Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1918-04-25 / 17. szám

2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi, 1918. április 25. bereket elragadhat, országokat hálójába ke­ríthet, de az egyetemes katholikus keresztény hitet nincs módjában ledönteni. Kétezer esztendő rá a tanúbizonyság. Hogy a szabadkőmivesség elterjedt, az bizonyos. Városunkban is tekintélyes volt a száma azoknak, akik tagjai voltak. Ezek sem igazi szabadkőmivesek. Legtöbbje nincs tisz­tában a szabadkőmives alapelvekkel, ami onnan következtethető, hogy többen kiléptek közölök, mikor tudatára jöttek annak, milyen manipulációk folynak ebben a nyíltan dolgozni nem akaró társaságban. Az emberek általá­ban jótékonysági egyletnek tartják s ezzel sokan lépre mennek. Pedig a jótékonyság csak mézes madzag, mely végelemzésben a Kelet és Dél boszorkány konyhájába vezet, ahol a hit és társadalmi rendek ellen főznek hadi terveket. Gondolom, hogy azokat a szép mondá­sokat, melyeket a Kelet és a Dél c. lapokból idéztem, a szatmári szabadkőmivesek közül igen kevesen .^olvasták. Mert ha olvasták volna, annyi szabadkőmives sem volna, amennyi tudomásom szerint most van. Talán még azok a szerkesztők sem ol­vasták, akik bennünket türelemre intenek, mikor ilyenfajta társadalmi bűnökről van szó. Mert ha olvasták azokat a keresztény­halált lehellő szabadkőmives riadókat és mégis az evangéliumra mertek hivatkozni: vagy lelkiismeretlenek, akik keresztény olva­sóiknak jóhiszeműségéből üzleteket csinálnak; vagy túlságosan engedékenyek, mikor önnön bűneikről van szó. Én pedig a magam részéről értem végre : Miért nagyobb bűn a szabadkőmives sajtó és benfentesei előtt Krisztus igaz papjának lenni, mint papirtalpu bakkanccsal magyar katonákat tízezrével halálba küldeni. Ó igen, két évez­reddel ennek előtte a betegek gyógyítója, a csodatevő Krisztus is nagyobb bűnös volt a rab­lógyilkos Barabbásnál, kedves szatmári magyar testvéreim! K. Ne felejtsük el a Sajtóalapot! — Azt mondom, hogy akinek az idén s 6000 K ára termést adott a keresztény magyar haza földje, annak még sem kellene olyan igán nagyon élére rakni a pénzt, ha­nem arra is költeni, vagy 26 korona alamizs­nát, hogy száz meg ezer esztendő múlva is keresztény magyar embernek adjon kenyeret ez az áldott hazai föld. Többet érdemelne a ..majd meglátjuk“-nál 1 Isten áldja szomszédi Nyugodalmas jó éjszakát! No hát hogy valami igen nyugodalmas lett volna a Bot szomszéd éjszakája, annál sok minden valószínűbb lehet a világon. Még hajnal előtt világot gyújtott nagy osendben; megolvasta, mennyi pénze van ? Reggel meg szent mise után bement a plé­bániára. Azt kérdezte ott: — Arra az ujságköltségre mennyit fize­tett Kapor Pál? — 10 részvényért, 260 koronát — fe­lelte a plébános. — Mert ón mégegyszer annyit akarok fizetni, vágta ki Bot uram. — Áldjon meg érte a jó Isten fiam, — szólt meghatottan a pap, — amiért ilyen pél­dás nagylelkűséggel építed a szebb, a jobb Magyarországot! * Aznap estefelé már Bot Bertalan szólt át a palánkon a túlsó szomszédhoz. Azt kér­dezte : — Jegyzett-e már szomszéd? Kriston Endre. A Karit&sz közgyűlése. Folyó hó 21.