Szatmári Hírlap, 1917. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1917-12-27 / 51-52. szám
Do ez csak a szárazföldi hadsereg jelentéseire vonatkozik. Máskép áll a dolog a flottával s a repüléssel. Itt már nap-nap után szinte kivétel nélkül ellenmondásban állanak egythással a jelentések. Tengeri csatáknál, légi harcoknál szinte lehetetlen megtudni az igazságot. Utalok például a skargerraki tengeri csatára. Mindkét fél győztesnek tartotta magát. Németország ujjongott, Anglia örömmámorban úszott. A központi hatalmak távírdái csak úgy Ontották az üdvözlő sürgönyöket Vilmos császárhoz, az entente meg az angol királyhoz. Vagy utalok például a légi harcokra. Németország is, Franciaország is, sőt úgy másfél éve Anglia is legyőzhetetlennek, fölényesnek tartja repülőhadát. Minden hónap végén összegező jelentéseket adnak ki a vezérkarok. A német is, a francia is legalább 4-szeresnek, 5-szörösnek tartja az ellenfél veszteségét. Vannak azután u. n. félhivatalos jelentések is; magyarázói, kommentárjai a harc téri eseményeknek. Ilyen nálunk a Sajtó- hadiszállás, a németeknél a Wolff, a franciáknál a Havas stb. Ezek már kevésbbó megbízhatók. A győző színez, túloz, a vesztes tussol, csür-csavar, körülír, handa-bandázik. Egyéb háborús hírek — különösen az egyes nemzetek belső életére vonatkozólag — két főforrásból eredhetnek. Vagy a félhivatalosaknak elismert nagy távirati ügynökségektől, mint a Magyar Távirati Iroda, (M. T. I.) a német Wolff-ügynökség, (W. B.) a francia Havas, az angol Reuter, az orosz Pétervári Távirati Ügynökség, (P. T. Ü.) az olasz Agenzia Stefani, a török Mili vagy pedig egyes lapok magánjelentéseiből. A nagy távirati ügynökségek — felülés, kacsa itt is előfordulhat — komoly, számbavehető hírforrások. Nagy tekintélyük, hírnevük megköveteli, óriási berendezésük, messze kiterjedt hálóvonaluk, magas összeköttetéseik meg lehetővé teszik, hogy a beérkező híreket megrostálják. Egészen más elbírálás alá esnek azonban a magánjelentósek. Ezeket mindig a legnagyobb kritikával s tartózkodással kell fogadni. Mert vannak bizonyos u. n. boule- ward-lapok, amelyek egész existenciájukat a szenzációra épitik. Ezeknek érdekük, egyenesen létkérdésük, hogy meglepőbboél-raeg- lepőbb hírekkel álljanak elő. Ezek szinte gyártják a legképtelenebb híreket, hogy a közönséget lázba, izgalomba hozhassák. Ezekben a lapokban semmi objektivitás, semmi kritika nincs. Az ember gyakran nem tudja, vájjon a közönség vagy inkább az újságíró naivságán, tanulatlanságán csudálkozzék-e. Ilyen nálunk az Est s újabban méltó vetély- társa: a Déli Hírlap, ilyen a bécsi Neues Wiener-Journal, a Münchener Neueste Nachrichten, a Züricher Zeitung, a genfi Journal de Génévé, az olasz Messaggero, a francia Petit Párisién, a londoni Daily Mail, a holland Nienwe Rotterdamsehe Courant, a svéd Áftonbladed, az orosz Pravda, Novoja Sizn. A fantasztikus híreknek, a nemzetközi hazugságoknak, pletykáknak igazi központjaivá lettek a háború alatt: Zürich, Genf, Lugano (Schweitzban) Rotterdam, Amsterdam (Hollandiában) Haparanda s a szenzációk, lehetetlenségek, túlzások nagymestere: Stock- hólm (Svédországban.) Ezeket az irányelveket kell követni annak, aki csak némileg is el akar igazodni a háborús hírek útvesztőiben. (» 4 __ __ __ Ne felellsük el a SAJTÓALAPOT! Karácsonyi ajándék