkérdezni tőled, olt megfoghatatlan valóság, hogy miért enged­ted még kioltani e lobogó s/.övétneket, mely sokak előtt világított ? miért engedted uiég megállani annak a nemes szívnek verését, mely ogy család boldogságáért, s annyi szép és nemes eszméért dobogott ? Merjük-é meg­kérdezni, avagy fejünket meghajtva nemes önmegadással fogadjuk a csapást, mely sze­meinket könyekkel tölti meg?! Világoknak Ura vagy Te,^ oh hatal­mas Isten! A te akaratod szab törvényt az örök világrendben, a melynek a természeti és erkölcsi világ minden atomja engedelmes­kedik. Mik vagyunk mi emberek e nagy mindeneégben ?... Bizony olyanok vagyunk, mint a hajnali harmatcsepp a rezgő fű­szálon. Mondhatja-é n harmatcsepp a nap­nak, hogy ne szivj-i föl a meleg napsugár? Szembeszállhat-é a halandó ember a halállal, mikor azt Te elküldöd oh nagy Isten?!... Nagy a balalma egy földi királynak, ki mil­liók fölött uralkodik, de a halállal szemben lerakja kormánypálcáját s egy szempillan­tással sem tudja megtoldani kimért határát életének. Nem a zúgolódás, nem a versengés szavát vesszük hát ajkunkra e gyász ravatal mellett, öli mi Urunk, Istenünk! Nem kér­dezzük, műi tudakozzuk titkaidat, melyeket elrejtettél a halandó ember szemei előtt. Igéd tanítja, hogy a te utaid nem a mi utaink, a te gondolataid nem a mi gondo­lataink. Meghajtjuk hatalmad előtt némán fejünket és megnyugovást keresünk kijelen­tett igédben. Fáj ugyan szivünk, de ha Te igy akartad, ha ez volt rendelésed — legyen meg a te szent akaratod. Most csak azt kérjük tőled jó Atyánk ! hogy töltsd ki vigasztalásod erejét a kesergő családra. Nagy az ő bánatuk, legyen olyan nagy hozzájuk a te kegyelmed. Ha öz- veggyé tetted a hitvest s árvákká a gyer­mekeket — légy Te magad az ő gyámoluk, erősségük és vigasztalójok. Emeld föl atyai karjaiddal a bánat terhe alól a szerető test­vért és rokonokat, éreztesd velők atyai ke­gyelmedet. Nagy Isten, jó Atyánk! e gyász- koporsóban nyugovó halandó társunk nem­csak egy család halottja. íme fájdalmas részvéttel osztoznak a gyászban az ő tiszte­lői, tiszttávsai, jó barátai, kik a közélet hivatott bajnokát veszítették el ő benne. Emelj föl mindnyájunkat jó Atyánk ! a hit magas kősziklájára és nyugtass meg bölcs, rendeléseden. Az elnyugodottnuk engedj csöndes siri nyugalmat a temetőben, a portestből kiszál­lott léleknek add meg a mennyei jutalmat, az idvességet, szent Fiadért, a Jézusért, Amen! II. Ai. 1. Móz. 28. 15. . ..el nem hagylak tégedet, mígnem beteljesítem, a mit tenéked szóltam. Szomorú halotti Gyülekezet! A fel­olvasott szent leckét megelőző versekben Jákob álma van előadva. Ugyanis mikor Izsák megáldotta fiát Jákobot és elküldé őt Mesopotámiába, hogy menne el Lábánhoz, nagybátyjához, útközben leezállván az éj. mi ** KA UDOS clivatár jegyzékét m » ha pénzt akar megtakarítani (Szatmár, Kazinczy-utca 4. szám a.) KASSA Y KÁROLY a városház alatt. Xirje ingyen

Next

/
Thumbnails
Contents