Szatmári Hírlap, 1919. január-március (28. évfolyam, 1-12. szám)

1919-03-20 / 12. szám

2

v

SZATMÁRI HÍRLAP

SzatmAr-Németi, 1919. március 20.

Agitáció. Nem méitó komoly feleletre. Aki csak frázisokat puffogtat, mint Bélteky s aki sokszor egyes személyek kigúnyolásával, bemocskolásával foglalkozik, mint a Szamos, azok már a priori kitértek az elvi vita elöl. Azért hát, hogy mit mond Bélteky s mit ir a Szamos, arra csak egy hanyag kézlegyintés, lesajnáló mosoly legyen mindig a válasz.

Bélteky nagytiszteletü Uram I Ön reakciósnak nevezte a keresztény szociálizmust. Mondja kérem, vett-e magának annyi fáradtságot, hogy átolvassa a kér. szociáiisták programmját, hogy hideg megfontolás tárgyává tegye amiak minden szavát, minden pontját? Ha igen, saját jó hírneve érdekében fejtse ki a nagy nyilvánosság előtt, programmunkban hol bujkál a reakció ? A hazai protestántizmus vezérférfiai, akik olyan imponáló nagygyűlésen csatlakoztak Pesten a kér. szociálizmushoz, Gyurátz püspöktől le a hertelendi lelkészig, bizonyára őrök hálára lesznek lekötelezve ezért a felvilágosításért. Hol a reakoió ? Hát voit-e Károlyin kívül a mungó-világnak ádázabb ellensége, mint mi; hát érezte-e oly erősen még egy párt ebben az országban a letűnt világ fojtogató karmait torkán ? Vagy csak nem nevezi reakciónak — pedig más nem marad hátra — hogy Magyarországot kereszténynek akarjuk tudni továbbra is? Uram! lassanként kénytelen leszek elhinni, hogy Önnek e helybeli szabadkőműves páholyban elfoglalt tisztsége fontosabb, mint hite és egyháza.

A Szamos nem szokott elvi vitát provokálni. Ez elől óvatosan kitér. Hogy mégis megrugdaljoD bennünket, erre Dr. Kó- ródi Katona János személyét választotta ki. Kávéházi szellemeskedésre valló csipkedéseihez nincs szavunk. Annyira, oly magasan felül áll Katona személye az ilyen kicsinyes gáncson. Abban az egyben azonban igaza van a Szamosnak, hogy Katona „csodagyerek.“ Csodagyerek, mert önzetlenül, egy krajcár hasson nélkül dobta magát bele küzdelmeinkbe. Az ő alakja örökös eszményképe lees a keresztény agitátoroknak.

Kívánunk a Károlyi-pártnak is minél több gerinces, elszánt Kóródi Katonákat.

Egy keresztény szocialista.

szegényes kunyhó előtt haladva esdeklő nyöszörgést hall. Bemegy, szegényes szalma- fekhelysn egy halálra vált anya, mellette egy vézna csecsemő.

— Ha Istent ismersz, légy könyörület- tel irántam 1 A szivem szakad meg abban a tudatban, hogy a gyermekem szemem láttára pusztul cl. Én hadd pusztuljak, csak gyermekemet mentsd meg I Az emberek oly hidegek, oly szívtelenek 1

— Légy bizalommal irántam. Téged ápollak, gyermekedet is gondozom.

Ekkor világosság gyűlt Karitász elméjében. Nem a gyomorba, a szivekbe kell elvetnem a magvakat, ha sikert akarok. Úgy tett és örömmel tapasztalta, hogy a szegények szivében csírázni kezd a mag.

buzgón folytatta aztán a magvetést lefelé és felfelé egyaránt és az önzés kérge kezdett foszladozni azok szivéről is, kik eddig csak saját énjök kényelmével és vágyaik kielégítésével törődtek. Intézmények alakultak a nyomor enyhítésére, egyesületek a könyörület gyakorlására, lemondó önfeláldozásod a betegek ápolására. Mert nincs igazabb öröm mint az, ha hozzájárulhatunk a szenvedők könnyeinek felszáritásához 1

Karitásznak nagy volt az öröme, de örömébe keserűség is vegyült, mert azt taA szociális kérdés.

