Szatmári Hírlap, 1917. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1917-07-19 / 29. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1917. julius 19. és gerinces fölfelé, ha városának jogait kell megvédeni. Munkatársaiban ne a jól vasalt ruhát, de a kérges tenyeret szeresse. Munkája akadni fog elég, hátramaradva, mellőzve vagyunk évtizedek óta, ha sok szeretettel, halogatás nélkül munkásgárdát alakit, dolgozni és dolgoztatni fog, egy város osztatlan szeretete fogja kö- rülrajongani, ellonesetben a hatalmától félők — a kijárók — hízelgők csoportjától körülvett tucat főispán lesz, kinek értéke az állásában és nem a személyében van meg. Mi Jékey Sándor eddigi működéséből következtetve minden garanciát megtalálunk azon várakozáshoz, hogy ő a főispánoknak egy uj, — dolgozó typusát — fogja megalkotni saját személyében, őszintén reméljük tőle, hogy a közigazgatás az ő kormányzata alatt úri foglalkozás helyébe nehéz, munkás pozícióvá válik, hogy a háborús nyomorúságtól sajnálatos állapotban levő gyámoltalan népnek atyja lesz, s erre rá neveli tisztviselőit is, hogy a méltóságot nem a távoltartásban nyilvánítja, hanem az embereket megismeri, vizsgál, érdem szerint büntet és jutalmaz, a tülekedőket, kéretlen tanácsadókat távoltartja, emberben nem ismer más érdemet, csak a munkát és becsületességet. Ezeket a várakozásokat minden hatalomra kerülő főispánnak meg szokták mondani, de olyan időszerű sohasem volt, mint ma, a világ átalakulásának küszö- be'n. Az öntudatos, ébredő emberek jövőben nemcsak várakozni, de számonkérni is fognak tudni s aki nem érti meg az idők szavát s a régi mértékkel akar mérni, — keservesen fog csalódni. Jékey Sándor főispánra az ország egy tekintélyes földdarabjának kormányzását bízta a Gondviselés, érezze a sok százezer ember jóléte feletti gondoskodás nyomasztó, nagy nagy irgalmadból megmenekült leányod nem látott más útat sehol. Van-e más út is azonkívül, amelyet több mint két évtizede egyedül ismerni tanult* amelyen járni tanították azok, akik azon járnak ! Van-e más ut, hol, ki mutatja meg ? Hisz ha nincs, itt e fordulónál kel! lassú halálát bevárnia neki, aki az elhagyott útról még egy ital vizet sem óhajt, hogy szomját csillapítsa. Nincs abban a vízben élet, méreg az. De hát hol, melyik utón fakad az élet vize, ki mondja meg. Van-e vándor, ott járt, jön-e vándor, ott járt ő feléje ! Úgy lesz, hogy nincs és nem is jön olyau senki feléje, mert tán nincä is itt életforrás, hisz arra való, igaz életet sern lát sehol. Egyetlen bölcseség: ha nem is keres is mosolyogva minden élelövön keresést várja, a végét. De lám mégse tudja csukott szemmel járni a taposót, végre ifjú szemnek nehéz sokáig csukva maradnia. Néz, les, figyel sokszor a mellette járó vándorokra. Hátha mégis eljön a várt, a küldött. Aki olyan csodálatoskép végét vágta előbbi utjának, itt hagyná elveszni, ne tudna ő más csodával számára más útra vezetőt küldeni I Mást, aki elviszi az élet útjára ! Vár, néz, figyel. És — nagy az Úr hatalma — mintha már el is jött volna, mintha már meg látta volna őt. De hát ki ő 1 Rajta-e a jel I Minden, amit lát, amit felőle tud, hogy más ut ván- ora, nem azé, amelyen ő már járni nem akar. terhét, és egész kormányzását kisérje a jól teljesített munka által előidézett nemes lelki nyugalom. Becsülje nagyra