Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)
1918-10-17 / 42. szám
várai, öDkényt, korlátlan uralmat hirdetve mindenütt, de nyomukban már a fürge kis építmények, a fcuvárhajók épülő százai. Legénysége halált megvető bátorsággal száll a hullámok mélyére s lövi acélos izmokkal a hit, igazság és erkölcs torpedóit a félelmetes kolosszusokba. Mind gyérebben és gyérebben száll ezeknek füstje és dohogva-piüsszögve húzódnak meg tétlenségre kárhoztatott kikötőikben. __2 ______________= ___ , A pártok egysége. Az utcán ha két ember találkozik, komoly arccal azt kérdezi egymástól : Mi lesz velünk, mi lesz Magyarországgal ? Ma sok mindenre hamarabb adhatni feleletet, mint erre a kérdésre, de egyet ne felejtsünk. Ha itthon erőnket megosztva, egymás között torzsalko- dunk, akkor semmi jó nem lesz Magyarországgal. A béketárgyalások, bármily nehezen is indulnak meg s Wilson Németországnak kiürítésre vonatkozó készségére ridegen válaszolt és még több biztosítékot kiván, előbb- utóbb megkezdődnek s tudatával kell bírni mindnyájunknak, hogy ezer év alatt sohasem volt nagyobb szükség a. magyarság egységére, mint ma. Elénk mered a nagyfontos- ságu kérdés, magyarok maradunk-e, 4esz-e Magyarország ? Egy látnoki nagyunk azt mondotta, hogy lesz, most rajtunk áll, hogy valóra tudjuk-e váltani a jósigét ? Magyarország területéből eddig egy talpalatnyit sem vesztett, ezeréves állami szervezetünk belső erősségeihez semmiféle ellenség sem tudott hozzáférni. Vigyázzunk, hogy a békében ne veszítsünk el valamit abból, amit a háborúban megtartottunk. Itt a próba, az utolsó nagy próba! Omoljon össze a sok mindenféle kínai fal, amely; eddig a magyart elválasztotta a magyartól, ne legyenek előttünk a pártok különböző érdekei, hatalmi versengései, csak Magyarország területi épségének és nemzeti egységének megmentése. Ezt minden pártnak egyformán akarni kell s belső egységünkben, együttes fellépésünkben keressük erőnk forrását. Mint egy ember álljon most egymás mellé Magyarország húszmillió lakosa. Egy táborba magyaerejüket és az ügy a kezdet nehézségein túl van. Ma mint létező valóság áll előttünk a „Szamos Strandfürdő Társaság“ telepe, amely kedves gyermekcipőiben topog előre a nagy világban, sok vággyal, sok reménnyel és egészséges erővel. A közönség, az ember a természet ölén, közelebb kerül egymáshoz, megismeri egymást és a természetet a maga kincseivel ás szépségeivel, tanul, tapasztal és pihen, megszereti; ápolja, majd dédelgeti az eddig mellette idegenül elsompolygó vizét. Szópiti partját, majd csónakot épít és andalog,, sporttelepet létesít, szórakozik, erősödik és gyógyul. A megizmosodott és természetes utón önként kifejlődött ambíció magasabbra tör, a csónakokból hajók lesznek, a parton áruraktárak épülnek; az üzleti élet lüktetni kezd, műhelyeiből paloták támadnak, amelyek a szép iránti nemes érzékkel, természetes szükségszerűségből keletkeztek .. . Minden összhangban lesz az uj Szamospar ton és • fürdőzők zavartalanul élvezik porondjuk nyugalmát, amely mellett a virágos ligetek szinpompájába csinos öltöző fülkék tarkasága vegyül. Pénzünk itthon marad, ahol megértéssel »alkotunk, gyarapitunk és hazánk fényre derül* .. . Orion. rok, a magyar haza táborába. A ránk várakozó feladatokat: demokratizálódást, nemzeti erősödést, együtt kell elvégezni és akkor Magyarország csakugyan lesz. Kö'mives Kelemen. Károlyi Mihály és tizenkét újságíró elindult, hogy felépítenék Déva várát, a jövő Magyarországot. Nagy buzgósággal bele is fogtak a munkába, de hogy-hogynsna, a vállalkozás csak nem akart sikerülni. Amit délig építettek, leomlott estért, amivel pedig estig elkészültek, leomlott reggelre. Jött aztán a háború, a háború negyedik évében Wilson tizennégy pontja s rá jó félévre Rurián békejavaslata. Nosza, erre elhatározták, hogy most már bármi áron, de felépitik a várat. Kötést csináltak egymás között, hogy vérrel keverik a meszet, a követ összetartó vakolatot és aki utjukba téved, legyen az Tisza, Wekerle, Burián, vagy a politika bármelyik régi korifeusa, mind-mind halállal lakoljon. Hozzá is fogtak már, hogy vérét vegyék a szegény áldozatoknak és hamvaikkal tegyék sűrűbbé a habarékot. Már készen állott a várfal jórésze, ahogy azt agyukban előre kitervelték. Tovább menni, az építményt befejézni azonban sehogysem tudták. A habarék elfogyott és újabb vérre, újabb áldozatra volt szükség. Nem tesz az semmit, gondolták maguk között, a munkát folytatnunk kell. Itt van a régi Magyarország, minden hagyományával, ezeréves sok értékével, amit apáink évszázadokon át eddig nagyra tartottak, áldozzuk fel azt is s keverjük a mészbe. Úgy is tettek és ime, készen állt képzeletükben a vár : vágyaik vágya, álmaik álma, a jövendő Magyarország ! Aztán pihenni tértek* építő szerszámaikra hajtván fejüket, abban a boldog tudatban, hogy jó munkát végeztek. Egyszer csak