-én azaz vasárnap délután 5 órakor tartotta a Karitász ezidei közgyű­lését a Pannónia éttermében. Megszoktuk már a Karitásztól, hogy fellépése biztos és impozáns legyen, hogy programmja az átla­gos, társadalmi összejövetelek nívóján jóval felülemelkedjék. S várakozásunkban nem is csalatkoztunk. Hatalmas publikum verődött össze a Pannónia éttermében. A legkülőm- bözőbb társadalmi osztályok tarka egyveleg­ben egymás mellett. Maga a gyűlés lefolyása impozáns volt. Benkő kanonok lelkes elnöki megnyitója után Ferenci Ágoston ismertette a Karitász eddigi működését; majd m9g Figus Albert vetett egy pár pillantást a jö­vőbe s vásolta a Karitász terveit, reményeit. Utána tombola következett. A zárda nagy­lelkűségéből ügyes, zárdanővendéksktől ké­szített apróságok kerültek krsorsoláara. Egy­mást érték a kedólyesebbnól-kedélyesebb jelenstek, amiknek előidézésében oroszlán­része volt a hsrsányhangu kikiáltónak, Hal­ler Ferencnek. A tombola 661 koronát ered­ményezett. A publikum egy része vacsorára is ott maradt s cigányzene mellett záróráig kedélyesen mulatott. Hálás köszönet illeti a Pannónia köz­becsült vendéglősét, Pongrácz Lajost, aki a termet s világítás ingyen boosátotta rendel­kezésünkre s még hozzá 51 koronát adomá­nyozott a Karitász céljaira. „Világosság a páholyban.“ A világháború lezajlása után bekövet­kező uj politikai, gazdasági és társadalmi elrendeződésnél minden olyan szociális té­nyezőnek lesz szava, szempontja, kész terve és valamilyen irányú akarata, amelyik az emberiség jövendő helyzetének megjavítását tűzte célul maga elé. Az állam és az egy­ház ez irányú készülődése és igyekezete mellett lehetetlen figyelmen kívül hagyni a szabadkőmivesség velleitásait, amely titkos szervezet mindig beleszólt az események irányításába, valahányszor a történelem erő­sebb hullámverései a progresszív célok meg­valósításának lehetőségével kecsegtettek. így lesz ez most is I S ha azt gondolnánk, hogy a jelen nehéz időkben nem hallatszik Ma­gyarország 100 páholyából a kalapács csen­gése, igen sajnálatosan tévednénk, mert lekicsinyelnénk azt a szellemi és anyagi erőt, mellyel a szabadkőmivesség sok évtized óta valósággal irányítja társadalmi, irodalmi és politikai életünket. A szabadkőmivesség lényegéről, céljá­ról, munkájának eszközéről olyan felületes, és konfúziókkal telitett nézeteket hoztak for­galomba maguk a szabadkőművesek, hogy az ennek nyomában és hatása alatt fakadó közöny és nemtörődömség csak az ő térhó­dításaikat mozdítja elő. Pedig ma a szabad­kőművesség nemcsak amolyan barátságosan kaszinózó, emberbaráti célokért hevülő filo­zofikus, filantropikus és progresszív elvek szerint dolgozó szervezet, hanem valóságos nagyhatalom, mellyel számolni kell s ame­lyet nem ismerni vagy félreismerni igen nagy stratégiai mulasztás lenne azok részé­ről, akiknek ellensúlyozni kell -a páholyok aknamunkáját. Hogy a szív és ész megtántoritásának ezen borzasztó rendszerét mindenki megie- merhesse, hogy legyen eszköz, mellyel jóhiszemű intelligenciáknak a páholyokba való beözönlósét megakadályozhassuk, az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület kiadta Müller Jenő e tárgyú munkáját: „ Világosság a páholyban“ címmel, mely az egri líceum nyomdájában 2 korona 40 fillérért kapható. A szabadkőmivesség összes titkaival együtt rés indioata. Hogy Bartha Tamás, dr. Csápori, Sullay s Miklóssy könyvei után e mű mégis uj és aktuális, onnan van, hogy minden állítását hiteles szabadkőműves ok­mányokból bizonyítja és hogy a titkok és szimbólumok megértéséről egész uj mód­szertani magyarázatot nyújt az olvasónak. A szabadkőmiveaséggel kapcsolatban fölvet­hető minden kérdés tisztázva van ebben a műben. A fejezetek címe: A