Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1918-05-09 / 19. szám

Ebből as olvasó nem tudja meg, hogy az éruelrejtő zsidó, da meg tudja, hogy zsidó az egyedüli tisztességes kereskedő.

Jött a .Szatmári Hírlap“. A zsidók féltek tila. Tanácskoztak, utánajártak, hogy a Ssatmári Hírlap minél kíméletesebben Írjon az esetről. Mi megírtuk úgy, ahogy saját szemeinkkel láttuk, és saját füleinkkel hallottuk, magán a főkapitányságon.

Óriási lett erre a vihar. Megmozdult egész Izrael. Azt hihettük volna, hogy legelsősorban a tisztességes zsidók fogják követelni a bűnösök megbüntetését. De másként történt. A zsidók tanácskoztak, pogrommal fenyegetőztek. A Ssatmári Újság ügyész után kiáltott, a Szamos sserkesztője azt üzente, hogy .Cumbel tisztelendő úr“ tudatosan valótlanságot irt, amikor megírta, hogy az áru- elrejtés egyik szentélye a zsinagóga volt és hogy a kaszárnya udvárán as elfogott 55 zsidóból látott egypár példányt, ellátva az orthodoxia minden jelével. Sióval börtönre- való bitangok, hamis rágalmazók lettünk.

Tudjuk, hogy aki bennünket ismer, másként ítél. Nyugodtan leszögezzük a tényeket. A Szatmári Hírlap társszerkesstője a főkapitányságon hallotta két asszony jelentését, akik észrevették, amint a Tompa-utcai izr. imaházból cipőket szállítottak át Perlttein lakására, ahol azokat a rendőrség meg is találta.

Á másik dolgot a felelős szerkesztő saját szemeivel látta. A razzia napján délután 6 órakor a vasúti internátus felé járván társammal együtt láttam a katonai rendőrség udvarán, amely épület tudvalevőleg a kaszárnya raktárt«, egy csomó pájeszes zsidót katonai őrizet alatt. Velem együtt látták azok a zsidóasszonyok is, akik szomorú, sőt döbbenetes kíváncsisággal nézték a történen- dőket.

De azért nekünk nem lesz sohasem igazságunk. Az igazság csak az lesz itt Szat- máron, hogy a rendőrség nyomozása nem járt eredménnyel. Ás igazság csak az lesz, hogy mi nerazeidók mind hamisan, lelketlenül meggyanúsítottuk a zsidóságot. Az igazság csak az lesz, hogy a főkapitány rettenetes bűnt követett el, amiért ilyen dolgokat mert felfedezni. Az igazság csak az lesz, hogy a „Szatmári Hírlap“ hazudott.

A tanácskozások folynak Izraelben. De- utációk mennek összevissza és követelik, ogy a főkapitánynak feje vétessék. Akárki meglássa, pár nap múlva ez lesz a helyzet: Á zsidók igazolványokkal fogják bizonyítani, hogy jogosan dugták el az árut. A Szamos a mogféleraledett szatmári közönséget, mint a csínyen ért iskolásgyermekeket fogja fenyi- teni, hogy miért mertek rosszat tételezni fsl a zsidókról. Ozory István rendőrfőkapitány és Oláh Gyula el lesznek mozdítva, „Cumbel tisztelendő urnák“ be lesz verve a feje, a közönség pedig, ha cipőre lesz szüksége, í eundóknál fog kapni jó árért. Aztán ki lehet tenni a táblát:

— A Sipka-szorosban minden «sende».