sirás, jajveszékelés verte fel őket félszendergésükből. A jelen fiai, gyermekei jártak kezüket tördelve a vár falai alatt és*a beépített múltat, nélkülözhetetlen szentségeiket keresték. Azok befalazva szóltak, hogy onnan már ki nem jöhetnek; szorítja keblüket a kő és rajtuk már sehogysem segíthetnek. A közös fájdalom láttára megnyílt erre a föld és a jelen siró, kereső gyermekeit várastul együtt sírjába temette. Károlyi Mihály és tizenkét újságíró elindult, felépítenék Déva várát, a jövő Magyarországot .. . ____ „SZATMÁRI HÍRLAP* v Gró f Teleki Pál Szatmáron. Gróf Teleki Pál, az Országos Hadigondozó Hivatal elnöke, a Szatmári Hadigondozó kormánybiztosság hatásköre alá tartozó törvényhatóságok hadigondozó hivatalainak ösz- szes szerveivel, Ugocsa, Bereg, Máramaros vármegyék árvaszéki elnökeinek, a hadigon- doző hivatalok igazgatóinak és a néjiirodák vezetőinek bevonásával, október 13.-án a hadigondozással kapcsolatos teendők megbeszélése céljából Szatmáron értekezletet tartott a a délutáni gyűlésen az egyház, katonaság, hivatalok, iskolák, jótékony egyesületek ás a müveit társadalom népes hallgatósága előtt beszámolt a hadigondozás terén eddig tett intézkedésekről és vázolta a jövő nagy és nehéz feladatait, amelyek e tekintetben államra és társadalomra egyaránt várakoznak. A nagyarányú mozgalom, amely országszerte megindult, a háború rokkantjaira, özvegyeire ét árváira tereli a figyelmet, e négy szociális kérdésre, amelyre sokáig, talán egy hosszú évtizedig is gondolnunk kell, mikor feledésbe megy minden gond ős megpróbáltatás és újra a béke áldásait fogjuk élvezhetni. Mert itt maradnak a tarolt erdő csonkult törzsei és sebzett hajtásai s a virulás, amely nyomában támad, nem fogja tudni a pusztulást takarni s a megakadt nedvkeringést hamar mozgásba hozni. E gondolat hozta az Országos Hadigondozó Hivatal elnökét Szatmárra is s intéző körök és hallgatóság nagy megnyugvással látta, mily odaadással, mennyi szeretettel és hozzáértéssel kezeli a rokkantkérdést, mennyire nem elégszik meg ennek bürokratikus intézésivel, hanem munkássága körébe akarja vonni az összes országos szerveket ós az egész magyar társadalmat. Átfogó értelem és meleg emberszeretet vonult végig előadásán,' amelynek vezető gondolata a munka megosztás és a segélyek észszerű alkalmazása. Nem újabb gyűjtésekre van szükség, nem is ezért járja be az országot, hanem hogy «gységes eljárást teremtsen s irányelvekkel szolgáljon. A munkaviszonyba való elhelyezésről szól először, tói az orvosi feladat elvégzése utáp szociális kérdéssé, társadalmi problémává válik. A kétféle elhelyezési módnál: a rokkantat régi foglalkozásának visszaadni s ahol ez nem lahetsóges, uj foglalkozási kört teremteni számára, előtérbe lép a munkaközvetítés és a pályaválasztás kérdése. Ezek nehéz állami 'feladatok s megoldásukra a rokkantiskolák vállalkoztak. A cél mindkettőnél az volt, hogy a rokkant katona megélhessen s ha otthonába kerül, ne szoruljon alamizsnára, ne legyen munkátlan. A hadi- sfegély rövid ideig keresztülvihető, de aztán, ha a rokkant csak erre támaszkodik, nemzetgazdasági szempontból veszedelmes lehet, mert egyes foglalkozási ágak pangása következik be. A segélyezések körül követendő eljárás ismertetésénél hangoztatja, hogy egyszerre kell alkalmazni a segítséget. Konkrét eseteket hoz fel arra, hogy 2500—3000 koronás segítséggel sikeres taipraállitások történtek s az illetők újra dolgozó, adózó polgárok lettek. Mindenegyes esetben bürokrácia helyett egyénileg kellett megvizsgálj a kérdést, mi óriás munkát jelent. Ez kész háromezer esetben, de hel vagyunk még a milliótól? A munkái decentralizálni kell s ez az a pont, ahol állam és társadalom egymásra vannak utalva. i Itt tér át a népirodák és a rokkanttanácsadó intézmények feladatának vázolására. Á bürokrácia a népirodák szervezéséig terjed, azontúl a társadalom munkája következik. A vezető mindent maga nem osinálhat. Minden esetben hely és szakismeretre és jóakaratra van szükség, minek keresztülvitele az egyesek feltalálhatósága és a kontinuitás nélkül teljesen lehetetlen. A népirodák és rokkanttanáosadó intézmények vezetőiből alakul ki Magyarország szociális vezérkara, az egyes esetek megvizsgálásában segíti ezt a társadalom s minél többen vesznek részt benne, annál jobb munka lesz az. Erre van szükség különösen a háború után. Ezt jött kérni, ezért agitál az országban. Fejtegeti majd a pénz felhasználásának irányelvét. Nem gyűjtésre van szükség, ebből volt már elég, 25 millió áll csak a Hadi- gondozó rendelkezésére, hanem arra, hogy amit eddig gyűjtöttünk, ne pocsékoljuk el. Ha már as összes gyűjtésekről tiszta képet alkothatunk • megtudjuk, hol, mi, mennyi éa mire áll rendelkezésre, a programmot is kitűzhetjük, mely abban áll, hogy egyszerre segélyezzünk és ae parcellásra. Gazdaságos Szatmár-N érne ti, 1918. október 17.
