Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)

1918-11-28 / 48. szám

XXVII. évfolyam. Szatm&p-Németi, 1918. november 28. 48. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. | Negyedévre — 2 K 50 f. Félévre — 5 „ — „ , Egyes szám éra 20 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy evre 8 korona Laptulajdonos A 3ZSTMÄR - EGYHÁZ BEGYEI IRODALMI SÖR. A szerkesztSséget és kiadóhivatalt illető összes külde- mények, pénzek, hirdetések stb. Fézmány.sajtó (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. Pilrix.tl hirdetések egyszeri közlés» 10 kérőn. ----------------- Nyílttér aor® 40 fillér. ----------------­Me gjelenik minden csütörtökön. Uj célok kapujában. Mindenki tudja, hogy egész uj világ kellős közepébe jutottunk. Azt azonban ma még senki sem tudja, hogy mi lesz a kifej­let, hová jutunk, hol állapodunk meg ? A régi keretek leomlottak, de az újak még nem jegecesedhettek meg. Még csak ott tartunk, hogy összedült a régi vár, de az újnak ez idő szerint ma csak az alapjait ássuk. Dolgozik a nép, az eszmék rajzanak, s a dolgozó népmilliók az uj eszmékbe való uj elhelyezkedésre nézve a biztos irányzatot az évszázadokat jelentő napok alatt még nem találhatták meg. Ezt nem is lehet kívánni. Oly hatal­mas eszmék gigászi térfoglalásával állunk szembe, hogy az egyedeiben gyönge ember óriások munkáját egy pár nap alatt nem tudhatja elvégezni. Keresnünk kell tehát azokat az apró mozaikokat, amelyekből fel­építsük az uj, a nagy, a független Magyar- országot. Minden egyes embernek ki kell vennie a részét ebből az alkotó munkából. De ho­gyan ? A teljes szabadság légkörében. Ez lehet csak a kánon, amely szerint halad­nunk kell. Az uj kor, amelybe belekerültünk, nem jelentheti azt, hogy vakon menjünk az ese­mények, a tömegerők magával ragadó ha­tása alatt. Ésszel, komolyan, higgadtan kell gondolkodnunk, mérlegelnünk. Kökös csak egy lehet: a magyar haza s a magyar nép rajongó szeretete. Ennek a közös célnak a keretén belül kell mindenkinek kifejteni a maga legeisőrendü munkáját. Hogy az egyik­nek ez az elve, a másiknak amaz, az a kö­zös cél elérésének akadálya nem lehet. Egymást megérteni, egymást meggyőzui, ez az egészséges államélet. Pártok nélkül nincs politikai élet. Lesznek pártok az uj korszakban is. És ez az egészséges fejlődés. Az esetleges túlzás igy találja meg csak a maga ellensúlyozását, az emberek csak igy ismerhetik meg egymást. A pártoknak uhudig egyot kell szem előtt tartamok: a közös célt, a magyar haza és a magyar nép rajongó szeretetét. E cél elérése érdekében nem szabad soha többé a régi rendszer legnagyobb hibájának, a kö­nyörtelen párturalomnak érvényesülnie, amely párturalom a közös célt is csak olyannak tekintette, amelyet el lehetett felejteni, mi­helyt a párturalom, a hatalom érdeke azt úgy kívánta. Az uj célok kapujában legelső sorban azt tanuljuk meg, hogy az ideális szabadság birodalmába jutottunk, ahol mindenki a maga elveiért úgy harcol, hogy megbecsüli a más elveit is, mert az is a közös célra tör más, szintén becsületes utón. így fogjuk csak ki­küszöbölni közéletünkből a veszedelmes mor­bus Hungaricust, a visszavonást és a test­vérviszályt. Tiszteld, becsüld a másét, akár anyagi javakban, akár szellemi kincsekben, akár a meggyőződés tarén találkozol vele 1 Ez az igazi népszabadság, amelyre a magyarság meglepően érett, amit megmuta­tott azzal, hogy ezt a népszabadságot egy vértelen forradalom keretében valósította meg. Hol a szatmári püspök pénze? Az emberek nagy-nagy többségének tudatában olyan fogalom alakult (vagy talán alakítottak) ki a püspök vagyonáról, milli­ókra menő összehalmozott pénzéről, hogy valóban most már egészen a mese országá­nak határait érinti. Mintha a püspök hadi milliomosokként halomra gyűjtene a bankókat, hogy a fösvény­nek leikével gyönyörködjék bennök. Mintha a püspöK erszénye, pénztára amolyan sze­gény-asszony