polgártársainak személyével szemben tanúsított, s a mai időben nagy értékű bizalom teljes várakozását! Kínos vajúdás az, amit a szatmári munkapárti vezérek csinálnak. Egy időben kell bizalomnyilványitás a régi rezsimnek, nem kell az újnak, a főispánnak és kormányának jó volna kellemetlenkedni, de azért elmegyünk hozzá is, meg Vázsonyihoz is. Nem megrovásképen említjük ezeket a kontrasztokat, csak azt szeretnők, ha tudnának alkalmazkodni az időhöz, vagy tudnának reménytelenül bár, — de méltóságosan várni. Nemcsak ők, de minden pártpolitikai ember érzi a helyzet bizonytalanságát, nem bizonyos semmi, csak az, hogy ami elmúlt, vissza nem jő. Hogy ami jön, az jó, vagy rossz lesz, még csak kombinálni sem lehet. A szinval- lott törekvés jó, s ha csak egy parányival jobbat hoz a régi rossznál, már nem állnak a pártkeretek mögé akadálynak. Nem a régi politikai Pálfordulások esete ismétlődik meg. Millió és millió ember vére hullott s ez nem a diplomaták fondorkodása, de a Gondviselés felszabadító, tisztitó munkája kellett, hogy legyen. Vajmi alacsony gondolkodás kellene ahhoz, azt állítani, hogy mindennek következménye egy kis személycsere a régi korhadt világ fentqrtásával. A szabad ember problémájának megoldása folyik ma a világ színpadján,, nem az agg bölcsek, de a harcos fiatalok vérükkel Írják elő az utókor felszabadításának követelményeit. Ne kicsinyeskedjünk ilyen időben személyi kultuszokkal, párthüséggel, gyönge kicsinyes jelszavak ezek akkor, mikor az egész emberiségről van szó. Nem az elvhüség megtagadása, de a történelmi folyamat megértése az, ami az embereket ki kell, hogy vezesse a párt keretek közül, be kell, hogy állítsa egyes átalakító eszmék szolgálatába, akkor is, ha az eszmék hordozója, annak más .politikai hitvallása nem kedves nekünk. Avval legyünk tisztában, hogy nemcsak a munkapárt, de az összes más pártok ajtóin megfordítja az idő a címert, mert mindenkinek ujjú kell születni. (?) De a küldött-e ő, vagy nem az ! Ezen fordul most meg minden. Hát meg kell tudnia. Meg, de hogyan I Ott, ahova a több tudást keresni járt (mert ettől várt valami erőt, felejtést) ő az uj mester az egyedüli mester, az aki tud úgy játszani a lelkek húrjain, hogy pillanatokra, órákra harmóniák zsongitják. tompítják ott azt a nagy fájó diszharmóniát. — De hát ez-e a jel ? — Nem, ez csalhat is. De meg kell tudnia, meg kell ismernie, meglátnia őt olyan közelről, ahonnan megláthatja stygmáit lelkének. Eljött az alkalom és ment, hogy kopogtasson azon a jól elzártnak látszó ajtón, az megujitassők és ő lásson. Megoyittatott és látott ; és ő stygmákat látott, mert voltak stygmák, mert szeme igen fogékony volt ez örök vággyal vágyott, , jelek iránt. És most ? Őt megváltó erejűek lesznek ezek a stygmák I Vájjon mit mondott ? Nem tudja Csak megy látni, hallani, figyelni őt valahányszor lehet, ső látott, hallott mindannyiszor abból, amit szomjas, elepedt szive kezdettől keresett. — Látja a stygmákat s mint alvajáró, megy azok után. De jaj, a kínos ébredések legkinosabbja ! Hová, hová megy, hová visz ez az ut, mi lesz az útnak a végén, mi vár ott rá, ahol majd el kell válni, mert vezető társa nem kettesben járásra hivatott ? Lesz-e elég ereje az egyedül tovább haladásra neki, az anyagi Dp. Nagy Yince beszámolója, Vasárnap délután 6 órakor tartotta dr. Nagy Vince