Szatmári Hírlap, 1917. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1917-10-25 / 43. szám
3 Szatmár-Németi, 1917. okíórbor 25. Egy derék polgár. Egy magasabb rangú városi tisztviselőnél tettem a napokban látogatást s feltűnt nekem a bsüvege- zett verandán egy teli zsák. Burgonya, kukorica, káposzta — gonddal lévén mostanában tele a háztartást vezető emberek feje — kiváncsivá lettem a zsák tartalmára, ugyan melyikét tartalmazza eme drága kincseknek a zsák. Kérdést tettem tehát. „Kukorica“, módja büszkén a háziúr, „még pedig maximált áron I“ teszi utána olyan büszkén, mintha arról akart volna meggyőzni, hogy az osztálysorsjáték húzásán megnyerte a főnyereményt. A becsületes embernek, kitől a kincs eredt nem mondta meg a nevét, de én sejtem s meg is fogom itt Írni a nevét. Annyi lelketlen kufárról, embertársai nyomorát tetéző árdrágítóról olvasunk, hogy az ember már-már kezdi kétségbevonni, hogy akadnának tisztességes, önzetlen, mások nyomorát enyhíteni törekvő emberek. Pedig akadnak kivételesen ilyenek is. Van e városnak egy igen derék polgára, ki a háborús évek alatt egyetlen háborús nyereség garast sem zsebelt be, ki minden felesleges terményét a maximált áron bocsátotta a közönség rendelkezésére, s ki, ha valakit üres kézzel bocsátott el, ezt csak azért tette, mert már nem volt odaadhatója. Búzáját kicsinyben adta oda a legjobban nyomorgó s magán könnyen segíteni nem tudó tisztviselőknek, a legtöbbnek házhoz szállította, hogy a fuvarbér túlságosan meg ne drágítsa az/árut. Termett burgonyája is. Több hozzáfordulónak ígért ebből is maximált áron, psdig az egész termését oda adhatta volna egy tömegben a barakk-kórháznak, mely a maximált áron felül 8 koronával többet kínált mázsájáért. Hire futott, hogy nála maximális áron burgonya kapható. Nosza, csapatostól rohanták meg a más határban levő raktárát. Hiába tiltakozott, hogy már el van ígérve termése, az asszonyok oda se hallgatva töltötték a zsákokat mig csak volt egyetlen burgonya. Mikor már nem volt több burgonya, egyenként a gazda elé járultak s lefizették az eltulajdonított burgonya árát. „Szerencsém,“ mondja keserű mosolylyal a gazda, „hogy egy tábla burgonyám még nem volt kiásva, mert külömben nem tudnék adni azoknak, kiknek már régebben megígértem.“ Amit erről a polgárról elmondtam, nem mese, de való, igaz tény. Vannak hát még, hála Istennek, emberek, kikben a háború nem ölte ki az emberies érzést, kiknél a kapzsiság szelleme nem tudja legyőzni a tisztességet. Az ilyen polgár megérdemli, hogy a város történetében arany betűk örökitsék meg nevét. Mig ez meg lesz, átadom nevét a köztiszteletnek és megbecsülésnek. Városunk ezen derék polgárát Horváth Bertalannak hívják. . . li. Kérelem az Iparosokhoz ésiparpáríolóklioz, A Csíkszeredái ipartestület elnöksége a következő átiratban kereste meg a szatmárnémeti általános ipartestületet: Tekintetes Társtestület! A múlt óv augasztus 28-ika a román betörés következtében a vándorbotot adta kezünkbe és könnytelt szemmel hagytuk el hajlékainkat, iparunknak „Otthon“-át anélkül, hogy bármit is puszta életünkön kívül megmenthettünk volna. Az álnok, alattomos ellenség ránk tört minden hadijogtisztelet be nem tartásával s lehetetlenné tett minden köz- és magánvagyon megmenthetését: itt kelle hagynunk ingó és ingatlan vagyonúnkat az ő martalékává. Hála az Egek Urának és dicső seregeinknek az orozva támadó ellenséget, amily gyorsan