korsójával rendelkeznék, mely­nek tartalma soha ki nem fogyhat, ha min­den pillanatban kiürítik is. Ezen igen téves felfogásnak folyománya, hogy úgy a háború alatt, mint főleg a mos­tani időkben azt várják, sőt követelik, hogy mindig a püspök adjon, még pedig a mes­terségesen felfújt gazdaságához, milliós kész­letének megfelelő mértékben. Hiszen bár úgy lenne ! Bár tehetné. Szí­vesen és nemes áldozatkészséggel öntené most is minden szükségnek ölébe a milliókat. Örömmel enyhítené a bankóhiányokat is, amelyek a pénzpiacon felmerültek. Fájdalom, ilyen képességgel nem ren­delkezik, ilyen csodát nem tehet, azon egy­szerű okból, mert — nincs! De hát hova lett a püspök pénze ? Milliós, vagy legalább is százezresek dús jövedelme, fog hangzani a tömegnek ajkairól. Hát abban a helyzetben vagyunk, hogy erről egész hitelesen, sőt adatszerűén, a leg­nagyobb lelkiismeretességgel beszámolhat­tunk. Nincs mitől félni, nyitott könyvet terítünk a közönség elé, tessék belőle igazságosan ol­vasni és aztán — számot vetve Ítélni. * Elsőben is az a milliós, több százezres jövedelem a fantáziának a terméke. Hosszú éveken keresztül a püspöknek csak épen annyi jutott, hogy a maga háztartását és leg­szükségesebb kormányzási gondjait fedez­hesse. A többi jövedelem az instrukciók megváltására, beszerzésére ment. Sőt, mint azt a közelállók tudják, még a kalocsai ka­nonok korában megtakarított némi tőkéjét is fel kellett áldoznia. Mikor ez ólomszerüen ránehezedő ter­hektől szabadult: egyszerre kiáltó szükségek tátongtak, kiáltottak segitő kezeiért. Az egy­házmegyei és püspöki birtokon működő gaz­datisztek nyugdíjalapjai. A templomok, isko­lák és intézmények. Uj internátusok, modem intézmények épültek a városban s azok, ame­lyek egykor Szatmár kulturális alapvetői voltak, ott szorongjak, guggoltak a régi ala­csony, célszerűtlen szüle épületekben. Azért első megtakarított pénzén mindjárt felépí­tette a püspöki konviktus fényes palotáját. A tanítóképzőt, amely nem a maga céljaira szolgáló, idegen épületben volt összezsúfolva, nagy áldozattal a régi kath. gimnázium épü­letébe telepítette. Jöttek sorban a templomok, iskolák, intézmények, sajtó és egyes igen számottevő alapítványok . . . Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy a püspöknek igényei nincsenek, ő maga a szerénységnek, az egyszerű életnek, még ruházkodásnak is tipikus példája. Úgy él, háztartása olyan egyszerű, mondhatni pol­gárias, hogy egy kösépbirtokos asztala, háza túltesz rajta. Mindez csak úgy volt lehetsé­ges, hogy a pénzt nem gyűjtötte halomra, tőkét nem szerzett, hanem jövedelmét kama­toztatta az egyház és nemzet kultúrájának kiépítésére. Ezzel ünnepelte 10 éves püs­pökségét is. * Aztán jött a háború. A nemzet méltán számított a püspökök áldozatkészségére. És nem is csalódott. A mi püspökünk adott annyit, amennyit csak a legvégsőbb erőmeg- feszitéssel — birt. Tessék csak az adatokat megtekinteni számszerűen — szükségtelen nekünk azzal előállani — és meggyőződhe­tik minden igazságos ember, hogy a hason- jövedelmü birtokosok közt a püspök ma­gasan kiemelkedő módon vette ki a maga részét. Hiszen csak badikölcsönökbe három milliót fektetett. Ezeknek a kötvényeknek fele lombard teher miatt lekötve, tehát be sem váltható, másik felének jókora része jó­tékony célokra ment, a többi közt a beteg katonák sebeinek gyógyítására árva katona gyermekeknek nevelésére. * És a püspök mégis tudott birtokot venni az Avasban 1 — fogják mondani sokan. Hát ennek a birtokvótelnek igen szép és neme­sen magas kulturális célja volt. Az idők és körülmények azonban inkább nehéz teherré tettók a püspök számára ezt a szép célra szánt vámfalusi birtokot; utóbb, nem régen el is adta a püspök... de még nincs kifizetve; igy tehát ezzel az összeggel sem rendelkez­hetik. A mi a püspöki birtok jövedelmét és jövedelmének természetét és hovafordithatá

Next

/
Thumbnails
Contents