— Éljen az igazsági

2 _ _ _ _ _________

Sc

efféay Freund, szegény Grünfeld

igazán olyan saerenssétlanek. Nem elég, hogy a rendőrség pont épen őnáluk tudott olyan rosszkor vizitelni. Ráadásul még a védőügyvéd megválasztásában is peschjük volt. A Perlstein, az már jobban járt. Olyan nagyszerű ügyvédet választott, aki a nyilvánosság előtt hófehérre mosta védencét, sőt a Jietagu család* gyakori emlegetésével iránta még részvétet is tudott, vagy legalább is akart kelteni. Nem így asonban Freundék, meg szegény Grünfeld. Ezek még most is viselik, a közvélemény marasztaló vesdiktjét, csak azért, mert az ő ügyvédjük elmulasztotta a mosogatást. Pedig ők is olyan ártatlanok. Az ő ügyvédjük is éppen olyan szépen kinaagyarázhatta volna, hogy Grünfeldnél • cipők árának felülbélyegzését egy, asóta már eltűnt, analfabéta inas végezte, persze főnökének tudtán kívül; vagy pedig, hogy a felülbélyegzőn rajta volt: törve héttövéi, esetleg törve hárommal, de a törtek nevezőjét a cipőtalp (bizonyára antiszemitizmusból) nem fogta vagy elnyelte. Freundékne'l kijelenthette volna aa ügyvéd, hogy ügyfelei a

szöveteket a Népruházati Központtól kapták a azokat valamint a cipőket, csizmákat is, maximális áron alul szándékoztak forgalomba hozni a jövő télen; a pince befalazása pedig az Isglik, meg a Mertz esetéből tanulságképen levont óvintézkedés volt a betörők allen. Mindebből azonban semmit sem „nyilat- kozat“-ozott az az élhetetlen ügyvéd. Reméljük, a tárgyaláson majd pótolni fogja, amit most elmulasetott.

„SZATMÁRI HÍRLAP“___

Re

áliskolát Szatmárnak.

As Országos Tanáregyesület Közlönyében olvassuk: hogy Nagyszőllős reáliskolát kért. Ugyanoeak nevezett közlöny fejti ki, hogy mennyire nem alkalmas talaj Nagyszőlős a reáliskola számára, mert hiszen polgári iskolája is gyengén látogatott. Éllen- bsti felhívja a közfigyelmet városuakra 1 Érdekes jelenség, hogy nem mi magunk vettük észrs ezen a földrajzi helyzetünk és kultúránk által fennálló és teremtett szükségletet. Földrajzi helyzetünk szinte parancsolólag követeli városunknak, mint Északkeleti Magyar- ország központjának, a reáliskolát. Az a nagy kör, melynek psremén Kassa, Miskolc, Deb reoen, Nagyvárad, Kolozsvár (újabban a tanárképzés szolgálatában) ás Brassó bir csak reáliskolával, kulturális iirt képez hazánkban, melynek városunk a középpoatja.

A nagy társadalmi átalakulás a matematikai és természettudományoknak technikai alkalmazására irányította a közfigyelmet. Ha városunk ifjai számára, ezeu itt nyiló távlatot elérhetővé és használhatóvá kívánjuk tsnni, sürgősen kell kérnünk és egyben követelnünk, hogy a nagyszőllősiek mindeD igaz alapot nélkülöző kérelme városunkban öltsön testet. Csak nem régen történt, hogy az élelmes Miskolc városa az ungvári reáliskolát elhalássta előlünk, pedig az ungvári reáliskoláról sgy főigazgatói nyilatkozat alapján úgy tudtuk, hogy városunkba kellett volna áthelyeztetnie.

Ne hagyjuk tehát az újból kínálkozó kedvező alkalmat elsurranni. Forduljanak ami intéző köreink is a Miniszterhez, a nagyszőllősiek alaptalan kérelmét (lásd Tanáregyesületi Közlöny 1918. 15—16. szám) könnyen kimutathatják s biztosítsák már jó előre magunk számára a felállítandó reáliskolát.

Egy olyan város, amelynek két gimnáziumi ifjúsága az ezer lelket túl haladja, annyira életképes és az egészséges fejlődésnek annyi csiráját hordja magában igen köny- nyen ti tud látni ifjúsággal egy reáliskolát is. Reáliskolára feltétlenül szükségünk van nemcsak azért, hogy ifjúságink a gimnáziummal szemba könnyebben férhessen az égetően síüksóges modsrn nyelvekhez, hanem szükséges azért is, hogy olyan nemzedéket neveljen, amelynek a technikai életkérdésekhez nemcsak érzéke legyen, hanem a jövendőben 6 vegye át a vezérlő szerepst az ezer- oldalú ipari s egyéb technikai kérdésekben azok kezéből, akiknek sem technikai képzettségük, sem érzékük a technikai kérdések iránt nincs. Ezen szerepcserélés pedig országosan fontos, országosan életkérdés. A reáliskolára a gimnáziumnak is szüksége van. Ezen, sokrószben avult középiskola el van árasstva oly növendékekkel, akik vakok és süketek a humániorákkal szemben, de nem a reáliákkal. Ezek természetesen uj, nekik kedvező helyzetbe jutnának, a gimnázium pedig tehermentesülne éa talán sikeresebben haladna a maga utján. Jő hasznát venné a reáliskolának a kereskedelmi iskola is, amenynyiben a reáliskola a modern nyelvekben járatos ifjakat adna a kereskedelmi iskolának. De városunknak is többféle irányban válna javára a reáliskola, hogy csak egyet említsek, felemlítem a nagyon szükséges interná- tusok ügyét. A reáliskola bizonyosan uj in- ternátusnak építéséhez, a meglevőknek kibővítéséhez járulna. Meg ne felejtkezzünk a hadiárvákról sem, akik közül bizonyosan nem egy találná boldogulását a reáliskolában.

