Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)
1918-07-25 / 30. szám
XXVII. évfolyam. Sssatmár-Németi, 1918. julius 25. 30. szám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 10 K — f. j Negyedévre — 2 K 50 f. 5 . — „ I Egyes szám ára 20 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Egész évre Félévre Prohászka püspök és a szatmári kath. Karitász. Felejiheteílen két nappal ajándékozta meg Szatmár-városát nemrég a Kath. Karitász. Közénk hozta és megszólaltatta a magyar bath, egyház büszkeségét: Prohászka püspököt. Kipirult arcunk az őrömtől, mikor éreztük, hogyan ragad magával fel a magasba bennünket a poros boldogtalan földről. Elfelejtettük, hogy hétköznap van. Mindig ünnepies hangulat ömlik el azou a leiken, mely az evangéliumon csüng mohó ajakkal. Prohászka püspök nemcsak eszünkbe, hanem szivünkbe is varázsolta az evangéliumi igazságoka:, mert 5 az evangéliumból él. Mindenkit felemelt, mindenkit elragadott. S mégis! Különös hangok hallatszanak onnan . . . kelet felől. És a hangok korántsem . . . dicshimnuszok, inkább átkozódó zsoltárok. Episcopalum ejus accipiat alter, hangzik . . . deleatur nőmén ejus, harsogja tovább a gyűlölet. És a lángelme mintha kialudnék 1 Igen a farizeusok szemében kialudt, de a mi szemünkben magasra lobogott fel a lángja. Á láng -világánál egymásra ismerünk és kezet fogunk és tömör sorokban megyünk a keresztény magyarság tűz oszlopa után ... A szatmári Katb. Karitász intéző bizottsága felfogta a hangot és reagált. lm’ a visszhang! * * * Felelés szerkesztő: Dr. Czumbel Lajos. Laptulajdonos A SZiTMAR • EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Fázmáuy.sajtó (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. Pályázati hirdetések egyszer! közlése ÍO korona ----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden csütörtökön. 83/1918. sz. Nagyméltóságu Prohászka Ottokár v. b. t. t. püspök urnák Székesfehérvár. Kegyelmes Urunk, Szeretett Főpásztori A szatmárnémeti „Katholikus Karitász“ ebben a pár sorban üzenetet küld és kérést intéz Nagymóltóságodboz. Az üzenet lelki vezérünkhöz szól, kit közvetlen közelből ós műveiből ismerünk s mert tökéletesen ismerjük, tökéletesen szeretjük is. Ez a szeretet ösztönöz minket magas tudomására hozni, hogy városunk katholikus társadalma mint egy ember áll Nagyméltóságod mellett ma, mikor megfélemlítéssel akarják az igazság szavát elhallgattatok A magyar keresztény kultúra hivatott Apostola lássa a lelkesült tábort maga mellett az igazság é az erkölcs zászlaja alatt; Isten adta tehetségét, erejét ez a csatlakozás hatványozza meg, hogy a mi lelkesedésünkből is merítsen további kitartást kivezetni ennek az országnak keresztény lakosságát a nála már szokásossá lett közönyös magatartásból. Nagy méltóságod a „Pro juventute catholic-*“ cimü cikkében igazságokat mondott és ezt tette szükségességből. Szükség volt az igazságot a magyar nemzet érdekében leszögezni. Nagymóltóságod állításait teljes mértékben osztjuk és magunk is állítjuk. Ezeket a valóságokat egyszerűen letagadni nem lehet. Statisztikát kérünk. Ha bizonyítani szükséges, lássuk hát, hogy ellenfeleink táborából hányán vannak felmentetlek és segédszolgálatosak, mi volt a foglalkozásuk békében és hogy változott az meg a háború alatt felmentésre alkalmas foglalkozássá. Az ország kereszténységének ez legyen a válasza: megállapítani száraz adatok alapján a valóságot. Kérésünk Nagymélíóságodhoz az, legyen országunk kereszténységének vezére, tömöritsen bennünket országos közös szervezetbe, melynek