Irta : Dr. Nylsstor Zoltán.

I.

Hogy mi a szociális kérdés? Képekben felelek. Fáradt alkonyatokon felszakadnak a bányák, gyárak, zakatoló üzemek torkai s poros, piszkos muokáscsapatok özönlőnek ki rajtok. Tartásuk rokkantul megtört a lélektelen robotban, arcukon hideg, fakó közöny ül. A levegő is, mintha csak egy sóhajtással volna tele: „Hála Isten 1 Este van megin’ Mával is fogyott a földi kin.“ Dohos külvárosokon, piszkos sikátorokon át huzavetőd- nek. Haza ! Nálok a haza nem meleg, csendes otthon, hol ogy rabszolganap kinja elsimul, hanem egy olyan rozzant, nagy kormos bórkaszárnya, hol 100—200 család , összs- lapulva szorong; a nagy kaszárnya ogy szűk zúgja, hol 5—10—15 vad idegen u. n. ágyra- járó tépett szalmazsákon sípoló tüdővel álmodik szebb világról, vagy legjobb esetben valahol fenn az ötödik vagy hatodik, emeleten az eresz alatt piciny padlássioba, hol egy sáppadt, vézna asszony rongyokat öltö- get s éhes gyerekszájak kenyérért sírnak. S a munkás a bajból, keserűségből kétségbeesve, gyűlöletbe csapva át magasra emelt karokkal megátkozza a társadalmat, mely neki a szép világból csak ennyit juttatott.

Hogy mi a szociális kérdés ? Fáradt aikonyutokon, mikor az óra ötöt vagy hatot üt, megáll a toll sercegése az irodákban. Hétrét görnyedt, sápadt féifiak, kik lélekte- lenül róttak sorokat, számokat naphosszat, lassú tempóval kiegyenesednek. „Hála bäten’ oste van megiu’ Mával is fogyott a földi kin.“ Egy piciny séta künn a szabadban ; a földi gondok elsimulnak. A levegő, a természet az övék; ez az egy ninc3 se fizetési osztályba, se ranglétrába beleácsolva. Övék a nyári lilapiros alkony utolsó lobba- nása, övék a tél havas utcáinak szikrázó fehérje. És otthon ? A baj, a jajj csak ott kezdődik igazán. A pók, a hentes, a fűszeres, a szabó, a cipész köntös könyvei. S nő a család. A fiuknak tandíj s a leányoknak társadalmi állásukhoz mért ruha, cipő. Üres zsebbel, korgó gyomorral az urat játszani.

pasztalta, hogy éppen a legmódosabbak a legfukarabbak és a szegénységüket legjobban kihasználók a leghálátlanabbak.

Kereste, kutatta az okokat, de nem találta. Végre felvilágosításért egy öreg remetéhez fordult.

— Jó holyen jársz leányom, valamikor orvos koromban sok szivet boncoltam. Engem is az önzés és hálátlanság űzött ki ré- ges-rógen mostani csendes magányomba. — Tudd meg, hogy a szívnek nógy<sürege van, vagyis két pitvara és két gyomorttrege. Az első két sziv-pitvar meleg és lágy; egyikben tanyázik a szeretet, másikban a könyörület. A gyomorüreg hideg és kemény, egyikben van az önzés, másikban a háládat- lanság és ha az egyén az agy ^gonosz indulata fészkének tanácsára hallgat, úgy hajlandósága keresztültöri magát a szivpitva- rokon és elhelyezkedik a megfelelő gyomorüregben. Tehát tulajdonképpen szívtelen ember nines, hanem csak tudatosan rosszindulata.

Városunkat is meglátogatta Karitász, itt is hintegette magvait, előbb egy pár jó ember szivében kezdett csírázni, később mindig több több követője akadt. A mag kikelt, nőtt, virágzott és érett, értékes gyümölcse az idei első közgyűlésen lett feltálalva.