a „Szatmári Hírlap '-nak. Fejedelmi ajándékot adott a „Szatmári Hirlap“-nak egyházmegyénk egyik papja. Tízezer koronás alapítványt tett le a főpásztor kezéhez. Hibát követnénk el, ha nem magát az alapitót szólaltatnék meg a cél s a feltételek ismertetésénél. Had beszéljen hát 6 maga. íme az alapitó levél másolata : „Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Ur, Kegyes atyám! Tapasztalva különösen napjainkban a sajtó nagy fontosságát, hő óhajtásom, hogy egyházmegyénkben a Szatmári Hírlap (Heti Szemle) mielőbb napilappá legyen. Azért ezen célra a jó Isten nagy kegyelméből átadok egy darab (Betű C. 13496. számú) 5Va°/o-^al kamatozó 10.000 korona, azaz tízezer korona névértékű hadikölcsön- kötvényt, m. kir. állami pénztárjegyet a következő módozatok mellett : 1. Az alapítvány neve: ,Bak/cay-ala- pitvány.“ 2. Az alapítvány kamatait a Szatmári Hírlap felelős és papi szerkesztője kapja fél- évenkint, mint tiszteletdijat. 3. Az alapítvány kamatai csak akkor adatnak ki, ha a Szatmári Hírlap napilappá lesz : Addig a kamatok a szatmári egyház- megyei alapítványi pénztár szabályai szerint fognak tőkósittetni és az alaptőke növelésére fordittatni. 4. A kezelési jjleték az alapítványi tőke kamataiból fedeztetik. 5. Ha a Szatmári Hírlap megszűnik, vagy nem lesz napilappá, akkor az alapítvány kamatai más, szatmári egyházmegyei kath. napilap felelős és papi szerkesztőjének díjazására fordittassanak az Egyházmegyei hatóság legjobb belátása szerint. Alázattal kérem méltóságodat, hogy ez alapítványt elfogadni és megerősíteni mél- tóztassék. Méltóságodnak felszentelt kezeit csókolva vagyok Szatmár-Nemeti, 1917. december hó 16.-án Méltóságodnak engedelmes fia Dr. Bakkay Kálmán s. k. vicerector, theol. tanár. Azt hisszük, hogy nemcsak a „Szatmári Hírlap“ szerkesztő bizottsága, de egyházmegyénk minden papja s a sajtó fontosságát ismerő mindenik hive, hálás köszönettel és igaz elismeréssel adózik a nagy alapitónak. Még vagy 20 ilyen alapítvány s meg lesz a napilap. „SZATMÁRI HÍRLAP“ Az árvák könnyei. (Elbeszélés.) — Igaz, nincs is más gyermek az egész rokonságban, — válaszolta meg az ünnepi vendég az egyetlen gyermek mamáját; ennek mindent meg kell adni, ennek a kis pici Ernőnek. De te Ernő — fordult most a gyermekhez, — miért is tépegeted te és rakosgatod el azt a sok cukrot ? Talán nekem adod, a nagynéninek karácsonyi ajándékul ? A gyermek nem figyelt a kérdésre. Meg-megsimogatta bosszú, hullámos fürtjeit. Gyújtogatta a csillagszórókat, tovább szedegette a szaloncukrokat s mondogatta: — Milyen szép ez a karácsonyfa . . ! Ezt odaadom Jóskának . . . Milyen jó ez a Jézuska . . ! Ezt is Jóskának . . . Oh mennyi cukrot hozott . . ! Legyen ez is a Jóskáé . .. * * * Kint alig járt ember, alig tűnt fel a havas utakon egyegy betlehem, egy-egy csillagos fiú. Mindenki sietett haza, hogy el ne seperje a siró, fákat, házakat megrázó, sötét hóvihar. Csak a kis Jóskán kötötték át és át már kétszer a nagykendőt és tettek az Szatmár-Németi 1917. december 27. összetákolt csillagjába uj meg uj gyertyát a keresztszülők. Ő ment, ment tovább az apró, rongyos csizmában . . . Épen elkezdte már az úri háznál: — Mennyből az angyal . . . B’utott Ernő hozzá, leverte zsebéről a havat, odaadta a cukorkákat ... — Neked adom, tudod, mondta a tanitónéni, neked adjunk. S