tört ránk, ép oly gyorsan verték szót, üldözték határainkon túl. S midőn lehetővé vált elhagyott tűzhelyeinkhez való visszatérésünk, szomorúan kellett látnunk, hogy amiért annyi munkás kéz évek hosszú során át fáradott, küzdött, városunk, hajlékaink, „Iparos Otthonunk“ a tűz áldozatává lett. Házunk elégett, vagyonunk elpusztult; vele együtt hosszú évek során át oly gonddal őrzött és féltett Testületünk zászlója is; a jövőbe vetett hit bár lankadatlan szorga„SZATMAR HÍRLAP“ lomra buzdit s teljes erőnkkel fogunk is hajlékainknak s vásosunk ipara szimbólumának : „Ipartestüleíünk“ felépítéséhez: de az anyagiak hiánya miatt elháríthatatlan akadályokba ütközik. Azok az izmos karok, melyek nem oly régen meg az erőtől duzzadtak, minden veszéllyel, küzdelemmel szembeszálltak, lankadatlanul kitartottak, most az élet vihara által megtépázva, mint a szárnyvesz- teít madár hullanak alá. Minden erőfeszítésünk, melyet a múltból merítünk, még halvány reményt se nyújt a régi acólozott erőnk visszanyeréséhez s a jövendő nemzedék elpusztult hajtásainak, „Otthonunk“ felépítésében Isten tudja mikor lehet segítségünkre, mert ők most édes hazánk szabadságát védik. S kérdjük : nem volna-e tőlünk hálátlanság oly nagyon sebzett, vihartépett vállaikra e terheket is rárakni akkor, mikor kivívott szabadságunk gyümölcsét kellene hogy élvezzék. Kényszerítve vagyunk a társadalom ne- meskeblüségóre appeílálttunk, hogy bennünket felsegítsen Ipartestületünk házának újra ópitósóben. Az államnak is sok sebet kell behegeszíenie s ezért onnan se várhatunk teljs3 orvoslást: hisszük, hogy kérésünk nem fog visszautasittatni ott és azoknál, akiket a gondviselés megőrzött a menekülés borzalmaitól. Kérjük azért a tekintetes társ-testületet, hogy úgy a saját, valamint tagjainak körében ismertesse a fentebb vázolt szomorú helyzetünket s járuljon hozzá, hogy édes hazánk keleti határán a magyar ipart s magyar kultúrát védő Ipartestületünk újra feltámadhasson, hiszen ezt nem a mi számunkra, hanem a jövő, boldogabb nemzedék javára kérjük, mert; Iparunk erősségében rejlik hazánk jövője és boldogulása, tegyük naggyá, hatalmassá ! Az adakozók neveit és adományait Ipartestületünk örök időkre akarja megörökíteni s ezért kérjük azoknak a csatolt gyüjtő- iven való olvasható kiirását. Csíkszereda, 1917. év julius hó 15.-én. Hazafias tisztelettel : Kövér János Szabó Ferencz Biró József ipt. pénztárnok.. ipt. elnök. ipt. titkár. Á Szatmárnémeti-i általános ipartestület elöljárósága felkéri a Szatmár-Németiben lakó iparosokat és iparbarátokat, hogy e nemes célra adományaikat az Ipartestület hivatalos helyiségében (Iparos Otthon) kitett ívre aláírni szíveskedjenek. Már iBsegiaafc erkölcsi érzést, illemet sértő közlést tett egyik laptársunk. Sarat vert föl az utca porából s megdobálta vele a járókelőket. Az emberiség szemétdombján kapargált megint s azon módon, mosdatlanul, piszkosan, szemetesen berontott hozzánk. Vasárnap reggel volt. Ünnepi hangulattal a lelkűnkben lépkedtünk a templom felé. Tiszta cipővel, tiszta ruhával, bizonyára sok-sok ember tiszta szívvel. S akkor ugrott elénk ez a mosdaílan, kócos gyerek. Szemtelen vigyorgással nézett a szemünkbe. Mit vasárnap, mit ünnepnapi Mire Isten, mire templom, mire szószék 1 Emberek, vagy ha már minden áron templomba akartok menni, hallgassatok meg először engem. Újságot, szenzációt mondok. Nem tudományról, nem művészetről, nem