S a hivatalnok is csakúgy mint a gyári munkás, ököllel szeretné megdöugetni a társadalom, az állam vaspánttal lezárt kapuit.

Hogy mi a szociális kérdés ? A városok körül gombamódra szaporodnak a gyárak s bízás munkával, a kapitalisták nagy befektetéseivel gyártják, ontják az ipari árut. A város kisiparosainak, akiknek két keze nem győzi a gyárak számtalan villamos gépét, nincs többé munkaalkalma. Műhelyeikben elhal a lárma, büszke cégtáblák lekerülnek s nemsokára piciny batyuval indul messze idegenbe, gyárak, bányák mélyébe éhbérre, az egykor tekintélyes iparos-polgár, S a vége? Ökölbe szorult kezek, vicsorgó fogak, vérbenforgó szemek s átok, átok, átok a társadalomra, államra.

Folytathatnám, talán a végletekig folytathatnám. S úgy gondolom: kevés társadalmi osztályt találnék, ahol valanei elpana- ezolni, elsírni való ne volna. Minden társadalmi baj egy-egy képpé sűrűsödne s minden kép könnyes, verejtéke?, véres volna. De nem folytatom. Ez is elég ahhoz, hogy a a szociális kérdés mibenlétét megérthessük. A társadalom, az elégedetlenségtől, az uj időkhöz mért uj elhelyezkedés lázától át meg át van járva, mint valami lázas nagy betegben lüktetve vágtat a vér, hol ezt, hol azt a tagját emeli görcsösen a magasba. Romboló, vulkanikus erők forrnak benne, egy-egy földalatti robaj el-eldördül lábaink alatt s itt-ott egy-egy szakadékon, földnyi- láson már ki-kibuggynn a vulkán tüzes, izzó, lávája.

A szoáiália kérdés tehát nem a szociáldemokrácia kérdése. Ez ugyanis politikává másik társadalmi baj, ami politikai pártoknak irányt, cursust szab. De nem is agrárkérdés, t. i. hogyan segítsünk a kisbirtokosok, parasztgazdák és béresek sanyarú helyzetén ; nem iparos-kérdés, nem munkás kórdós, nem tisztviselői kérdés, hanem minden együttvéve. Az összes társadalmi bajok mielőbbi gyökeres és sikeres megoldása. A szociális kérdés tehát az, létesithető-a s ha igei], melyik az a társadalmi és gazdasági rendszer, mely az egész emberiségnek rend, rang, osztály és felekezeti külömbség nélkül lehetőség szerint helyes alapokon nyugvó ás tartós földi boldogságot biztositana. Vagy a tudósok száraz, szűkszavú nyelvén: a szociális kérdésen a mai társadalmi és gazdasági visszás állapotok mibenlétére, kiforrásaira és orvosló eszközeire vonatkozó kérdést értjük.

Minden emberi tudomány csak úgy tud 6egiteni, ha a baj keletkezéseiről, okairól, tüneteiről biztos tudomást szerez. Fejtegetéseink elején álljon tehát a szociális kérdés kipuhatolása.

Első helyen a tőkepénz-uralom korlátlan grasszálását kell említenünk. Azét a tőkepónzét, mely minden ellentétes véleményt és hangulatot letompit, minden ellenállást, erőszakot letör, sajtót, irodalmat, politikát befolyásol, magát minden isteni és emberi parancson, tilalmán tulteszi. De na legyünk egyoldalúak. Á tőkepénz, a kapitá- lizmas önmagában vére nem rossz, nem baja, átka, megrontója, megölője a társadalomnak. Kapitalisták mindig voltak s mindig lesznek. Nélkülük, az 6 zseniális gondolataik, befektetéseik, vállalkozásaik, kockáztatásaik nélkül a külső kultúra soha idáig nem fejlődhetett volna, az emberi életnek az ő gépeik, gyáraik, találmányaik nélkül ekkora kényelmet, szépséget soha nem adhattuak volna. A baj, a jajj csak ott kezdődik, ami-