kérte a fiút, maradjon náluk. Mamuka, nekem úgy sincsen testvérkém, mond meg Jóskának, maradjon nálunk 1 — Hát ez a te Jóskád ? — kérdezték a vendég és az anya Ernőt . . . Ennek gyűjtötted a cukrokat ? — Ez az én Jóskám. —- S odasugta anyjának Ernő, hogy ő tudja, Jóskának már nincsen se apja, se anyja . . . Kikérdezték Jóskát. . . Szépen felelt a gyermek, mert első tanuló volt. — Édes apám elment régen már a háborúba. Mondták, haza jön újévre. Hoz nekem egy kis muszkalovat. . . Édes anyámat elvitték kórházba messze . . . Keresztanyám, mikor ezt az ő nagykendőjét kötötte rám, mondta, hogy már nem beteg. Csak nem tud hazajönni, mert nincsen pénze és rosszul jár a vonat . .. En gyűjtök most neki kántáiással a vonatjegyre . . . Megajándékozták a fiút pénzzel, de Ernő bármennyire is sirt, kituszkolták Jóskát szép szóval az ajtón. Még dühöngött kint a szélvihar. Elaludt a Jóska csillagjának gyertyája is. Levette a gyermek derekáról az anyja nagykendőjét. Betakarta a csillagot, hogy el ne áztassa a hó, ne törje össze a vihar. Van a keresztszülőknek pénzük, de az nekik is kell. Es ők idegenek. Nincs itthon az édesapja. így hát neki kell összekeresnie az édesanyja részére az útiköltséget. Letörölte arcáról a már odafagyott könnyeit s beállított a Jézuskát dicsérni egy másik uriházhoz. Mennyből az angyal . . . Lejött hozzátok . . . Édes csengő hangja édes karácsonyi örömet lopott a szivekbe . . . Énekelt és nézte, hogy a férfi, a nagy kereskedő rá sem ügyel, csak mérgesen számol. De az asszony jól meg tömi zsebét almával, dióval. Eddig sirt, most már mosolyog és csókolgatja a fagyos arcát. Aztán felkapja a gyermeket, ölébe veszi az asztalra teszi. — Oh nézd csak férjem 1 Ilyen volt a mi drágánk is. Hogy eltemettük szegényt... S hogy a gyermek ne hallja alig hallhatóan súgja a férjének: — Az apját darabokra tépte a gránát. Az anyja, ki hozzánk járt mosni, tudod, meghalt a kórházban. Ez a gyermek nagyon okos, nagyon vallásos. Nézd milyen tiszta, mintha úri gyermek lenne. Millióink vannak. Kinek gyűjtünk? Tartsuk itt, neveljük fel papnak. A kereskedő haragosan nézett a kis reszkető iskolásra. Mire neki gyermek, örvend, hogy az ö fia is meghalt. A gyermek csak kiadás. Neki bevétel kell, hadinyereség. A fiú úgy megijedt a sötét arctól. Leugrott az asztalról s mondta, megy már haza. Az asszony egy pár koronát dugott még a fiú zsebébe. Rákötötte a nagykendőt és miután kint még egyszer forró szívvel, könnyes szemmel összecsókolgatta, nagy nehezen útnak bocsátotta. Lecsendesült már a szélvihar. Csillagos volt az ég s kezdett erősen fagyni. Már-már keményen ropogott a hó a kis csizmának sarkai alatt is. Didergett a gyermek, csak sarkára lépett a rongyos csizmának. Kez- tyütlen kezével szorongatta zsebében a pénzecskéjét. Néha-néha mosolygott egyet. Ez a pénz gondolta, talán elég lesz már útiköltségre. Talán ad hozzá valamit a tanitónéni, tisztelendőbácsi, ők nagyon szeretnek engem. Kiment a kocsiutra ott nem olyan nagy talán a hó, hamrább ér haza. De már alig bir menni. Elkezdte kis ajka csendben: „Üdvözlégy Mária . . . Édes kis Jézuskám, segíts hazaérnem.“ Csak úgy futottak egymásután a szánok. Tetszett a gyermeknek a lovakon a csengők játéka. Megáll egy kicsit a mély árok szélén, hogy egy pillanatra el-elhall- gathassa. De egy szán épen lefordult a