Szatmár-Németi szab. kir. város képviselője a beszámolóját. Abból a közönségből, — mely hallgatta — megállapíthatjuk, hogy a képviselőt pártkülönbség nélkül szereti e város polgársága. Fiatalságától, munkabírásától eredményeket várnak. Pártpolitikai eredményeket nem lehet megállapítani e beszámoló lefolyásából, mert hiszen halgatói épen úgy mint választói a régi pártállások szerint bírálva, nagyrészt nem politikai elvtársai voltak. Ez azonban nem jelent semmit, dr. Nagy Vincének ilyen körülmények között annál eredményesebb lehet a munkája, ,jmert ma nem a pártkeretek közé szorított elvek igazítják a politikát, hanem az országot átalakító nagy problémák megoldása, melyek beleilleszthetők bármilyen pártfelfogásba. A régi rend letűnésével rövid idő kérdése az ismert pártok eltűnése is, ha lesz uj Magyarország, — amit joggal várhatunk, — az uj politikai elveket uj pártkeretek fogják körühatárolni. Ha dr. Nagy Vince az átmeneti és átalakító elveknek pártkülönbség nélküli barátokat tud szerezni, evvel túlontúl eleget tett annak a kötelességnek, mellyel képviselői minőségben hazájának, választóinak és pártjának tartozik. A beszámoló lefolyása azt mutatja, hogy ezen a téren várakozáson felüli eredményeket ért el. Ott láttuk hallgatói között állami, bírósági, önkormányzati tisztviselőink jórészét, a kereskedő és iparosvilág és a gazdák képviselőit, kik a képviselő beszédét állandó tetszéssel és helyesléssel kisérték. Beszédének közlésére nincs helyünk, megállapítjuk azonban róla, hogy kellő okossággal került benne minden ellentétet, mely a régi pártállások érzékenységét sértette volna, s épen ezért, bár hivatalos pártjának nem vagyunk követői, sok mindenben osztjuk, — s osztja velünk sok más pártállásu ember — a demokrata Magyarország felépítése érdekében kifejtett elveit. A beszámoló keretében tartotta meg a a függetlenségi párt szervezkedő ülését, melyen a következő tisztviselőket választották meg : erőt vesztettnek 1 ? — Nem, nem, aki csak halasztást adott neki, a leggyötrelmesebb halál, ott várakozik reá ez út végén. — S ezt a keserű ébredést örök éjszakának látszó nappalok követték, amelyeknek nem volt egyetlen napsugara, mosolya. — Ki tudna csak mosolyogni és az ilyen éjszakán, amelynek solT sem lesz virradása, fájdalma soh’ sem enyhül, reménysége nincs, vágyának nem szabad vágynia. Vigasztalást, enyhülést nem szabad keresni, mert ahonnan az egyedül jól eső szépséges vigasztalások jöhetnének, ott les rá a leggyilkosabb fájdalom is, amely, ha több időt enged csak annál nagyobb erővel csap le rá, hogy összerázza. Oh te nehéz fájdalmak örök éjszakás napjai mégis elviselhetők voltatok, lehettetek 1 Oh a legnagyobb elhagyatottság éjszakájában a mirrhás kelyheket leboruló alázattal fenékig kiürítő. Legszentebbnek képe is ilyet művelhet azzal, aki csak — mert már s még nem tud egyebet tenni — csak köny- ben úszó szemmel nézi is azt, ki ajándékozta, nem igen tudta, minő súlya lesz ezen a kicsi képen, csak adta, — mert ez igy szép és szent szokás a kegyelem rendjében, — e renden kivül szomjazónak is. De hogy véletlenül is ily csodaszert adott, ez is uj jel volt annak a szegény gyötrődőnek szemében. S mégis futnia kell e jelek elől. És futott is, de vissza nézve néha; s nem tudni, mi volt kínosabb szivének : az elfutás-e, vagy a visszatérés !