háborúról, népek, nemzetek recsegő-ropogó birkózásáról, az én újságom mindezt érdekességében felülmúlja. Mátészalkán — halljátok, nem Pesten, Béesben, Londonban, Párisban, Rómában, — nem, annál különb halyen, Mátészalkán törtÓDt a nagy eset. Mert nagy eset volt, meg kellett volna huzni a harangokat, a pesti kőnyomatosoknak (Óh az élhetetlenek!) világgá kellett volna kürtölni, királyoknak, minisztereknek, törvényhozóknak abba kellett volna hagyni a vitát, lövészárkok fáradt harcosainak napíparancs- ban kellett volna adni, hogy mi történt Mátészalkán. Egy gazdag; átutazóban ott rekedt kereskedő kalandra vágyott 1 Ennek a durva, vad, állatias kereskedőnek egy szegény parasztasszony becsületére törő támadását Írja le élénk színekkel a mi laptársunk. S tette ezt vasárnap reggel, mikor mindnyájan templomba siettünk, mikor talán sötét lebujokba, törvényszéki zárkákba is belopta magát valami ünnepi hangulat. Én nem tudom, mit is gondolhat ez a lap Szatmár város közönségéről, hogy már annyira céda, annyira erkölcstelen volna, hogy csak ilyen malacségokban lelné kedvét, hogy vasárnapi asztalára ünnepi csemegéül ilyen szemét kerül. Az ilyen szennyes dolgokat még a törvényszékek is zárt ülésben tárgyalják s ime a mi városunkban leplezetlen leírásban kerül az ocsmányság a lányos családok asztalára is s nincs, aki tiltó szavát felemelje az ilyen nyomtatványok ellen. S történt ez az erkölcs és jóizlés elleni merénylet épen a sajtó vasárnapján, mikor a templomokban a rossz sajtó káros következményeiről beszéltek. Mi hálásak vagyunk ennek a lapnak, hogy prédikációink kiegészítéséül ilyen kitűnő példával szolgált. (» Hátrálékos előfizetőink részére elküldöt- tilk előfizetési hátralék kimutatásunkat. Kérjük, szíveskedjenek a kimutatott hátralékot ki- adóhivatalunknak beküldeni, hogy nehéz hivatásunkat a mai rendkívüli időkben is akadálytalanul végezhessük. Személyi hírek. Jékey Sándor vármegyénk és városunk főispánja e hét keddjén és szerdáján városunkban időzött, szombaton Budapestre utazik. — Ozory rendőrfőkapitány átköltözési ügyeinek rendezésére szerdán este Debrecenbe utazott. — Oilyén Sándor főmérnöknek, ki jelenleg a komáromi fo- lyammórnöki hivatal vezetője, a király a „műszaki tanácsos“ címet adományozta- — Dr. Burger Dezső tartalékos főhadnagy, ki már megkapta az első osztályú ezüst vitéz- ségi érmet, az ellenség előtt tanúsított vitéz és bátor magatartása jutalmául a signum loudist kapta. 25. éves papi jubileum. Lahocsinszky Béla alapítványi tisztviselő folyó hó 23-án csendes baráti körben ülte meg 25 éves papi jubileumát. Barátai s ismerősei közül sokan keresték fel ez alkalommal. Tanítói előléptetések. Knill József láposbányai róm. kath. elemi iskolai tanító III. fizetési osztály 2. fokozatába, Majzik Béla márokpapi róm. kath. tanitó pedig a III. fizetési osztály 1. fokozatába lépett elő. Kováts Gyula sz. sz. ülnök, képezdei igazgató a VII. fizetési osztály 1. fokozatába lépett elő. Házasság meghatalmazás alapján. Az „Északkeleti Újság“ közli, hogy Nagy- ilosvai Ilosvai Péter honvéd százados, jelenleg fogoly Oroszországban, igazságügyminiszteri engedéllyel nagyilosvai Iiosvay László meghatalmazottja által házasságot kötött a meghatalmazott leányával Erzsébettel. A házasságkötés a vármegye alispánja előtt történt. Az Oltáregyesület elnöksége értesíti tagjait, hogy csütörtökön délután munkaóráit megkezdi a zárdában fél háromtól öt óráig.