feltámadó imponáló erős hatalmával lehetetlenné lesz téve a kisebbségnek az ország keresztény kultúráját lerombolni vágyó törekvése. Az ország keresztény ifjúságának megmentésére irányuló mozgalmához szívből csatlakozunk, megértésünk jeléül egyelőre ezer korona adományunkat juttatjuk el Nagymóltóságod kezeihez, nem zárkózván el ifjúságunknak a helyes utón való megtartására irányuló további áldozatoktól sem, mert úgy tartjuk, hogy nem elég csak a szóval való nyilatkozatok özöne, hanem a szent ■ cél érdekében szükséges az egész ország keresztény lakosságának tettekben nyilvánuló áldozatkészsége. Ez kötelességünk. — Irta: Dudinüzky Nesztor. — „Belekerül a zsidóság egy országba. Egyenként. Csöndesei). Koldusszegényen. Letelepszik nagy nyomorban. Majd szór galma, esze, munkája révén erőre kap s egészen föllendül gazdaságilag, majd szellemi élete is kifejlődik, éli aranykorát...“ Ezt nem én mondom. Ezt a kazárok mondják magukról abban a memorandumban, melyet pár évvel ezelőtt a kormányhoz és az országgyűlés tagjaihoz intéztek. — A memo randum ezen kitételének minden szavát, minden betűjét aláhúzom. Úgy van. Lejönnek „koldusszegényen“ s néhány év múlva már nagykereskedők, bankárok. Tisztességes munka árán gazdagodnak meg ilyen hamar? Ez a nép elfoglalta az egész Verchovi- nát. Elfoglalta titkon . .Hol, hogyan? Most uralkodik. Uralmát nyomor, pusztulás — szegény ruíhének könnyei jelzik. Hová fog ez menni ? Meddig fog tartani ? A kazárság — előidézte állapotok itt a Verchovinán — rettenetesek. A kormányköröknek fogalma sincs róla. De én érteni. Hogyan lehessen fogalma mindezekről, mikor itt a felvidéken soha meg nem fordul. Mikor nincs, aki statisztikai adatokkal felvilágosítaná. í Hogyan futja meg pályáját a kazár ? Bejön suttyómba a határon. Ha felelős sági é vonják, ittlétének okát megmagyarázza : „Rokonaimat jöttem meglátogatni.“ S itt marad. Előbb rongyszédő, majd szatócs ... tiz esztendő múlva már nagykereskedő. Hogy mennyire el hatalmaskodott, itt a kazárság, beszéljenek a statisztikának száraz adatai: Munkácson a lakosság 60% a kazár, Vereckén 42%, Volócon 25%, Szolyván 25%, Maramaros Szigeten 60%. A kazár nem dolgozik és mégis uralkodik, gazdagodik. Hogy hogyan, felhozok egy példát a sok közül. Egy ungmegyei kis faluban él egy Giittmann nevű zsidó. Igen alázatos alak. Ki akart osonni annak idején a katonaság alól, de ez neki valahogy nem sikerült. . . pedig igen próbálkozott. Egy este végig sétáltam a falun. Már sötét volt. Jött egy lerongyolódott paraszt és vele szemben Güttmann. Engem egyik sem vett észre. — No Fedor, holnap jössz hozzám kaszálni. / — Nem mehetek uram, le van kaszálva a rétem, be kell takarítanom holnap a sarjut, eső lesz nemsokára. — Jössz, ha mondom, vagy add meg nekem még ma a busz forintot, amivel adós vagy. — Hát mennyit fizet a napszáméri, — fordult most már engedékenyen Fedor a kazár felé. — Én még fizessek ? Kamatba jössz hozzám dolgozni. — De már dolgoztam kamatba eleget... és a húsz forintot nem is készpénzbe kaptam . . . — Minek ittál annyit? — Egy fél év alatt, uram, megihattam busz forintot? — Jössz vagy nem te gazember, különben megbánod, nincs időm itt veled szót vesztegetni . . ( — Megyek uram. Azóta a kazárból bankár is lehetett már valahol. Csak egy esetet hoztam fel. Tudnék százat, ezret összeszedni, de minek ? Szavam gyenge. Erőm, egyetlen erőm: régi jó kézbeli szerszámom. Hangomat, tudom, nem hallja meg a kormány, — ami erőmből, kitelt, megtettem. Kiáltottam a mélységből, — elveszett szavam a mélységbe . . . *