Melegen ajánljuk tehát e kérdést a város vezetőségének, irányadó köreinek a figyelmébe, kívánva, hogy ez ügy mihamarabb dűlőre jusson.

Dr. Schober Emil.

Szatmár-Nómoti, 1918. május 9.

Gabaró volt

folyó hó 4. és 5.-én a városi színházban házi- ezredeink özvegy, árva és rokkant alapja javára. Egy bájos, gyermekkori mesék hangulatába visszavezető élőkép után Vojnár főhadnagy mély átérzéssel előadott szavalata következett, A máskülönben szépségekben bővelkedő költemény léha, a nőkre nézve sértő kicsengéaa azonban kínosan hatott. Németh Jenőné bámulatosan fejlett technikával játszotta el zongorán Chopin G. moll balladáját. Egy vidám jelenet: A mester darabot ir, bőven gondoskodott a kedélyek fel- viditásáról. A szereplőkben : Runyay Mariska és Sándorban bámulatosan erős a komikai véna; fellépésük, viselkedésük a színpadon vérbeli színésznek is dioséretóre válna. Dr. Jékey litvánná és a 9 éves kis Seuhdnyi Ferike háborús duettje fénypontja volt az estének. A bájosan kedve», megható jelenet, a kellemes ének egészen magával ragadták a közönséget. Medve Iby és Rózsi egy ízléses táncot mutattak nagyszerű színpadi fényhatások mellett. Boér Sarolta kedve* éneke után Baláts Árpád adott elő hegedűn saját szerzeményeiből diszkrét eigánykisórettel. Dalai, amikben semmi sincs a mai léhaságokból, hanem amikban régi magyar érzések zokognak, ujjongnak, óriási hatást értek el. Egy kedves, mintegy 50 tagú karneváli tabló zárta ba az előadást. Szünetek közben Ta- nódy Endra konferált több jóakarattal, mint szerencsével.

Madarak és fék napja.

A Május virágbaboritotta a fákat ás a kizöldelt csalitokból kiosendült a magyar föld varázsa, a csiosergő madárdal.

Figyeljétsk meg, ilyenkor ragyogóbb a gyermeketek szeme, és az ő puha. bársonyost kis szivén pajzánul, töretlenül, ellenállás nélkül ver végig a természet tomboló öröme.

Figyeljétek meg, a gyermek a természet kis embere. Az ő tündéri világában megelevenednek, megsaólalnak, emberi életre, emberi beszédre a fák és madarak.

A magyar gyermeknek minden nap, amikor fák alatt játszhat és madárdalt hallgathat, a madarak és fák napja. Megérti ő, hogy neki barátja a fa, pajtása a madár, és, mikor pajkos jókedvében fészkek után jár, csak túláradó szeretetből teszi, hogy as övé legyen az a kis madár, hogy gondozza, etesse, becézze,

Az iskolákban elő van írva a madarak és fák napjának ünnepsége. A napokban tartotta meg a helybeli püspöki fiúiskola is.

Lengő zászlók mellett csorduló jókedvben lépkedtek a reggeli enyhe napsugárban a kis legények, többen, mint háromszázan. Az ujmajorban már engedélyt kaptak a dalolásra. Lett erre olyan nótázás, hogy a hegyi ut még nem hallott olyat. Amikor a „Házunk előtt mennek el a huszárok“ végighullám