szabadkőmivesség. A szabadkőmivesség eredete. Szabadkőmü ve* szertartások. Látogatás a páholyban. Föl- lebben a fátyol. Ki az életbe. A szabadkő­művesség és a vallás. Taktikázás. Ütött az óra. — Rendeljük meg. „Ütött az órai“ Munkács. Munkácsot mindenki úgy ismerte, mint a kazárok klasszikus földjét. A Kárpátoktól lesuhanó szól Munkács utcáin kedvteléssel emelgette meg a tipikusan munkácsi polgá­rok talpig leérő hosszú kabátját s óvatos kezek ilyenkor féltve takarták be az elő­villanó fehér harisnyát. Örökké gondoktól verejtékező honfiák busongó aggodalommal néztek Munkács felé, mert onnan jönnek le a szép magyar Alföldre sok magyar földes- urnák, ha nem is kacagányos, de kaítános ősei. Lejönnek és mire leérnek megnyúlik a nadrág és megrövidül a kabát, sokszor vál­tozik, szépül zengzetes nevük is, csak az a szívós, keletről-szakadt jó természetük ma­rad olyan, amilyen volt Mózes és Ábrahám boldog idejében. Munkács 1 ez kiindulója egy nagy hullámverésnek, amely körülnyaldossa immár egész országunkat a Kárpátoktól le az Adriáig. Munkács 1 Ez első etappeja egy nagy népvándorlásnak, amely azóta, hogy Árpád apánk a monda szerint Munká­cson az Icignél megitta az első hazai kupi­cát, nagy állhatatossággal törekszik be Ve- reckón, Toronyén uj hazát foglalni, amely­nek kék az ego és zöld a füve, édes a vize és buta a népe. így ismertük eddig Munkácsot. De változnak az idők. Vagy talán a természet örökké egyforma törvénye-e ez, amely szerint ott kell születni reakciónak, ahol akció születik, de tény, hogy ma Mun­kácsra nem szabad haragudni. A magyar kormánynak jött egy okos gondolata: bi­zottságokat szervezett az ország külömböző helyein, hogy ellenőrizzék a földvásárlásokat. Ilyen bizottság van Munkácson is és alája tartozik Szatmár városa és Szatmár vár­megye is. Ez az. A háborúban egyes embe­reknél toronymagasságnyira gyűlt fel a pénz és mig odakünn a magyar ember vassal védi meg a drága magyar földet, elveszik előle büntetlenül itthonn élő urak csengő aranyakkal, zörgő papírokkal. És történt, hogy Munkács érdeklődött a szatmári földvásárlások dolgában. És tör­tént, hogy egy csomó Freund-nak meg egyéb­nek nem hagyta jóvá a vásárlását. És tör­tént, hogy a keresztény magyar elemek ennek nagyon örültek, de felzudultak ellene — a szatmáriak. Felzudultak és hangosan követelték, hogy szakadjunk mi el Mun­kácstól és ha már ellenőrző bizottságnak lenni kell, hát alakítsuk meg azt itt a mi kis körünkben, nem keresztényekből, nem kuruc magyarokból, hanem — szatmáriak­ból. Mert mégis csak tűrhetetlen állapot, hogy az ellenőrző bizottság, amelynek az volna a célja, hogy meggátolja a nemzeti­ségek térhódítását, élénken érdeklődik a vevő — vallása iránt. Pedig higyjék meg az urak, hogy nem hittudósokból áll az a bi­zottság, hogy épen a vallás érdekelné őket, hanem inkább a legveszedelmesebb, sokszor magyarul beszélő nemzetiségnek akarja megkötni föld után nyúló mohó, mosdott vagy mosdatlan kezét. De ők — a szatmáriak, mozgósították a polgármestert és a főispánt, hogy járják ki okvetlenül a belügyminiszternél a tisztán szatmáriakból alakulandó bizottságot. — Es a golgármester és a főispán mennek, hogyne mennének, hiszen a szatmáriak érdekéről van szó; mennek és járnak és talán — kijárnak. De mi azt a tanácsot adjuk nekik, hogy ne Tóth Jánoshoz, hanem Vázsonyihoz men­jenek, mert ez jobban ismeri a bizottságba való szatmáriakat. (e)

Next

/
Thumbnails
Contents